Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Igen, pont ezt vázoltam a csávónak, hogy van itt nekem egy 2015-ös gyártású, még sohasem felszerelt ugyanilyen, amit én rafkósan becsomagoltam az helyett amit küldtek, és most ki akarom cseréltetni velük a 2018-asra. (amiből nekik is csak egyetlen darab volt)
Ezzel simán nyerek 3 évet.
Látod? Lebuktál hogy hazudozol itt. Átláttak rajtad és a keleteurópai ügyeskedéseden.
Még zajlik az ütésváltás.
Eddig "Dear Customer" voltam, most már csak "Good morning" és teljesen elfelejtettek magyarul.
Írtam egy hosszabb, még tisztelettudóan fogalmazott "elmentek az anyátokba" tartalmú levelet az első gumival kapcsolatban, amiben a korrektség kérdését firtatom. A hátsóval a tények ütköztetése zajlik.
Meglátjuk mi lesz belőle.
Úgy látom, ezt elkoptatjuk... ☹️
Kezd eldurvulni a Maxigumis sztori:
Lepattintották az elsőt azzal, hogy olyat küldtek amit kértem.
A hátsóval meg (kép) b&aszki nem hiszem el hogy ilyen létezik!
Az csak a Simson-Mz-nél volt úgy. A "nyugati" gépeknél van egy horony és egy biztosító drót ami a szimering fölé megy. (mint egy zéger gyűrű)
Athena, mi? Apjukf_szat, az XV-hez arult szimmeringjuk is 10-es, pedig 8/9.5-os kellene bele.
Aha. Azt hittem, bevered, oszt' beszorul, mint rendes, jó házból való szimmeringnek illik! 😁
A gyári 8mm magas, amit küldtek az 10,5mm. A horony a 8mm-es tetejénél van, a 10,5-est nem lehet rögzíteni a helyén.
Értem!Köszi!
Nem, oda kothetsz fogyasztot pluszban. Ha 12V-os a rendszer, akkor 12V-os fogyasztot, ertelemszeruen.
A paneleket még nem kötöm rá mert hóvihar van.A töltésvezérlőn a load mit szolgál?Akkutöltövel ott kell tölteni?
Ha a meglévő rendszered alatt azt az egy 300W körüli panelt értjük a 12V-os Victron MPPT-vel és az 500W-os inverterrel, akkor párhuzamosan köthetsz még rá egy akksit minden plusz alkatrész nélkül.
Ezzel mi a baj, nem fér be a kialakítás miatt? vagy csak nem eredeti, és nem mehet OT-ra? 😁 mert így képről szemre el kéne férnie, na jó kicsit kilóg a széle 😁
Ha a meglévő rendszerre amim van kötök még egy akkut párhuzamosan,hogy több tartalék legyen kell BMS-t kössek rá?
😃😃😃
Izgalmas választás
Ez tök jó! Kiszedjük a napokban, megmérjük és beszelek velük.
A bal első teló kb. 3 éve szivárog, még akkoriban meg is vettem hozzá a szimeringeket. Aztán most van a nagyjavítás, ideje kicserélni azokat is.
Ezek még a gyári szimeringek lehettek (KYB jelzés van rajtuk) az olaj elég retek volt benne, az aljában kicsit meg is rozsdásodott a rugók alja.
Elmostam mindent, aztán jöhetett a szimering. A bal szélső a gyári ami benne volt. (qrvamérges)
Szóval b&ssza meg az alkatrész katalógusát a Rózsaszín Motors! (holnap mehetek a csapágyboltba)
A hátsó része már összeállt és visszament a helyére.
Gondoltam ma estére megleszek a telókkal és a kormánycsapágyakkal, holnap kicserélem az első kerékcsapágyakat, fagyálló, olaj, fékolaj, még pár kisebb dolog és indítható is.
De persze ez sem mehet simán. (ujjával nemet mutató)
Nem. Mindent a varhato fogyasztashoz es a kornyezeti valtozokhoz kell.

Az akksi toltesere ne legyen gondod, azt majd az MPPT tudni fogja jol kezelni. A ciklikus avagy munkaakkumulatorokat pedig lehet eroszakosabban is tolteni, mint a nevleges kapacitasbol kiolvasott aram egytizede.
Persze nem kell de igy lenne optimális?
Hát igy már inkább új mert kisebb felületről többet kapok.
Még egy kérdés :-) tudom sok van.
Az akkut a napelemek telyesitményéhez mérve kell tervezni?Szóval valahol olvastam,hogy tizedével kell tölteni.Akkor egy 1500 wattos napelemhez ami 24 volton fog tölteni vagyis 28,8 volton ahhoz 1500 /28,8 =52 akkor 520 ah kell akkuba????
Ez eros tulzas.
A haztetokon manapsag monokristalyost latsz, aminek magasabb a csucsteljesitmenye es 30-40 evig is elmukodik.
Borus idoben a nevleges max. teljesitmenyenek az 5-10%-at termeli, tehat egy 1 kWp rendszerbol 50-100W jon ki.

Az amorf maximalis teljesitmenye fajlagosan kisebb (sokkal nagyobb felulet kell belole), a hatasfoka kb. fele a monokristalyosenak es 20-25 ev az elettartama de valo igaz, jobban termel szort fenyben.
De nem annyival tobbet. Amorfbol 1 kWp-nyi borus idoben 200-250W-ot csinal. Ez persze tobb, mint a mono teljesitmenye, de nem a nevleges maximumanak az 50%-a. Csodak nincsenek.

Ettol az meg egy hasznalhato dolog, csak helyed legyen hozza.

Azt meg csak te tudhatod, hogy kell-e annyi, amennyit oda tervezel.