Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

13. Bagolytreffen? Nem tudtam róla hogy van ilyen itthon.
Kár érte. Pont azon gondolkodtam hogy veszek egyet.
Hát van egy tippem :D Amellett hogy TÉNYLEG szarul megy, azért csak a legutóbb kapott projektcsomagomat amit a többi feladat mellett csináltam, egyedül csinált teljes munkaidőben egy PM sokáig. Előtte két héttel volt értékelés, amiben tök jókat kaptam mint a közvetlen felettesemtől, mind a szervezettől és egy héttel előtte még a közvetlen felettesemmel konkrétan tervezgettük, hogy milyen projekteket várunk bejönni üzemeltetésre és abból mit kapok. Neki is csütörtökön délután szóltak, hogy hétfőn lapát. Hétfőre meg betettek egy 2023-as tervek című megbeszélést, amire a kis jegyzeteimmel mentem, hogy miket tudunk többet, jobban, etc csinálni és miket karok még felvenni pluszban :D Hát nem úgy sült el mint vártam.
Ami gyanús, hogy a felettesem felettese lett egy olyan pasas, aki régebben egy vidéki kirendeltséget vezetett és mint alvállalkozó dolgozott be projektemben, geccire nagyon elkúrva amit csinált. Hm.
Először mindig a ballaszttól szabadulnak meg. Lásd be hogy a cég léte mindig fontosabb mint az egyén. (vagy csak beszóltál valakinek) 😼
Sziasztok. Eladtam a transalpot. Tegnap elvitték.Kell róla a rendszám :-)
Az. FZR 750 R Genesis Japán belpiacos.
750???
Köszönöm 😊 Kímélve van már. Benne van a korban 36 év. 😊
Nem. Ez a régi keveset evő 750-es. Tankolnom is kellett: 4.6 😛😁
Szép a gép
Ez melyik? Az újabbik? (sokat evő 1000-es?)
Na most értem haza lecserélték a papucsokat kicsit még elmentem motorozgatni ha már ott vagyok az úton jó volt megcibálni a szavát. 😁 Estére hűvös lett de nem vészes. 😊
Leépítettek a gecibe :D
Sajnos a műanyag öregedését nem lehet megakadályozni, csak egyetlen esetben, ha újkorában betesszük egy teljesen fény- és légmentes helyre, és jól otthagyjuk, mondjuk örökre. Így is elkezd öregedni, csak sokkal lassabban. Viccet félretéve, a műanyag legnagyobb ellensége a Nap UV-fénye és a levegő. A műanyag is oxidálódik mint a fémek, csak máshogy. Ez kihat úgy a felület minőségére mint a megmunkálhatóságára és a szerkezeti integritására is. Minden kondicionáló, revitalizáló készítmény csak akkor működik ha folyamatosan kezelve van az adott felület, persze ezek között is vannak hatásosabb és gyengébb szerek.
És neked mit jelent hogy karcsúsítottak nálatok? Fizetős lett a kajálda?
Egyébként jó gép, főleg ennyiért.
Oh mondtam, hogy annyi projekt kiesett nálunk egy ideje, hogy karcsúsítottak és hát... :D úgyhogy amellett, hogy frissítettem a linkedin profilom, kellett kocsi is, hogy jönni-menni tudjak a manóval itt, így vettem egy ismerős-ismerőses Marea-t. 200 ezerért. Rettentően élvezem :D (Amúgy ahhoz képest... Megvan minden eredeti, vásárláskor kapott dokumentáció, 3 kulcs, kódkártyák, etc.)
Most került ez a szar a kezembe épp láttam hogy hívtál
És lefesteni?
Elég jól fest
Ha mát a telót sem akarod felvenni. 😾
Inkább arra válaszoljál amit két napja kérdeztem. Azóta várok hogy mi legyen.
Festék az ami lejön... ha megváltozik a felület minősége az meg nem jön le
a wd40 petróleum alapú cucc+a marketing.
Nekem nem nagyon oldott meg tartósan semmilyen felületet, pedig nekem aztán volt min kísérletezni az elmúlt 30 évben. (a Taunus meg a Kadett lökösén-kilincsén működött, de azok még krómozottak voltak)
Most is van olyan műanyagápolóm ami időszakosan működik, de sajnos sosem végleges. Még régen az Alfán használtam valami német ismeretlen cuccot, az pl. a műszerfal napszívta tetejét sokáig széppé tette. (de nem tudom hogy már mi volt a neve)
A rozsdára gondoltam, csak nem tudtam hogy nem-e valami koccanás nyomai miatt kellett. A pözsón csak a küszöbök amik rendszeresen lehullanak, máshol nem rohad.