Nem is olyan rég az évi százezer motor eladása lebegett célként a mérnökök szeme előtt, most pedig itt az újabb mérföldkő: 200 ezer motorkerékpárt eladni egy szezon alatt.
A Motorrad magazin által kiírt közönségszavazáson összesen több mint 47 ezer olvasó voksai alapján dőlt el a végső sorrend. Idén egyértelműen a BMW és a KTM volt a favorit.
Eddig csak pletykáltak róla, de most a gyár is megerősítette: vadonatúj külsővel és erőforrással érkezik az F 800 GS utódja. Már csak néhány nap, és lehull a lepel.
A 21-es első keréken futó, hatszáz köbcenti feletti endurók tábora ismét benépesült, sorra jelennek meg az európai és távol-keleti modellek, s a BMW sem marad adós - jön az F 900 GS.
Kevesen tudják, de a terepre és utcára egyaránt alkalmas BMW ötlete egy magyar motoros, Peres László fejéből pattant ki még a hetvenes években. A kék-fehérek legendás fejlesztőjével az Alföldön motoroztunk együtt.
A Honda Africa Twin és a KTM 1090 Adventure kaphat kihívót az ismerős külsejű, mégis szinte minden ízében új sorkettessel. Már Olaszország útjain tesztelik a középméretű endurót.
Szinte észrevétlenül telt el az utóbbi három év az S 1000 R bemutatása óta, s az elmúlt időszakban a csupasz izomgép a bajorok egyik slágerterméke lett. Nem véletlen a siker - alig akad valódi ellenfele a bitang sornégyesnek.
Az indiai motorkerékpár-gyártó elkészítette a bajorok jelenlegi legkisebb hengerűrtartalmú modelljének burkolt változatát. A jármű év végén érkezik az ázsiai ország márkakereskedéseibe, míg idehaza valószínűleg jövőre, BMW-ként kerül forgalomba.
A korábban méltatlanul elfeledett kategória ismét a régi fényében ragyoghat: a Honda és a BMW után az osztrákok is a középméretű, többcélú motorok között rukkolnak elő újdonságokkal.
Az F 800 GS sikere ékes bizonyíték arra, hogy igenis szükség van valódi terepmotorokra. Egy egész hetes teszten jártunk utána, miért is ilyen kapós a bajorok nemrég megújult endurója.
Új piacok meghódítása, minden eddiginél kedvezőbb árú modellek és meglepő újdonságok a sportszegmensben - ez jellemzi a BMW idei szezonját. Valódi mérföldkőhöz érkezett az éppen százéves vállalat.
Bár korábban úgy nyilatkoztak, hogy a legolcsóbb bajor vas csak 2016-ban lesz elérhető, a képek alapján nem kizárt, hogy már előbb láthatja a nagyközönség.
Ha valaki csak az embléma alapján választ európai vagy japán kétkerekűt, bizony könnyen meglepődhet, amikor az idomok alá lesve idegen beszállítók és távoli földrészek termékeit pillantja meg…
Gázfröccsökkel csóváltam a fenekét: egy métert sem tettem meg vele, csak ültem és élveztem a hangját. Tudom, itt mindenki arra kíváncsi, milyen menet közben, pedig a BMW kéthengeres bokszere már akkor is jó játék, ha egy helyben áll.
Az ismét átalakuló Husqvarna számára 2014 egy újabb mérföldkövet jelent - osztrák segítséggel gördül új utakra a svéd eredetű márka.
Lassan el kell fogadnunk, hogy nem csak a telefonunk, de a motorunk is okosabb nálunk. A bajorok temérdek extrával halmozták el sport- és túramotorjaikat, s a fejlesztések nagy része még a sokat látott motorosokat is meglepheti.
Látatlanban mondom: akarom, kell, ide vele! Jön a legkeményebb csupasz.
Nagyobb teljesítmény és sportosabb menettulajdonságok: néhány nap múlva debütál az R 1200 GS új, folyadékhűtéses blokkal szerelt változata.