ez egy különálló ház volt, nem volt ott rajtunk kívül senki, elég putris volt a ház szóval senki se szólt érte ha a crosscsizmával elcsattogtunk a fürdőbe valamiért
érkezésünk előtt feltekerték az összes szőnyeget pont azért hogy ne számítson ha épp a sáros gatyát szárítgatjuk a cserépkályha előtt
lehetett tökmagot köpködni kint a fedett teraszon szerteszét poharakat törni ha a helyzet megkívánta stbstb
szóval igénytelen hely igénytelen motorosoknak olcsón
másik helyen a kertben kellett öltözni vetkőzni hogy ne baszunk teli szarral mindent, a motorok is vagy 150 méterre voltak tőlünk, meg ott laktak a háziak is szóval nem voltak vad bulik hajnalig
azért ez a 4500 még jóval a vírus előtti időkből származik
igazándiból az 5000 se lett volna vészesen sok,(bár előző évben még 3500 volt) csak ezek a sunyi dolgok engem nagyon fel tudnak baszni
amúgy a másik helyen ennyiért tv is járt a szobához meg egy sör a vacsorához, nem mintha bármelyik is érdekelt volna, ellenben wifi volt ami hasznos tud lenni bárhol is
pl meg volt beszélve 4500/nap a szállás
aztán felszámoltak +500 forintot a napi fűtésre, voltunk nyolcan 3 szobában 2 cserépkályhával és hozott az öreg egy diszperzites vödör hulladék fát fűteni úgy hogy előtte fél órával kezdett fűteni mert hideg volt még a kályha
szóval egy vödör fa 4 ezer volt....persze utólag felszámolva
az a vicces hogy évekig ott hagytunk minden piát amit nem ittunk meg szerintem alkalmanként minimum 10 ezerért, meg volt hogy vittünk eleinte ajándékba is
plusz még egy csomó egyéb kis apróság ami úgy gondolom nem fér bele az ilyen hosszútávú "barátságba"
csak azért mentünk oda mert a környezet fasza volt nem kellett 10+km menni aszfalton a hegyekig, de végül elengedtük a helyet
a kárpátaljaiakat nem ismerem, de az erdélyből idecuccoltak közül elég sokat, azokról nekem nincs jó véleményem
nem írom le a tapasztalat útján szerzett véleményem mert egyből le lennék nácizva
erdélyben maradt magyarokból is ismerek jó párat(nem a székely részről) hát ők se sokkal jobbak, pedig volt köztük olyan akikhez majd 10 évig visszajártunk aztán mégis ahol tehették lehúztak, szóval én azért csalódtam abban a csodálatos erdélyi vendégszeretetben......
hát ha azok a kárpátaljai magyarok akik a háború kitörésekor itt voltak nálunk elszállásolva 50 család akkor én azokból nem kérnék 😅
Cigány gettó itt is van minden nagyobb településen miskolc gyöngyös ózd de kecskemét sem szégyenkezhet a tiszamenti települések garatig vannak velük. Szóval cigány van nálunk bőséggel nem kéne még importálni is őket 😅
Messziről, fegyver mögött, szabadtéren. Ott a légpuska is csak akkorát szól, mint az elsütő szerkezet csattanása.
AK-ba 7.62mm-es a lövedék, vagyis .30-as. Az előfordul vadászpuskákban is.
Az építőiparban egyre több ukránnal találkozok , érdekes halgatni a véleményüket , pedig családostul menekültek ide , mindenüket hátrahagyva , idegen országba , ahol nem magyarok , csak ukránok , otthon meg nem ukránok voltak , csak magyarok ! Elképesztő véleményeket fogalmaztak meg ! Nekem minden tiszteletem az övék , ilyen körülmények között , hogy húzzák a betont , milyen lelkiismeretesen dolgoznak ! 🤔
Orbán is ezt mondja muzulmán fiatalokról, aztán attól meg ő lett a patás. Ide jöhetnek az ukrán fiatalok. Többet érnek mint az a sok Szír mérnök és orvos.
Persze, fasza dolog a hangtompító, csak a mikrofon nem tudja átadni a lövés csúcs hangerejét.
Épp hétfőn voltam lőtéren, és az ott készült videon a Sharps puska .45-70gov lőszerével mindenféle csillapítás nélkül is így hangzik a mobilteló mikrofonjával. Pedig az akkorát durran hogy asszony majdnem seggre ült.
vadász puskán hallottam hangtompítós lövést, szerintem a slavia hangosabb tőle
de meg nem mondom milyen kaliber volt kb akkora volt a lőszer mint a ak lőszer
Ha telítődik gázzal akkor lesz hatékony. Első lövés mindig hangosabb, a többi már halkabb. A hangtompító pont úgy működik mint a belső égésű motorokon. A lökéshullám egy részét elnyeli. Ez sorozaton is működik, csak épp minek? Értelmes lövész egy lövés egy találat elvet vallja, nem az agyatlan lőszer pazarlást.
Ja és a hangtompító arra kell, hogy ne süketülj meg, de attól még hangos.
Az egy filmes marhaság hogy az éjjszakai csendben csak egy halk tyú...tyú hallatszik amikor lelőnek valakit az ágyában.
érkezésünk előtt feltekerték az összes szőnyeget pont azért hogy ne számítson ha épp a sáros gatyát szárítgatjuk a cserépkályha előtt
lehetett tökmagot köpködni kint a fedett teraszon szerteszét poharakat törni ha a helyzet megkívánta stbstb
szóval igénytelen hely igénytelen motorosoknak olcsón
másik helyen a kertben kellett öltözni vetkőzni hogy ne baszunk teli szarral mindent, a motorok is vagy 150 méterre voltak tőlünk, meg ott laktak a háziak is szóval nem voltak vad bulik hajnalig