akkor nem tudom mitől van az, hogy az összes ételfutár arab meg néger, a gyári munkás kb negyede vietnami,kínai, filipino, azeri és még egyre több lesz . ez csak itt a szűk környezetemben. pont most építünk munkásszállót egy cégnek itt . negyven fülöpöt hoznak januárban , mert a magyar nem megy el dolgozni
az alapötlet az , hogy kell a migráns, mert az európai őslakosnak nincs már kedve jómódjában az alja szemétmunkát végezni, ezért most európa kénytelen lesz hozzászokni a bevándorlók szokásaihoz.
Vot egy video ahol a fekete csavo az utcan akart megsutni egy macskat,es ezert kiabalt vele valami digo csaj.
Na az vicces volt.
Nem kotelezo imatkoznia,felolem azt csinal amit akar,de a torvenyeket be kell tartani,irott es iratlant is.
ezért nem jó ötlet a sokszínűségnek elnevezett agymenés
ha a migri németországba megy akkor úgy éljen mint a német, nincs csador meg burka meg a fasz tudja mi, nincs müezzim aki ordít, szépen felveszi a színes hölgy a haspólót mint a német és elmegy a keresztény templomba imádkozni utána meg megeszi a sült disznót
aki ezt nem vállalja az mehet a picsába
mert
ha németbe is ugyanazt csinálják mint otthon akkor előbb utóbb ugyanazok a körülmények lesznek szóval kurvára nem volt értelme elmenni más országba
iszlám országba ha elmegy egy "nyugati" akkor érdekes módon megkövetelik tőle az ottani szokásokat, ha csak turista akkor kicsit kevesebbet, de azért ő sem kap a boltba se sört se karajt sütni, és ha egy nő sál nélkül mászkál az utcákon(nyaralóövezeteken kívül) örülhet neki ha nem verik meg
szóval nem is értem hogy gondolták hogy ha a szinesek elmennek bárhová akkor a helyi szokásokat le lehet szarni
Csak címszavakban, mert másképp hosszú lenne.
Ennél a jelen libsi EU vezetésnél korruptabb, mocskosabb, önsors-rontóbb nem volt az EGK óta. Mindennapos a politikai alapon történő megkülönböztetés, a kettős mérce. Ursula SMS-ben költ el 35 milliárd jurót, aminek nyoma se marad, véletlenül annál a cégnél, ahol férje igazgatósági tag... de persze itt semmi összefonódás nincs.
Az, amit most a háborűval művelnek, szinte felfoghatatlan, EU adófizetők milliárdjai úsznak el, miközben az érdekeik nincsennek képviselve - nem ez lenne az EU vezetők dolga?
Orosz vagyon lefoglalása és elköltése - ilyen hogy merülhet fel jogállamban EGYÁLTALÁN? - persze ILYEN jogállamban ugye mehet.
Migráció: jó téma, de hogyan merülhet fel egy EU vezetésben az, hogy kötelezzék bármelyik tagot, hogy migránsokat fogadjon be? és ha nem akar, akkor MEGBÜNTESSÉK... azt meg milyen jogon?
Privatizáció: Én, a jelenlévők többségével ellentétben már fiatal vállalkozó voltam 90-ben. Első sorból láttam, mit csinál itt a nagy nyugat... gyakorlatilag leraboltak bennünket, az akkori komcsi elit segítségével (és részesedésével) Aztán jött ugye az EU belépés... senkinek ne legyen kétsége, hogy azzal mi jártunk rosszabbul, persze rövid távon jól jött a tőkeinjekció.
Hirtelen ennyi.
Ami most valtozott hogy lett internet,latja hogy milyen fasza nalunk,es jon.
Azt nem latja hogy ez mennyi melo.
Ha elfogy az aki dolgozik marad az otthoni szinvonala es jo lesz neki ugy is.
Mar most latszik hogy egyre tobb cigány melo jon nyugatrol ide.
Ganyolnak,ugyeskednek.
Amint az infrastrukturaban mar nem csak a melos lesz migri,de az is aki atveszi a minoseget mar nem lesz olyan peldas a nyugati utak,hidak epuletek.
Egyenlore az autoszerelesnel latom a leepulest.
nekem max akkor férne bele a lopás ha a nemzeti jövedelem nő, és evvel párhuzamosan az adóságállomány csökken
mert én attól nem leszek gazdagabb ha nagy mercivel járok és az asszonyon 5 kiló arany van és közben van 300 milla tartozásom.....
szóval ha a gni nő 5% folyamatosan, és az adósságállomány 10% csökken folyamatosan, és az infláció 5% alatti akkor engem az sem zavarna ha itt is arany budiba szarna minden politikus és állami vezető, hiszen akkor megérdemlik még akár ezt is
Amugy most szerintem ateista fehérnek lesz jobb dolga Európába
az majd könnyebben felvesz a muszlim hitet 😂 😂 😂
nekem már nem lesz könnyű teli van a korsó Úr Jézus Krisztussal 😁 Mohamed nem fér el 😂 https://www.vadhajtasok.hu/202...
Te egy igazi ostoba barom vagy Azt hiszed nem lop,lopna csalna bármelyik amelyik ott ül?Tényleg ilyen ostoba vagy?Mindegyik tömné a saját zsebét,az nem mindegy milyen áron.
Peti változásába nem lesz köszönet
Nem pont korrupcióira gondoltam hogy azzal tudok jobban élni de hogy így leírtad és egy kicsit végigfut az agyamon ez is igaz .
Akkor írom így hogy a haza korrupció is jobb nekem . Nekem belefér ez a mérhetetlen lopás ,ha közbe 2-3 tonna aranyból csináltak 120 tonnát , vagy újra van nemzetközi repülőnk ,vagy lett tengeri kikötőnk, vagy épül egy csomó gyorsforgalmi , vagy nincs a nyakamon gyilkolászó migráns , vagy próbál akadály lenni a nemzetközi LMBTQnak
meg ameddig magyar ebereket látok mélyszegénységbe nyavalyogni hogy hova menjek nyaralni .stb stb
Igen kijelenthetem hogy magyar korrupcióval meg vagyok elégedve 😁
Semmi kép nem cserélném le az Ukránra de a Svédre se 😂
de ugye azt tudod hogy kettőnk közül te színtiszta hazugságot írtál le, és meg ezt megcáfoltam?
szóval nekem jogom volt a kijelentéshez hiszem saját szememmel láttam az ellenkezőjét amit írtál
a mértéket meg azért nem tudom mert nem érdekel
szóval még mindig te vagy az idióta, és akár hogy is szeretnél kötözködni ezt itt le is zárom, mert a tények azok tények, a többi meg csak egy unatkozó bútorboltos agymenései
én nem hittem el de erre adják
én azt tudom hogy 30-40 éve minden évben felgyújtották a rétet tavasszal, a csatornaparton a nádat is
akkoriban annyi szöcske meg bogár volt hogy ha mentünk pecázni sosem vittünk csalit hanem fogtunk szöcskét vagy egy botot leszúrtunk a parton kicsit mozgattuk és jött fel a giliszta
most mindenféle zöldítési buziskodás van és szöcskét alig látni csak kullancsot, ami régen meg alig volt
amúgy ez az összes zöld lófasz választható, szóval aki termelni akar az tud termelni aki meg telibe kaszálni azt is tud
amúgy el lehetne adni a piacokon is a terményt, de akár a falusi kisboltokba is be lehetne hordani de a termelőnek könnyebb sírni mint bármit csinálni
pl paprikás ismerős kezdte 10 fóliával a termesztést és adta le a tész-nek aztán rájött hogy inkább kiviszi a piacra és eladja ott
jövőre már csak 4 fóliát csinál, és ugyanannyi a pénze mintha leadná nagyban, fele annyi melóval
ebből is az egyikben paradicsom meg uborka lesz
itt a környékben csomó boltba is viszi a termékét, piacon is árul, és van pár ember aki (termelői)piacozik városokban az is tőle hordta a paprikát
szóval
egyenlőre még azért adják a támogatást hogy a kieső termelést kompenzálják, de félre is lehet magyarázni a dolgot
majd amikor kimegy a yard és azt mondja hogy vagy termelsz és lecsuklak vagy elfogadod a pénzt és a termőföldeden nem csinálsz semmit akkor mondhatjuk azt hogy a fő cél az hogy ne termelj
Látom, sikerült olyanra válaszolni, amit szerintem le sem írtam. De megpróbálom:
Szelektálás? Épp ellenkezőleg. Te vagy az, aki válogat: azt mondod, a hazai korrupcióval „jobban tudsz élni”. Én viszont nem szeretnék választani aközött, hogy a bal vagy a jobb zsebemből lopják-e ki a pénzt. A korrupció mindenhol korrupció, akár 5Ft, akár "horkológépek", akár SMS-ben, akár jachton intézik, az közpénz.
Kettős mérce: Nem akasztást várok sehol, csak működő igazságszolgáltatást. A különbség az, hogy míg Eva Kailira rátörték az ajtót és börtönbe vitték (függetlenül attól, milyen lassan őröl a bíróság), nálunk az ügyészség sokszor el sem jut az ajtóig, ha „megfelelő” nevek vannak a kapucsengőn. Matolcsinál jártak már? Ki az a Tóni és Barbara? Stb
A „lassú” igazság vs. a „nincs” igazság: Igen, Brüsszel lassú és bürokratikus. De ott legalább van eljárás egy alelnök ellen is. Itthon viszont látunk olyat, hogy a vádiratból menet közben „kifelejtődnek” nevek. Ez nem kettős mérce, hanem az igazságszolgáltatás megcsúfolása.
Lehet, hogy te jobban szereted a „hazait”, de a lopás az lopás akkor is, ha magyarul beszélnek közben. Én csak annyit várok el, hogy a törvény mindenkinél ugyanúgy legyen kötelező érvényű itthon is, meg az Unióban is.
Ha orbán nyer nincs változás(hogy lettünk mi szinte mindenben utolsók a 27 tagországból?!?). Ha peti, akkor sem várok sok jót, de hogy esélyt se adjak a változásra...
Hát hogyne.eddig is megvoltak bogarak gyíkok. Te is elhitted a marketing dumát. Bezzeg van ahol ez nem szükséges, mert ott más szempontok vannak és termelni kell a magyar boltok polcaira
Na látod ez egy kíndúló alap egy kis csörtére
Akkor tisztelettel ez te írod
Szóval míg Ursulát épp elszámoltatni próbálják az európai szervek ( próbálja az tudod mit jelent ) Én SMS-em hogy nem tud elütni de kár
Ez pont ide vág :"Eva Kaili. Igen ismerem. Sajnos ez is elég gáz, hogy ennyire lassan mennek ott is a dolgok." mennyi ideje is őrölnek lassan pontosan ? ( pont ezért van Ursula se elszámoltatva )
És végül : " Sosem mondtam hogy az EU tökéletes, sőt, sok hiba van, és lassú is.
De, az, hogy máshol is van baj, nem jelenti azt, hogy nálunk minden rendben van."
Mért én szerinted azt mondom hogy Fidesznél minden derékszög párhuzam igen itt is vannak bajok de Én konkrétan ezekkel a bajokkal jobban tudok élni mint az Unió nyugati bajaival .
Magyarul te le szelektálod a korrupciót és míg valahol azonnali akasztásra vágysz ,addig a másiknál majd remélem az igazságszolgáltatás teszi a dolgát is elégedetté tesz . (ez bizony a jó öreg kettős mérce) mielőtt kérded hogy ezt meg honnan a nyavalyából szűrtem le "lehet hogy rettentő lassan - de előfordul hogy a bűnöst megbüntetik"
Ez meg gondolom Oroszokról írod mert ez ide (Magyarba) egy kicsit durva lenne 😂 de kis csúsztatás nekem még oké mert könnyen ki igazodok rajta
az ilyen környezetvédelmi buziskodások miatt van
felénk is sávokban nem kaszálnak a réten, és az így kieső részekre adnak plusz pénzt
szóval nem azért adják hogy kevesebb legyen a szénád hanem azért adják mert véded a bogarakat meg a gyíkokat és a kieső termelést támogatják, hiszen ha ezért nem adna pénzt leszarná az ember a bogárvédelmet
amúgy a szőlőkben gyümölcsösökben is jár plusz pénz a környezetkímélő művelésmódokért, azért mert az költségesebb
amúgy kurva sok ilyen környezetvédelmi támogatás van, nem gondolnám hogy az lenne a fő cél hogy kevesebbet termeljünk
Van amire lehet adni van amire nem. Ez a magyar osztáson mulik nem az eun. Az eu konkrétan arra ad pénzt, hohy a föld körül mekkora zöld területet hagyj, hogy azon se termelj. És jobb a pénz, mintha termelnél bármit. Ezt pont a szomszéd nagy gazda mondta, aki fájo szivvel ugyan de gazdasági érdekek mentén füvet tart több hektáron
nincs összefogás az üzletben, amit amúgy kartellezésnek hív a jog.....
amúgyse sikerülne mert itt az a divat hogy inkább alávernek a máik cégnek mintsem összefognának
azért az hogy soha nem a termelésre adtak pénzt nem igaz, csomó helyen láttam gépeken matricákat hogy az eu támogatta a beszerzését
a mezőgazdaságban is sok támogatás volt gépekre, telephely fejlesztésre stb
arányaiban megtippelni sem tudom hogy mennyi a termelést elősegítő és a "felesleges" támogatás
Rengetegen érdekesen szemlélik ezt a gazdasági hanyatlást, és elsiklanak dolgok felett azzal, hogy ugyis tönkrement volna, meg nem érte meg fenntartani.
A szerencsi cukorgyárat is faszán tönkre baszták, ott konkrétan azért fizettek a gazdáknak évekig hogy ne termeljenek. És igy is megérte.
De vannak üzemek amiket előtte korszerűsitettek mert akkor még nem tudták hogy a szemetre fog menni rövid időn belül
Bazmeg,te nagyon el vagy tevedve,a gyartast amit az eu csatlakozassal megvettek a nagy multicegek sosem akartak modernizalni,csak a piac kellett,nem a gyartas.
Az unios tamogatasok soha nem innovaciora meg modernizalasra lett kiirva,sportcelokra meg a kelet-nyugat autopalyarendszer kiepitesre,meg kiskapuk keresesevel kilátokra,es tengernyi terkovezesre.A mezogazdasagi tamogatasok is ugy lettek kitalalva hogy jobban jarjanak ha nem termelnek.
Ez az idiota sztereotipa hogy megmergeznek meg kiesel az ablakon nagyon teves.
Az osszes mostani korrupcios ugyben ,lattam vagy 15 ot a vedelmi miniszteriumban siman vagyonelkobzas es buntetotelep sarkkoron tul volt az itelet.Nem a filmekbol kene tajekozodnod a ruszkikrol,mert eleg bamba bena tudsz lenni.
Az teny hogy az fszb egy merenylet gyanus rajtauteskor nem szarakodik,fegyvert lat es szitavalovik.
De tudod te milyen macera felvinni a 10.-re valakit aki nem akar?
Meg a putyin legnagyobb ellenfele (sosem volt az) is egy sarkkoron tuli szanatoriomban halt meg,semmi mergezes,csak ott nehez az elet,termeszetes halal volt,ezt meg az ukran budanov hirdzerzo fonok is megerositette.
Szoval ne dolj be meséknek.
Na az vicces volt.
Nem kotelezo imatkoznia,felolem azt csinal amit akar,de a torvenyeket be kell tartani,irott es iratlant is.
ha a migri németországba megy akkor úgy éljen mint a német, nincs csador meg burka meg a fasz tudja mi, nincs müezzim aki ordít, szépen felveszi a színes hölgy a haspólót mint a német és elmegy a keresztény templomba imádkozni utána meg megeszi a sült disznót
aki ezt nem vállalja az mehet a picsába
mert
ha németbe is ugyanazt csinálják mint otthon akkor előbb utóbb ugyanazok a körülmények lesznek szóval kurvára nem volt értelme elmenni más országba
iszlám országba ha elmegy egy "nyugati" akkor érdekes módon megkövetelik tőle az ottani szokásokat, ha csak turista akkor kicsit kevesebbet, de azért ő sem kap a boltba se sört se karajt sütni, és ha egy nő sál nélkül mászkál az utcákon(nyaralóövezeteken kívül) örülhet neki ha nem verik meg
szóval nem is értem hogy gondolták hogy ha a szinesek elmennek bárhová akkor a helyi szokásokat le lehet szarni
Ennél a jelen libsi EU vezetésnél korruptabb, mocskosabb, önsors-rontóbb nem volt az EGK óta. Mindennapos a politikai alapon történő megkülönböztetés, a kettős mérce. Ursula SMS-ben költ el 35 milliárd jurót, aminek nyoma se marad, véletlenül annál a cégnél, ahol férje igazgatósági tag... de persze itt semmi összefonódás nincs.
Az, amit most a háborűval művelnek, szinte felfoghatatlan, EU adófizetők milliárdjai úsznak el, miközben az érdekeik nincsennek képviselve - nem ez lenne az EU vezetők dolga?
Orosz vagyon lefoglalása és elköltése - ilyen hogy merülhet fel jogállamban EGYÁLTALÁN? - persze ILYEN jogállamban ugye mehet.
Migráció: jó téma, de hogyan merülhet fel egy EU vezetésben az, hogy kötelezzék bármelyik tagot, hogy migránsokat fogadjon be? és ha nem akar, akkor MEGBÜNTESSÉK... azt meg milyen jogon?
Privatizáció: Én, a jelenlévők többségével ellentétben már fiatal vállalkozó voltam 90-ben. Első sorból láttam, mit csinál itt a nagy nyugat... gyakorlatilag leraboltak bennünket, az akkori komcsi elit segítségével (és részesedésével) Aztán jött ugye az EU belépés... senkinek ne legyen kétsége, hogy azzal mi jártunk rosszabbul, persze rövid távon jól jött a tőkeinjekció.
Hirtelen ennyi.
Azt nem latja hogy ez mennyi melo.
Ha elfogy az aki dolgozik marad az otthoni szinvonala es jo lesz neki ugy is.
Mar most latszik hogy egyre tobb cigány melo jon nyugatrol ide.
Ganyolnak,ugyeskednek.
Amint az infrastrukturaban mar nem csak a melos lesz migri,de az is aki atveszi a minoseget mar nem lesz olyan peldas a nyugati utak,hidak epuletek.
Egyenlore az autoszerelesnel latom a leepulest.
mert én attól nem leszek gazdagabb ha nagy mercivel járok és az asszonyon 5 kiló arany van és közben van 300 milla tartozásom.....
szóval ha a gni nő 5% folyamatosan, és az adósságállomány 10% csökken folyamatosan, és az infláció 5% alatti akkor engem az sem zavarna ha itt is arany budiba szarna minden politikus és állami vezető, hiszen akkor megérdemlik még akár ezt is
az majd könnyebben felvesz a muszlim hitet 😂 😂 😂
nekem már nem lesz könnyű teli van a korsó Úr Jézus Krisztussal 😁 Mohamed nem fér el 😂
https://www.vadhajtasok.hu/202...