Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

a kocsis hasonlat erősen sántít, mert ha szar a kocsi akkor rángathatsz te azon bármit az szar marad
de értem amit mondasz
ehhez azt tenném hozzá hogy ha egy szervezet tagjaként nem tetszik a szervezet működése akkor ki kell lépni belőle, és nem kell azt csinálni amit a szervezet vezetői elgondolnak
azért azon is el kellene gondolkodni hogy a szervezet vezetői azért vezetők mert meg lettek választva, szóval ha a többségnek jó az irány akkor arra felé kell menni, vagy ha nem tetszik akkor ki kell lépni és lehet menni bárhová
persze az eu-ból kilépni nekünk nagy dőreség lenne, szóval marad a kis kötözködés ameddig a jelentős többség be nem sokall és pár jogszabályt meg nem nyirbál
ugyanez a nato is, miután "elüldöztük" végre a ruszkikat a nato tagság biztosította hogy nem fognak többet ide visszatérni, ez azért évtizedekig előnyt jelentett minimális kellemetlenséggel, most hogy fokozódik a kellemetlenség már kezdünk húzódozni ellene....
ha hülye hasonlatokat keresünk akkor itt egy:
aki a disco-ban akar dugni(a budiban mert ugye hol máshol??) annak el kell viselni a nyilvános budi szagát.......

ha az emberiség még túlél 50 évet akkor a vityát a történelem könyvekben fogják tanítani hogy a legnagyobb popuista vezetők egyike volt.......
ellenkezik amíg tud ......................de akkor is ott van hogy legalább ő megpróbált ellenállni
Magyar Peti meg se próbál
kocsi hasonlat : rágatva megy a kocsi ,te megpróbálod megjavítani vagy ott hagyod azt kész ez van ?
Én azért csak felnyitom a motorháztetőt és mondjuk kicserélem a gyertyát vagy meg mozgatom a kábelt hát ha jó lesz persze benne van hogy nem de (megpróbáltam)
amugy nem is a meg győzés szerintem a cél
felnőtt emberek között mindig volt politizálás .................. ami érvütköztetéssel jár ,oké ............................ csak úgy látom hogy baloldalt a kimerül abba hogy utáljuk Orbánt és minden rossz okozója ( ennyi az érv )
úgy meg sajnos nehéz vitakonzi
én Raks11-et ilyenek látom .
ini-vel jobb mert ő legalább érvekről beszél hogy miért így miért úgy ha kocsmába ülnék ő mondaná saját hülyeségét én meg a én hülyeségemet aki előbb beájul a piától asztal alá az vesztet 😂 😂 😂 😂 ez a kulturált politizálás 😂 😂 😂
Minden igaz és annak az ellenkezője is.
https://www.independent.co.uk/...
na de ha a nato valamit akar tenni a tagoknak is menni kell, vagy ha nem megy akkor kibasszák a tagok közül
mivel nem vagyok nagy lexikális tudású megkerestem mi a nato szerepe
"A NATO célja, hogy tagjainak szabadságát és biztonságát politikai és katonai eszközökkel garantálja."

namármost a katonai eszközökben a háborúskodás is benne van csak egy kijelentés kell hogy azért háborúzunk hogy béke legyen(ez olyan ismerős már hallottam ilyet.........)
szóval ha valamit eldönt a nato vezérkar akkor a tagok végrehajtják, ha akarják ha nem, és aki egy háborúban valamit nem akar azt simán lelövi a parancsnoka ott helyben.......
szóval én arra nem fogadnék még egész kis tételben sem hogy a vitya ellenkezni merne ilyen esetben, mert azért ez más mint baszakodni a kenyéradó gazdájával(eu) következmények nélkül
Csak Johnson végett:
https://responsiblestatecraft....

A többin vitatkozzatok kedvetekre. De ismét mondom (a saját állaspontomtól tök függetlenül): a zsinagóga előtt próbálsz a Jehova Tanúinak toborozni, mint mindig.
Ezen a fórumon ezt a témakört el kell engedni, mert senkit nem győzöl meg, aki leáll veled szájkaratézni.
nato egy védelmi szervezet (akart lenni)
MI videókat nem nézek nem érdekelnek se jobb se baloldalról ,most ezt futólag meg néztem de mivel nem mélyedtem el benne így nekem nem tűntek fel részletek (bocsánat) nem is értem mi a tökömnek csinálni ilyne faszom mesterséges videót amikor a valóság sokkal durvább 😓
Boris Johnson és a zongorista: ................... stb .......... én most mit tehet róla ha te valóság tagadó vagy , vagy lusta vagy utána járni . De tényleg
Hát a kocsmai verekedés három szóval kezdődik Mivan ,Mivan ,Mivan ? Ez volt a vicc 😆

És most már nem csak hülye vagy hanem hazug is ............ mivel te kezdet a hülyézést
Szóval pontosan te le hülyéztél , utána én hülyéztelek le többször is , utána te jönnél engem szarrá vernél . Na pont ilyen háború is látom kapirgálod

Hogy a te nagyapád meg biztos büszke a kommunista félkegyelmű kisfiára
1 Nincs nem ............... oroszok nem akarnak háborút európáva ( de Európa szeretne nagyon az oroszokkal )
2 nato ............ nem tudom mit mondjak , nato egy védelmi eszeveszett és nem támadó ezért papír szerint nem kell
" Európával " tartanunk
3 nem láttam ................... de láttam olyat hogy majd ha meg nyerjük a választás (tisza) akkor mondják el hogy mit is hogy is addig nem beszélünk . + akikkel szoba áll a tisza vezér azok mind háborút akarnak . Én ebből arra következtetek hogy akkor a tisza is háborút akar csak most nem mondja . Fenntartom 2% esélyt hogy rosszul következtetem .
Hát hogyne, szegény oroszoknak nem volt más választásuk! Belekergették őket egy határon túli támadásba!
Amúgy a ’kivégzésről’: Ha nem tűnt fel a videóban az áthallás és az uszító jelleg, akkor gratulálok a szelektivitásodhoz. De nyugodj meg, értem én: ha a ’mieink’ csinálják, az csak vicces mém, ha más, az meg világvége. Kettős mérce, ugye?
Boris Johnson és a zongorista: Szóval szerinted egy angol miniszterelnök egyetlen csettintésére egy szuverén ország úgy döntött, hogy ’á, inkább hagyjuk a békét, lőjék szét a városainkat és öljék meg a népünket’? Tényleg ennyire hülyének nézed az ukránokat (vagy úgy általában az embereket), hogy szerinted nincs önálló akaratuk?
’Tettek érte, hogy megtámadják őket’: Szóval nálad beleférne, hogy mivel lehülyéztél elmennék hozzád és a szart is kiverném belőled, majd leülnék tv-t nézni a szobába, és azt mondanám hogy a szoba mostantól az enyém... És ez rendben van szerinted...
Egy agresszor támadását megmagyarázni az áldozat balfaszságaival...(amúgy ha tettek is érte szerinted ez a háború pariban van az előzményekkel?) nos, azért megkérdezném nagyapádat hogy ő mit lépett volna az ukránok helyében, természetesen nem úgy, hogy csak az orosz narratívát ismeri... Szerintem szégyellene téged...
"Kisfiam"? Nocsak... Ez új! 😆
putyin részéről van egyáltalán ráutaló magatartás hogy európai országokkal háborúzni kíván?
természetesen ukrajnát nem tekintem európai országnak, ugyanolyan eszement szlávok mint a ruszkik
mostanában nem követem a háborúskodást, de mintha régebben olyasmit láttam volna hogy putyin azt mondta hogy totál hülyeség az hogy ő európát megtámadná, még úgy is hogy egyre nyilvánvalóan segítik ukrajnát csomó formában
de már kb az összes ilyen megmondó embert letiltottam a fészbukon is meg a youtube is szóval nem nagyon vagyok tájékozott
háborúról is egy kérdés
ha a nato eldönti azt hogy háborúskodni akar a ruszkikkal, szerinted a vitya azt mondaná hogy mi biztos nem fogunk?
úgy rémlik nato tagok vagyunk, nem tudom mivel járna egy ilyen ellenkezés, de biztos nem válna javunkra

szoktak dobálni be szórólapokat, amíg a kukáig érek velük rá szoktam nézni, a tisza szórólapon egyszer se láttam azt hogy amint megnyerjük a választást azonnal indulunk háborúzni
te láttál ilyet? apróbetűs részeket nem látom már szemüveg nélkül ott írhatták?
Azért eszembe jutott még egy kis monológ csak úgy
Ha netalán (ami remélem soha nem lesz) katonai összecsapás lenne Magyarország és Ukrajna közt
akkor az minek köszönhető lenne ???????????????
A : mert Ukrajna mindig fenyegetőzik hogy minket 2 perc alatt szétkapnak és Balatonnál lángosoznának
mert ellehetetlenítik az energiát
vagy azért mert hogy vegzálják Kárpátaljai magyarokat csak azért mert magyarok
B : mert az ellenzék szerint Orbán egy geci .
Én szerintem meg aki a B a megfelelő válasz szopja le a Ukránokat bő nyállal 😍 és ha megtörtén mesélje el milyen volt 😁
olvasom és reagálok olvasom tovább és reagálok
mi van ???? politikai ellenfelek kivégzése 😂 te ezt hol átad ????
aztán sokáig elvesztetem a fonalat 😬 😟
Utána rossz szavazó .....stb "nem a szavazólapok döntötték el hogy bevonultak a tankok" hát úgy néz ki még is te vagy a hülye 😂 😂
ne hiszem hogy sikerül téged felhomályosítani de szavazatot egy olyan fasz zongoristára adták aki egy bábu volt
és aki pont a elekézőjét csinálta mint amit ígért 😉 mielőtt nagy okosan kérdeznéd hogy honnan tudom . Az a srác mesélte akit emelintetem (párom kollégája) de aminek te is könnyedén utána járhatsz hogy zselé bábu volt . hogy putyi és zselé meg egyeztek volna csak jött a szőke angol herceg ( hülyébbek kedvért Boris Johnson ) és elkaszálta a megállapodást 😉
és mivel tök jól belejöttem hülyézésbe ezért egy jó nagy hülye vagy hogy azt hiszed hogy csak úgy kezdődik egy háború hogy valaki azt mondja hogy támadás 😂 😂 😂 😂 tudod te hülye vannak előzmények is ám ..............és a tróger ukrának tettek is gazdagon érte hogy kialakuljon a meg támadásuk , aztán azok segítetek még ukránkát ilyen okos agyi állapotba hozni, akik szeretika pénzt és hadiparból élnek . Sajnálom kisfiam hogy ezt mind tőlem kellet meg tudnod 😂 😂 😂 De az élet kemény 😂
úgy vélem hogy a falba csapódni készülő autót a fék védi meg és nem a gáz
ha valaki fékez vagy megálltja a kocsit kűrnékül vagy ha neki megy a falnak kisebb kárt szenved mint aki a gázt nyomja
Őrület milyen szép átvitt képet használtam 😂 😂 😂 😂
mielőtt elszeldelsz értetlenkedi útmutató
kocsi = ország
fal = háború
fék = Orbán
gáz = egyéb (M Péter)
Igen vagy nem ?????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????? 😁 😁 😁 😁 😁 😁
A cigany hohol nacik valasztottak meg a zsido elenszkijt, aki kiprovokalta az oroszokat. Mest egyek is meg, amit foztek.
Lenyűgöző a logika: mivel a második világháború borzalmasabb volt, és Ukrajnában jelenleg is emberek halnak meg egy brutális agresszió miatt, ezért itthon, a békés Magyarországon teljesen rendben van politikai ellenfelek jelképes kivégzésével(de egyebet is bele lehet magyarázni) kampányolni? Ezzel az erővel, ha legközelebb valaki ellopja az autódat, ne is panaszkodj – hiszen a nagypapád mesélhetett volna olyanról, akinek az egész házát elvitték a fronton! Sőt, amíg nem lőnek ránk éles lőszerrel a kiskörúton, addig tulajdonképpen minden videó csak ’építő jellegű kritika’, ugye?

Az pedig különösen bájos érv, hogy ’nem az Orbán csinálja’. Valóban(ő csak utasít), biztosan egy lelkes rajongó vágta össze a filmet, és a fizetjük a gyűlöletkeltést saját pénzből, csak úgy, szeretetből.

Ami pedig a ’rossz szavazást’ illeti: tudod, mi a különbség? Ukrajnát egy külső agresszor támadta meg, (vagy rosszul emlékszem?), nem a szavazólapok döntötték el hogy bevonultak a tankok. De tényleg megnyugtató a gondolat, hogy nálunk a ’helyes’ szavazat ára az, hogy szó nélkül kell néznünk a legízléstelenebb uszítást is. Ha ez a szabadság, akkor elgondolkodtató, mert úgy tűnik, a morális iránytűnk valahol elakadt a béka segge alatt. És ha véletlenül tényleg egy komoly háború törne ki, akkor gondolod hogy mert a viktorod azt mondja, bármelyik fél majd megkerüli Magyarországot? Mert mi nem vagyunk háborúpártiak? Ennyire te sem lehetsz hülye...
szóval úgy gondolod minket csakis első orbán királyunk védhet meg a világ összes csúfságaitól?
ha nem őt választaná meg a nép akkor pár hónap múlva már kilométeres sorokban vonulna mindenki háborúzni?
nem vitaindítónak gondoltam csak pusztán kíváncsiságból, akár egy igen/nem is elég válaszképp
Nem tudom mire gondolsz hogy durva ???????
Mert amit a apám mesélt meg nagyapám a háborúról az sokkal durvább még hallgatni is átélni meg a hideg rázna
De youtube teli van mostani Ukrán háborús testkamera felvétellel hogy halnak a népek . Kezd a elejéről csak néz meg 10db TCK begyűjtős kis filmet miután kikapcsoltad gondolj bele hogy te volnál az egyik és így húznának vonnának egykét oldalborda ütéssel közepette a kisbuszba hogy menjél meg halni . És ezeket a felvételeket nem a Orbán meg nem a MI csinálja hanem olyan egyszerű ukrán emberek mint te meg én . Ukránkor meg ugye nem vádolnád azzal hogy szeretik Orbánt és csak azért videóznak ilyet ?????????? ( nem tudom hogy emelintetem-e de páromnak 2022nyara óta van egy olyan 30pluszos kétgyerekes kollégája aki Zselére szavazott .............. én is beszélgetem vele sokat , na mindegy itt a komplett család ház meg ott ,persze nem mernek haza menni . A férfi kárpátaljai magyar a párja 100 % Ukrán + 19 fiú meg a húga . Itt is csak egyszer lehet elbaszni a szavazást kedves baloldali barátom 😁
na megtaláltam megnéztem. Mi a baj ezzel? Valamikor élőben is voltak fent ilyenek amikor kalasnyikovval lődözték fejbe az ukránok az orosz katonákat. De hát a háború az ilyen.(kezeit széttáró) Én nem nagyon akarnék ilyet. Semmi kedvem parancsra tarkón lődözni az idiótákat.
Ha el akarod ezeket az eseményeket kerülni jobb ha a fideszre szavazol(kezeit széttáró)
ezt nem láttam csak valamit hallottam róla hol kell ezt megnézni hagy szórakozzak én is(meghajlós)
Lehet! De ez az új kisvideó az apukáját hiányoló kislány, meg a katonák fejbelövése azért elég durva! Ez már azért egyik oldalról orvosi eset, másikról meg büntetendő!
írtam ilyet?
😅 tisza nem rágalmaz senkit mi? 😂
Melyik az az ez?
Több van?
amíg engedélyezett ez a rágalmazó hadjárat addig a fidesz marad
ők sokkal eredményesebbek ebben