Van kutyád, de az alapvető személyiségét sem ismered.
Annak a kutyának hiába van kert, ha nem foglalkozol vele. Ez az egyedüllét, amit megszoknak, de nem szeretnek.
Vizslára is azt mondják hogy mozgásigényes. Ehhez képes ott a kert ő meg a teraszon napozik egész nap. Reggel, este viszem sétálni vagy a mezőre, erdőre, akkor rohangál, meg amikor játszok vele, aztán fekszik vissza lustálkodni.
Annyira nem izgatja a panoráma, de szeretik a természeti környezetet és a változatosságot, főleg az intelligensebb kutyák. Enyém mindig bezsong amikor új helyre megyünk.
Szerintem Levi nem majomkodik a kutyájával. A helyén kezeli. Inkább benned van egy súlyos előítélet, és tudatlanság a kutyákkal szemben.
Sokkal intelligensebbek, szociálisabbak, és empatikusabbak mint azt te feltételezed. Ez nem emberi tulajdonság. A kutyák falka szelleméből fakad, ami nagyon hasonlít az emberi társadalmi kapcsolatokra, ezért is tud jól együttműködni a két faj, mert nincs túl nagy eltérés, csak az intelligenciában.
""Ha a fent említett fajták csak kizárólag sík terepen járnának sok esetben nem lenne gond velük. Azonban az, hogy a kedvenc bekerült a lakásba és ott évek hosszú során át fel-le ugrál a bútorok között, valamint gyakran lépcsőzik, mikor sétálni viszik, nagymértékben hajlamosítja a betegség kialakulására.""
Legyek empatikus egy lehető legszűkebben tartott állattal? Komolyan ezt szeretnéd?
Nagyon remélem hogy te nem eszel tojast, nem iszol tejet, nem eszel háziasított állat húsát. Hiszen arra a disznóra is rá van kényszerítve hogy egy ólban hízzon. A tyúkra is hogy egy kis helyen tojjon amíg túl öreg nem lesz... vagy halat ami egy nagy medencében nő és nem folyóban-tóban....
Neked sem tudom másképpen elmondani azt, hogy amikor egy állatra nem a rá jellemző viselkedést kényszeríted rá, szerintem az a nem jó. Persze ha úgy nézem és egy egyhektáros helyen tartom, az is egyfajta korlátozás, de mégis, micsoda különbség van egy lakóautóban tartottnál.
Az ember a maga képére és hasznára formálja az őt körbevevő világot. Van amit kényszerből, van amit kedvtelésből.
Mindenki azt mondja, hogy a tyúkudvarban tartott (pedig az is egyfajta korlát) állat tojása mennyivel másabb ízű, mint a nagyüzemi tojás.
Amit linkeltem az előbb, csak a kolléga nem óhajtotta elolvasni, nehogy szembe kerüljön azzal, amit azért egy mondatban kiveséztem neki, hogy jól látható módon csak és kizárólag azért jó ez a fajta állattartás, hogy az embernek legyen jó. A többi le van szarva.
Az hogy ugrabugrál mikor mondom neki, és türelmetlenül piszkál, hogy engedjem be a kocsiba az elég egzakt?
Tudom empátiából keveset kaptál, de egy gazda tudja mi az ami tetszik a kutyájának és mi az amit csak eltűr,vagy egyenesen utál.
Pont olyankor jo.
Voltal mar motoros turan ahol mindennap tovabballtal?
2 hetig nem allitom hogy nincs romantikaja az allando cuccolasnak,de szerintrm utalnad.
Najó, de mi akadályoz meg ebben? Ha annyira akarok valamit akkor megcsinálom, de én azért élek így mert így szeretek.
Oké van némi romantikája a lakókocsizásnak is, de egy évben max 2 hetet bírnék. Arra meg akkor inkább megyek szállodába.
Egy ntc vagy mi a pöcs fűtőtest nem lenne jó ? Pc venti, vagy valamilyen fűtőmotor ami csendes. Szépen elketyegne egy nagyobb akkuról amit otthon feltöltesz
"továbbra is állítom, kutyával lakóautóban élni állatkínzás bizonyos mértékig."
Miért lenne az?Ha mondjuk az a kutya ahhoz van szokva,akkor a legkevésbé sem fog szenvedni.Persze ha fogsz egy kutyát ami mondjuk öt évig terelő kutya volt majd fogod és felviszed a panel hetedik emeletére,akkor az szenvedni fog.
Kollégámnak ott vannak a kereső kutyái,ha szoliba van azok a kutyák be vannak zárva a kutyaszállítóba.Egész nap.Meg van hogy mikor engedi ki őket,mikor van szórakozás,de még sem kell őket reggelente bekönyörögni a szállítóba,mennek boldogan maguktól.Nincs kényeztetés,mondjuk az is tény hogy többet játszanak mint más átlag kutyák.
Nem akarok bent 20+ fok meleget
12 fok körül már nem fázom 2 takaró alatt ilyen 5-7 fok ami kellemetlen ott se fázom csak sapka van a fejemen alvás közben
Áll a kocsi nem nagyon cserélődik a levegő nincs nagy huzat szerintem elég lesz
Ha nem akkor vastagabb cső lesz, rezsó fúvókát is lehet növelni most 0.8 mm
Annak a kutyának hiába van kert, ha nem foglalkozol vele. Ez az egyedüllét, amit megszoknak, de nem szeretnek.
Így már minden érthető...
Szerintem Levi nem majomkodik a kutyájával. A helyén kezeli. Inkább benned van egy súlyos előítélet, és tudatlanság a kutyákkal szemben.
Sokkal intelligensebbek, szociálisabbak, és empatikusabbak mint azt te feltételezed. Ez nem emberi tulajdonság. A kutyák falka szelleméből fakad, ami nagyon hasonlít az emberi társadalmi kapcsolatokra, ezért is tud jól együttműködni a két faj, mert nincs túl nagy eltérés, csak az intelligenciában.
""Ha a fent említett fajták csak kizárólag sík terepen járnának sok esetben nem lenne gond velük. Azonban az, hogy a kedvenc bekerült a lakásba és ott évek hosszú során át fel-le ugrál a bútorok között, valamint gyakran lépcsőzik, mikor sétálni viszik, nagymértékben hajlamosítja a betegség kialakulására.""
Legyek empatikus egy lehető legszűkebben tartott állattal? Komolyan ezt szeretnéd?
Az ember a maga képére és hasznára formálja az őt körbevevő világot. Van amit kényszerből, van amit kedvtelésből.
Mindenki azt mondja, hogy a tyúkudvarban tartott (pedig az is egyfajta korlát) állat tojása mennyivel másabb ízű, mint a nagyüzemi tojás.
Amit linkeltem az előbb, csak a kolléga nem óhajtotta elolvasni, nehogy szembe kerüljön azzal, amit azért egy mondatban kiveséztem neki, hogy jól látható módon csak és kizárólag azért jó ez a fajta állattartás, hogy az embernek legyen jó. A többi le van szarva.
Tudom empátiából keveset kaptál, de egy gazda tudja mi az ami tetszik a kutyájának és mi az amit csak eltűr,vagy egyenesen utál.
Voltal mar motoros turan ahol mindennap tovabballtal?
2 hetig nem allitom hogy nincs romantikaja az allando cuccolasnak,de szerintrm utalnad.
Pl egy 500w fűtés 40 amper egy 100as akku 2,5 óra
Oké van némi romantikája a lakókocsizásnak is, de egy évben max 2 hetet bírnék. Arra meg akkor inkább megyek szállodába.
Miért lenne az?Ha mondjuk az a kutya ahhoz van szokva,akkor a legkevésbé sem fog szenvedni.Persze ha fogsz egy kutyát ami mondjuk öt évig terelő kutya volt majd fogod és felviszed a panel hetedik emeletére,akkor az szenvedni fog.
Kollégámnak ott vannak a kereső kutyái,ha szoliba van azok a kutyák be vannak zárva a kutyaszállítóba.Egész nap.Meg van hogy mikor engedi ki őket,mikor van szórakozás,de még sem kell őket reggelente bekönyörögni a szállítóba,mennek boldogan maguktól.Nincs kényeztetés,mondjuk az is tény hogy többet játszanak mint más átlag kutyák.
12 fok körül már nem fázom 2 takaró alatt ilyen 5-7 fok ami kellemetlen ott se fázom csak sapka van a fejemen alvás közben
Áll a kocsi nem nagyon cserélődik a levegő nincs nagy huzat szerintem elég lesz
Ha nem akkor vastagabb cső lesz, rezsó fúvókát is lehet növelni most 0.8 mm
Ininel meg meg van egy kozeg amivel tuti van veszteseg, nem rogton a levegot futi.