Idei első túra, rajt Budapest, cél Hortobágy. Induljunk...
Akarom mondani, indulnánk. Akkor először hussanjunk át a gumishoz mert a Bandita hátsójából egy nem éppen bizalomgerjesztő szögnek látszó betolakodó nézeget kifelé, majd az első lámpánál kiderül, hogy a tükörből nem azért vigyorognak vissza rám, mert örülünk a szöges guminak, hanem mert én is nyertem menetben egy hasonlóan fénylő tárgyat a hátsómba. Király. Gumisnál kikapar, nincs se szög, se defekt. De azért a kis brügyesz emlékbe elrakva.
Dél körül kis kitérő Mogyoródra, kávé bedob, oszt indul a kétszemélyes hadsereg meghódítani a pusztát.
Menjünk GPS-el, de ne a pályán, végülis kirándulunk, kikapcsolunk.
Az elején minden szép és jó, felvettük egymás tempóját, lakott területen a megengedett, azon kívül mikor mennyi, ami épp jól esett. Bele is merültünk pont annyira, hogy csak épphogy nem tűnt fel, hogy az a drága technikai csoda minden lehetséges praktikáját bevetve próbál minket visszaerőszakolni az autópályára és egy jó ideje úgy kerülgetjük Jászberényt, mintha kötelező volna keréknyommal meghúzni a határait. Na de nem baj, végülis még csak 3 óra, lenyomtunk ~100km-t,holnapmeg csk fél 5kor kelek, Hortobágy meg ripsz ropsz itt van egy köpésre, szóval álljunk meg pihenni kicsit, meg igyunk, ha már beleolvadtunk a bőrruhába. Még jó, hogy nem a sivatag kellős közepén voltunk, mert hogy tuti odavesztünk volna, az olyan biztos, mint hogy nem ceruzával írom ezt a szösszenetet. Az emlék brügyesz ugyanis nem csak a gumiba tudott hibátlanul belefúródni, hanem az életetmentő vizes palackunkal is végzett, aminek eredményeként a Bandita dobozában még a tavalyi év is elázott, még szerencse, hogy nem kicsit volt megpakolva, hanem nagyon. Hát jó, akkor ha már megálltunk, teregessünk ki, mit számít, úgyis kánikula van és miért is álltunk volna az árnyékba...
Hajrá, tovább, GPS meggyőzve, hogy nem pályázunk, persze ezt követően mindenáron a szántásba akart becsalni, de ezt már nem vettük be.
Már éppen kezdtem elképzelni magam elé a gémeskút mellett legelő szürkéket, de Jászberényből kifelé fel kellett ébrednem az álmodozásból, amikor is egy kuplungolásnál akuplungkarom olyan szépen felfeküdt a markolatra, hogy ránéztem és rögtön egy festői kép jutott róla eszembe. Ez az öröm egészen odáig tartott amíg eljutott a tudatomig, hogy innen csak akkor van továbbmenetel, ha mindezt csak álmodtam. Hurrá, nem álom, hanem a nyers valóság, hogy nem csak kiakadt, hanem elszakadt a bovdenem. Éljen, legalább egy fa alá sikerült begurulni, majd telefon haza, másfél óra ücsörgés a fűben és Béla úgy dübörgött be mellénk, hogy szinte hallottam, hogy röhög. Szerkezet átszerel, jókedv, napfény, 5óra, valamerre azért még menjünk egy kört ha már itt vagyunk, ne vesszen kárba ez a nap.
Gondoltam magamban, ha már bővült a hadsereg, meghódítjuk a pusztát, akkor is ha ezzel rajtam kívül senki nem számol.
De bassza meg egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy puszta, ahol többet álltam a pirosnál, mint a belvárosban, és egy idő után úgy éreztem, hogy az út minőségét tekintve nem is lett volna olyan szörnyű, ha a GPS véleményére adunk és átvágunk a földeken.
Már egész belenyugodtam a sorsomba, egészen addig amíg az egyik lámpánál úgy otthagytak, hogy már azon filóztam, hogy végülis egyedül a legjobb túrázni, megnézem én egymagam is, hogy megvan-e még mind a 9 lik. Mindez addig tartott amíg bele nem néztem a tükörbe és egy viszonylag nagy terepjáróból mintha maga a megtestesült ukrán maffia mosolygott volna vissza rám... Kis 600as úgy szedte a lábát mintha seggberúgták volna, mit nekem úthibák meg miegymás.
Miután leráztuk a setét oldalt megálltunk még egy helyen leadni a drótokat, hogy mindenki él és virul, majd indulás tovább, mert jajj jajj pisi kaki, mingyábajlesz mindenkinek. Alig mentünk pár km-t és épphogy nem verte ki a szemem a tábla, miszerint Poroszló 19km-re van tőlünk. És igen, ha Poroszló, akkor Kormorán és ha Kormorán akkor nagyon jó kaja. Mit érdekel engem, hogy kinek kell pisilni kakilni, ha én viszem a motoromat akkor is megyek, ha egyedül akkor is, nem csak azért mert csak, hanem mert egész nap nem ettem semmit. Azért minden benzinkút után picit mintha félve néztem volna a tükörbe, hogy vajon egyedül vagyok-e már vagy teljes a létszám.
Menet közben már egész használható volt az útminőség és mikor a 40es táblánál 160al lézengtem, az jutott eszembe, hogy ha egy rendőr a szőnyeg szélére állítana,hogy mégis mi a francot csinálok, arra hivatkoznék, hogy azt hittem a táblák csak kintfelejtődtek, mert olyan jól meg lett csinálva az út, hogy ezt még a drága jó Hungaroring ismegirigyelné...
A Poroszló táblát látva kb úgy éreztem magam, mintha az Everest-et hódítottam volna meg, ekkor már biztos volt, hogy nem lesz idő ma már leellenőrizni a hortobágyi liklétszámot, de sebaj, majd legközelebb.
És most jön az, hogy ha Poroszló akkor Kormorán és ha Kormorán akkor jó kaja. Mintha már vártak volna, a motorok mellé kaptunk asztalt, vacsi, pihi, és már 8 óra, induljunk haza.
Hazafele nem sokat kellett győzködni már engem sem, hogy a pályán menjünk. De még előtte emlékbe összeszedtem a környék összes bogarát, majd sikerült úgy szétkenni mintha tömör takonyba mártottam volna a pleximet.
A pályán már megdöbbentő módon nem tévedtünk el. De ami késik, nem múlik. Mostmár ezzel a motorral is tudom, hogy 220felett rohadtul nem célszerű elhagyni a valóságot mert elég rizikós, de visszaengedni a gázt olyan mint sajtreszelővel rejszolni. Ez nekem olyasmi mint a drogosoknak a heroin. Majd hétfőtől abbahagyom.
10 óra környékén vánszorogtunk le a pályáról Gödöllőnél, de ekkorra kb már azt sem tudtam hol vagyok miután Béluska fényszórójának hála a szemgolyóm folyékony állagot öltött.
Végülis nyertünk mert ha a 9 lyukat nem is, de a pusztát meghódítottuk.
Gondolod hogy majd 6-8 év múlva én is elkezdek fűhöz-fához kapkodni hogy valamivel bizonygassam hogy valahol még férfi vagyok?
( hogy is van? jaa, "te szoktál még szexelni vagy már BMW-d van?")
Még szerencse hogy kéznél volt:
A max. sebessége 225 km/h (szégyen gyalázat
FZR 600 Banditostul menni Hortobágy (1.fejezet)
Idei első túra, rajt Budapest, cél Hortobágy. Induljunk...
Akarom mondani, indulnánk. Akkor először hussanjunk át a gumishoz mert a Bandita hátsójából egy nem éppen bizalomgerjesztő szögnek látszó betolakodó nézeget kifelé, majd az első lámpánál kiderül, hogy a tükörből nem azért vigyorognak vissza rám, mert örülünk a szöges guminak, hanem mert én is nyertem menetben egy hasonlóan fénylő tárgyat a hátsómba. Király. Gumisnál kikapar, nincs se szög, se defekt. De azért a kis brügyesz emlékbe elrakva.
Dél körül kis kitérő Mogyoródra, kávé bedob, oszt indul a kétszemélyes hadsereg meghódítani a pusztát.
Menjünk GPS-el, de ne a pályán, végülis kirándulunk, kikapcsolunk.
Az elején minden szép és jó, felvettük egymás tempóját, lakott területen a megengedett, azon kívül mikor mennyi, ami épp jól esett. Bele is merültünk pont annyira, hogy csak épphogy nem tűnt fel, hogy az a drága technikai csoda minden lehetséges praktikáját bevetve próbál minket visszaerőszakolni az autópályára és egy jó ideje úgy kerülgetjük Jászberényt, mintha kötelező volna keréknyommal meghúzni a határait. Na de nem baj, végülis még csak 3 óra, lenyomtunk ~100km-t,holnapmeg csk fél 5kor kelek, Hortobágy meg ripsz ropsz itt van egy köpésre, szóval álljunk meg pihenni kicsit, meg igyunk, ha már beleolvadtunk a bőrruhába. Még jó, hogy nem a sivatag kellős közepén voltunk, mert hogy tuti odavesztünk volna, az olyan biztos, mint hogy nem ceruzával írom ezt a szösszenetet. Az emlék brügyesz ugyanis nem csak a gumiba tudott hibátlanul belefúródni, hanem az életetmentő vizes palackunkal is végzett, aminek eredményeként a Bandita dobozában még a tavalyi év is elázott, még szerencse, hogy nem kicsit volt megpakolva, hanem nagyon. Hát jó, akkor ha már megálltunk, teregessünk ki, mit számít, úgyis kánikula van és miért is álltunk volna az árnyékba...
Hajrá, tovább, GPS meggyőzve, hogy nem pályázunk, persze ezt követően mindenáron a szántásba akart becsalni, de ezt már nem vettük be.
Már éppen kezdtem elképzelni magam elé a gémeskút mellett legelő szürkéket, de Jászberényből kifelé fel kellett ébrednem az álmodozásból, amikor is egy kuplungolásnál akuplungkarom olyan szépen felfeküdt a markolatra, hogy ránéztem és rögtön egy festői kép jutott róla eszembe. Ez az öröm egészen odáig tartott amíg eljutott a tudatomig, hogy innen csak akkor van továbbmenetel, ha mindezt csak álmodtam. Hurrá, nem álom, hanem a nyers valóság, hogy nem csak kiakadt, hanem elszakadt a bovdenem. Éljen, legalább egy fa alá sikerült begurulni, majd telefon haza, másfél óra ücsörgés a fűben és Béla úgy dübörgött be mellénk, hogy szinte hallottam, hogy röhög. Szerkezet átszerel, jókedv, napfény, 5óra, valamerre azért még menjünk egy kört ha már itt vagyunk, ne vesszen kárba ez a nap.
Gondoltam magamban, ha már bővült a hadsereg, meghódítjuk a pusztát, akkor is ha ezzel rajtam kívül senki nem számol.
De bassza meg egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy puszta, ahol többet álltam a pirosnál, mint a belvárosban, és egy idő után úgy éreztem, hogy az út minőségét tekintve nem is lett volna olyan szörnyű, ha a GPS véleményére adunk és átvágunk a földeken.
Már egész belenyugodtam a sorsomba, egészen addig amíg az egyik lámpánál úgy otthagytak, hogy már azon filóztam, hogy végülis egyedül a legjobb túrázni, megnézem én egymagam is, hogy megvan-e még mind a 9 lik. Mindez addig tartott amíg bele nem néztem a tükörbe és egy viszonylag nagy terepjáróból mintha maga a megtestesült ukrán maffia mosolygott volna vissza rám... Kis 600as úgy szedte a lábát mintha seggberúgták volna, mit nekem úthibák meg miegymás.
Miután leráztuk a setét oldalt megálltunk még egy helyen leadni a drótokat, hogy mindenki él és virul, majd indulás tovább, mert jajj jajj pisi kaki, mingyábajlesz mindenkinek. Alig mentünk pár km-t és épphogy nem verte ki a szemem a tábla, miszerint Poroszló 19km-re van tőlünk. És igen, ha Poroszló, akkor Kormorán és ha Kormorán akkor nagyon jó kaja. Mit érdekel engem, hogy kinek kell pisilni kakilni, ha én viszem a motoromat akkor is megyek, ha egyedül akkor is, nem csak azért mert csak, hanem mert egész nap nem ettem semmit. Azért minden benzinkút után picit mintha félve néztem volna a tükörbe, hogy vajon egyedül vagyok-e már vagy teljes a létszám.
Menet közben már egész használható volt az útminőség és mikor a 40es táblánál 160al lézengtem, az jutott eszembe, hogy ha egy rendőr a szőnyeg szélére állítana,hogy mégis mi a francot csinálok, arra hivatkoznék, hogy azt hittem a táblák csak kintfelejtődtek, mert olyan jól meg lett csinálva az út, hogy ezt még a drága jó Hungaroring ismegirigyelné...
A Poroszló táblát látva kb úgy éreztem magam, mintha az Everest-et hódítottam volna meg, ekkor már biztos volt, hogy nem lesz idő ma már leellenőrizni a hortobágyi liklétszámot, de sebaj, majd legközelebb.
És most jön az, hogy ha Poroszló akkor Kormorán és ha Kormorán akkor jó kaja. Mintha már vártak volna, a motorok mellé kaptunk asztalt, vacsi, pihi, és már 8 óra, induljunk haza.
Hazafele nem sokat kellett győzködni már engem sem, hogy a pályán menjünk. De még előtte emlékbe összeszedtem a környék összes bogarát, majd sikerült úgy szétkenni mintha tömör takonyba mártottam volna a pleximet.
A pályán már megdöbbentő módon nem tévedtünk el. De ami késik, nem múlik. Mostmár ezzel a motorral is tudom, hogy 220felett rohadtul nem célszerű elhagyni a valóságot mert elég rizikós, de visszaengedni a gázt olyan mint sajtreszelővel rejszolni. Ez nekem olyasmi mint a drogosoknak a heroin. Majd hétfőtől abbahagyom.
10 óra környékén vánszorogtunk le a pályáról Gödöllőnél, de ekkorra kb már azt sem tudtam hol vagyok miután Béluska fényszórójának hála a szemgolyóm folyékony állagot öltött.
Végülis nyertünk mert ha a 9 lyukat nem is, de a pusztát meghódítottuk.
Én élveztem.
(Folytatjuk...)
510654651,0,134064645610,,013,0484413031231654003,1
(