Korábban pár kémfotót és infót már láthattatok a BMW sportgépéről, most ismét napvilágra került némi információ a motorról.
A versenyzők úgy gondolták, minek felborítani a rajtsorrendet, így az első négy hely a rajtolás sorrendjében alakult.
A BMW készen áll 4 hengeres sportmotorjának bemutatására, külön website-ot is létrehoztak a debütálás júliusi tiszteletére (a nagykö-zönség a szeptemberi müncheni motorshown láthatja először).
Nagy várakozások előzték meg a hivatalos IRTA tesztet, ugyanis mindenki kiváncsi volt arra, hogy Rossi és mérnökei mit tudnak kihozni a Yamahából.
A francia `Moto Magazine` által közölt adatok szerint a következő biciklikből adták el a legtöbbet a 2003-as esztendőben.
Néhány napja még ha az ember megtrükközte a BMW oldalán az URL-t elérhette új üdvöskéjük leírását, mára azonban már csak kósza pletykák keringenek a motorról. Mindenesetre mi leközlünk pár fotót a gépsárkányról.
Manapság már a mikulások sem a régi, jól bevált rénszarvasmeghajtású szánnal közlekednek, hiszen létezik ennél gyorsabb közlekesdési eszköz is.
A BMW új K szériás gépét a Honda BlackBird, Kawa ZX-12R és a Haya ellenfelének szánják, ami a 165 lóerőt és a 280-as végsebességét tekintve nem is olyan rossz, bár meglepő az új BMW design.
Szeptember 15-től ismét megnyitja kapuit a Milánói Nemzetközi Motorkiállítás (EICMA), ahol testközelből ismerkedhetünk meg a 2004-es újdonságokkal, és végre nemcsak kémfotókat láthatunk róluk.
A szombati lellei gixerklub találkozóról ideje korán le kellett lépni, hogy este 10 órára Brnóba érjünk, mivel a szállást addig lehetett elfoglalni. Képes beszámoló >
A hétvégi futamokon nagyszerű versenyeket láthatottunk a Pannónia Ringen. 250 GP-ben Rizmayer, SuperSportban Talmácsi Gergő állt a dobogó legfelső fokára, a magyar szurkolók legnagyobb örömére. Képes beszámoló.
Szabó Attila és a Team Wallis Motor Hungary közös gurulást szerveznek a brnoi MotoGP-re, ahol a BMW Boxer Kupa utolsó futama is megrendezésre kerül. Szurkolj Attilának és Talmáéknak a helyszínen! Infó.
Szabó Attila megszerezte első pontját a BMW boxer kupán, ahol 15-ként intették le a Team Wallis Motor Hungary versenyzőjét.
A hétvégén volt szerencsém ellátogatni a mugelloi futamra, ahol egy kicsit közelebbről követhettem nyomon egy MotoGP futamot, lát-hattam mi zajlik a színfalak mögött. Olvasd el részletes beszámolónkat és kukkold meg a fotókat is!