Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

O.k. de profi fotókat ne várjatok, a telefonom azért nem egy csúcs Nikon Ahogy írtam, élőben szerencsére sokkal szebb
Támogatom az indítványt! Kíváncsivá tettél minket! Ne szégyellősködj ! Fotókat!
Ide a fórumba nem töltenél fel képeket róla? Ha tehetném szobadísznek is tartanék egyet
Nem tudom mennyire ismered a típust, de az "újabb széria" nem csak az idomokban más mint a 2005 - ig gyártott. Más lett a futómű - itt Öhlins van elől, radiális Brembókkal - mint a korábbi Factoryn, és más a hengerfej is, nagyobbak a szelepek, mások a szívócsatornák, erősebb, nyomatékosabb lett a gép. De nem is ez a lényeg, hanem a kivételes állapot, és a 2013 - as üzembehelyezés. Nem akarom semmilyen ki-tudja-milyen németországi akármivel összehasonlítani. Ezt én járattam be, én használtam, én ápoltam és tudom hogy milyen kívül és belül. Amikor nemrég az Agonál voltam egy fokozatjelző beszerelésére, Ők sem akarták elhinni hogy ilyen motor még létezik. Na erről ennyit, asszem már ez is túl sok volt. Ha eladnám, csak azért tenném mert az új RF annyira fenomenálisra sikerült, hogy..........szóval nagyon.
Csináltam telefonnal néhány képet, nem túl jók de azért talán látszik a lényeg, bár élőben azért szebb. A most rajta lévő felnik maradnak, ha elmegy, a gyári felnik kerülnek rá vissza. Ha küldesz egy emailcímet elküldöm a képeket.
Hi!

Ez jól hangzik. Megbeszélhetjük. Nézd, 800e-től indul a 2004-es idomos, szervízkönyv nélkül. Nyilván az újabb széria, szervízköny, és a törsémentesség az emeli a vételi árat, azonban 2.1M-tól már volt fent az RSV4-es Németben. Bár ennyit nem szánok rá.

Tudok róla képet nézni?

Köszi!
B.
Nem tudom ,mennyit szánsz rá, de van egy 2013.04. első forgalombahelyezésű (2007 - es modellév) szalonállapotú vas, 7500 km - t futott, szervízkönyves, első tulajdonostól. Egy bank által lefoglalt készletből sikerült kimenteni. Nem volt egyszerű..... . Szerintem ez volt a világon az utolsóként forgalombahelyezett RSV1000RR. Ilyen biztos nincs a piacon . Még nem hirdettem meg - vívódok miatta rendesen - de nagyon tetszik a legújabb RSV és nem férne el még egy motor. Nagyon fájna a szívem érte, de egy visszautasíthatatlan ajánlatot talán megfontolnék..... .
Köszi, de 2004-től az új idomos nekem jobban tetszik.
B.
Ha beveszi a szervezeted a 2002-es RSV Mille R-t akkor tudok, egy minden tekintetben makulátlan gyűjteménybe illő példányt.

http://www.kepesmotor.hu/april...

Élőben szebb, mint a képeken ;)
Tisztelt Fórumozók!

A segítségeteket kérném, motor vásárlás előtt.

Mégpedig 2004. utáni RSV ill R1 között vacilálok. Az lenne a kérdésem, hogy mire kell odafigyelni az RSV-nél, illetve mennyire jellemző a szétrúgott váltó, vagy elégett/csúszó kuplung, v a szimering mellett olajfolyás a blokknál, vagy a teleszkópnál?

(Sajnos az eddig megtekintettek közel sem voltak hibátlanok)

Köszi,
B.
Sziasztok.Keresnék rsv-hez kormánygátlót normális áron.Köszönöm
dunlop qualifier, de ezt valószinütlennek tartom.de köszi
ok, de milyen? mert pl roadtec Z6 ellforoghat, de egy pirelli supercorsa nehezeben. azért van erő a motorban... nekem D212GP van és útviszonyoktól függően elforog akár egyenesben is, bár eléég ritka.
Az olaj attól még lehet gáz...
Nem ,újj a hátsó gumim 500km_eres.
olajat keverni sosem jó!
én meg csak full szintetikusat rakok bele és legalább 15W-50-t, rész-szintetikus vagy ásványit soha!
nem lehet, hogy xszar a hátsó gumid és a LE elforgatja 3-4-ben?
2000-es évjáratú rsv mille
sziasztok! lehetséges hogy csúszik a kuplungom, a nem megfelelő olaj miatt? nemrég vettem a motort motul olaj al volt töltve, akkor is előfordult hogy meg csúszott 8,-9 ezer környékén de 10-ből 1x . úgy gondoltam hogy nagy szervizig rátöltök olcsóbb castrol power olajat full szintetikus 15w-50et. azóta szép lassan többet csúszkál ,de nem kuplungos módjára,tehát nem 6.ba kezdte hanem 3.-4. be is csinálja még 6.ba nem fordult elő! valahol olvastam hogy ezeknek a gépeknek nem jó a full szintetikus a leírt okokból! ti mivel használjátok?
Sziasztok!
Első generációs RSV-m van, a következőre figyeltem fel: hidegindítás után melegítem a motort, szivatóval ~3000 1/min fordulaton. Ahogy felmegy a víz üzemi hőfokra akörül elkezd vörösen izzani az első henger leömlője közvetlenül a toroknál. Kicsivel később talán kissebb mértékben, de a hátsó is. Ha
Hűtőfolyadék rendben, mert most cseréltem le. Szelephézagok jók, vezérléshez nem nyúltam, EFI felirat eltűnik ahogy kell, DIAG üzemmódban nem mutat hibakódot a műszerfal. Van benne Povercommander is, lehet megmarhult? Van-e valakinek tippje, hogy mi lehet? Lehet ez normális? Még sosem figyeltem fel erre, de lehet eddig is ilyen volt és ez normális! Megtenné valaki akinek első generátiós mille/tuono-ja van hogy megnézi ezt a jelenséget, hogy más motoron mi történik?
Köszi:W.
Használati és kezelési útmutató magyar nyelven 1000ft-ért eladó. Érd: zoli_motor@freemail.hu
Az enyémen a service felirat a kötelező szervízt jelenti, nincs semmi gebasz. Amikor eljött az idő megjelent, az olajcsere után meg szépen törölve lett. Persze lehet, hogy a 2007-es más.
Nem ismerem a régi órát, de a miénken az olajcserét egy kis villáskulcs jelzi, a service felirat vmi gebaszt jelent. erre utal az is, hogy mi köze az olajcserének a váltó villanáshoz, az még ha jól emlékszem akksi lekötésnél sem megy el. De ha a régin így van, ámmen.
A váltóvilantó és a service felirat szerintem nem függ össze Legalábbis a 2007 - es modellen nem. Amúgy ezek a beállítások legalább fél percet elvesznek az életedből
Papiron 6000 vagy 7500 km-enként van olajcsere. Ha ötezrenként cserélsz, azt is ki fogod bírni
Koszonom a segitseged.
Es akkor ezt minden alkalommal amikor elojon a service felirat, ujra kell allitani? Azaz minden olajcserenel?
wcsneni, a "service" felirat eltüntetése: gyujtás rá, és a köridőmérő (villantó) gombot egyszerre nyomod öt másodpercig az R gombbal. A váltóvillantó fény állítása: gyujtás rá, C gomb megnyomása majd még egyszeri megnyomása (3 másodpercen belűl vagy azon túl, bocs már nem emlékszem) 1000 fordulatonként fog felfele menni a mutató. Ha mégegyszer megnyomod, akkor 100 fordulatonként megy a mutató. Rá fogsz jönni, csak a C gombot kell nyomni. Remélem segítettem, ha igen, kérdezz nyugodtan ha nem akkor okosabbat kérdezz