Szoktam vele beszélgetni erről. A gyerekek olaszban születtek, de ideköltöztek pestre. A kereszt meg azt mondja, hogy nem bánja már, hogy ennyi idős azt a kicsit még kibírja olaszba ami van hátra, de ha 10-15 évvel fiatalabb lenne húzna onnan a p.csába
Minden 3-ik ember migráns
20 millióan vannak a csizmába.
fölötte, alatta, oldalvást is négerek, törökök, szírek laknak. Az utcán a nők fele csadorba jár(nyílván nem helyi) Katolikus templomból csinálnak mecseteket
Olaszországban
A katolizmus fellegvárában
Nesze neked Pápa, Róma meg Vatikán
Nincs ennyi az olaszok állami nyugdíja
De a sok szar közül még mindíg ez a legjobb fos.
Ha ezeket ránkengednék itt sem lenne vidám a barak
Az csak ott született
Nem szerette osztrákiát egyébként is németnek vallotta magát később át is állapolgárosult, különben nem lehetett volna góré.
Mária segítség strasszén kb. 14 évesen voltam utoljára
Arra emléxem csak, hogy úgy lehetett lopni ahogy akartunk. Akkor még az elején tartottunk ennek az átjárkálósdinak nem ismerték a magyar virtust
Hát még is hogy a f.szomba gondolták a 80-as évek végén, hogy az üzlet előtt kint hagyják a termékeket azt majd a vevő beviszi kifizetni
Ki hallott már ilyet
Másnap hánytunk,meg fostunk a banántól a kiwitől, meg a narancstól.
Alig fértünk fel a buszunkra az összes standot lenyultuk
Mondjuk Sztálint is jól megxopatták a szövetségesek, mert megnyerették vele a háborút, aztán jól összefogtak ellene
addig volt csak jó barát, amíg az élőerőt kellett kihajtani a csatatérre
nem sok emberben van meg az a tartás ami párszáz éve még szinte mindenkiben jelen volt