ne bírok az asszonnyal, de megszopta mert se gáztűzhely se mosogató se semmi nem maradt neki
majd összerakom a tábori gázrezsót kint a teraszon és főzhet ott, mosogatni meg lavórban
ahogy magam ismerem ez el fog húzódni minimum 3 hétig
a simító réteg válik el, az a réteg mindig sovány keverék, hiszen az a cél hogy ne repedezzen meg, a festés úgy is megkeményíti
ezer szerencse mert 6mm csempe volt fent az új meg 10mm
persze mert abban is van diszperzit
még a szaga sem igazi mész, avval kentem be nem rég a fürdőszobát, penészedik is rendesen a beton áthidalónál
meg lehet jól szűrni, csak általában lusta az ember baszakodni vele
Embert nem tudnék rajtad kívül aki hajlandó lenne ezzel szopni manapság. ......bár a takarítónő a melóhelyen mondta valamikor, hogy 3 évente meszelik a házat így mégis van még legalább egy család.
Amit te írsz, azzal baromi xar festeni / meszelni. Egyenetlen, szemcsék vannak benne akárhogy szűröd, a viszkozitása meg percről-percre változik. A Polifarbe vödrös mészfestékkel meg pont olyan, mint a diszperziós cuccokkal, annyi a különbség, hogy 2 réteg helyett mindig 3 rétegben kell felvinni.
amit vödrösen veszel már az sem az igazi az se teljesen mész
meg kell venni a tüzépen a zsákos cuccot, felhígítani megszűrni, aztán beletölteni egy hordóba, egy idő után leül a mész és fent lesz a víz, le kell szívni a vizet, aztán fedeles vödörbe tölteni
ilyenkor kb lehet hengerelni
Nálam meg mindenütt mészfesték van, én szoktam 4-5 évente felkenni teddy-hengerrel. Mikor anno beköltöztünk, én is mindent Diszperzittel festettem, aztán egy év múlva vakartam le az egészet. A sima meszelés (nekem) ronda, a hengerelt mészfesték meg elfogadható, bár szépnek nem szép.
a diszperziós festék a hiba a hagyományos házaknál
nekünk első körben mésszel volt festve minden, majd diszperzittel mert azt jobban lehet színezni
egyedül a lépcső alján van mészfesték, ez olyan semmitérő hely egy tolóajtóval van lezárva
na itt télen csorog a víz a falról meg a beton lépcsőről, de penésznek nyoma sincs.........
a felső sarkokban néha megjelenik, 1-1 spriccentés a penészölővel és elmúlik
A vályog akkor lesz vizes, ha nincs alatta semmilyen szigetelés (mint pl. nálunk sincs) és a talajvíz képes felszivárogni a falba. Nálad van betonalap meg rajta kátránypapír is, gondolom.
Hááát mi most vegyes falazatú kádárkockát vettünk amolyan tényleg vegyeset, tégla a főfal, de a válaszfalak vályogtéglák és kívül körbehúzták még 2 réteg vályogtéglával gondolom, hogy akkoriban más nem lévén szigetelés gyanánt (az építő család már 20 éve meghalt így nem tudtuk megkérdezni, hogy mi volt) és a padlásra valamikor húztak pár centis perlitbetont így igazából nem nagyon van hideg sehol a házban és a festő azt mondta, hogy a vályog nem szokott párásodni, de én ezt nem tudom viszont remélem a ház tudja.
Én 5 éve vettem (szigeteletlen vályog / vert falú parasztházba), nálunk tavasszal meg ősszel kell egy-egy pár napig használni. Olyankor megy fel akár 70% fölé is a páratartalom, amikor még túl hideg van ahhoz hogy naponta órákat szellőztessünk, de ahhoz már túl meleg, hogy egész nap menjen a kazán. Télen semmi gond nincs: minden helyiség egybe van nyitva, és egy nyílt égésterű kazánunk van, az naponta 2-3x teljesen kicseréli a lakás levegőjét a kéményen keresztül. Persze ehhez van 3 db ablakon légbeeresztő szellőző felszerelve. Nyáron meg minden ablak nyitva, akkor megint nincs gond.
Pont olyat vettünk vasárnap. Napi 20l a max. tudása és 6l-es a tartály, első 2 nap kétszer ürítettem a tartályt, de mára már elég egyszer és sehol semmi páralecsapódás, igaz melegebb is van kint mint a hét elején.
Mivel még friss, hogy egyáltalán van oltottságosodásjavító így nem csoda ha mostanság még hiánycikk. Amúgy egy virológus (ezek, hogy virulnak manapság) a kínairól beszélt és mondta, hogy a kínaiaknak is van jó mivel 27 helyen gyártják és abból 5-6 modern és tényleg jó, de mi nem onnan akarunk venni hanem a régi technológiást aminek gyengébb a hatásfoka ellenben az orosz az ér annyit és van olyan jó mint a nyugatiak. Én persze ezt nem tudom csak hallottam egy riportban.
De rendes, kompresszorosat, ugye? Nekem a 45 ezer forintos Aldi-s van, évente pár napot kell csak használni - napi 5 liter vizet röhögve kicsavar a levegőből olyankor.
majd összerakom a tábori gázrezsót kint a teraszon és főzhet ott, mosogatni meg lavórban
ahogy magam ismerem ez el fog húzódni minimum 3 hétig
ezer szerencse mert 6mm csempe volt fent az új meg 10mm
Bakker...
Ráérsz, végülis miért ne?
teszt feszegetés
még a szaga sem igazi mész, avval kentem be nem rég a fürdőszobát, penészedik is rendesen a beton áthidalónál
meg lehet jól szűrni, csak általában lusta az ember baszakodni vele
https://hadhazyakos.hu/cikkek/...