Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Azt a Lőlő is tud.
Pénzt keresni viszont nagyon tud - akkor mégsem lehet annyira hülye.
Pipi mindenhez hülye,már csak benne kéne tudatosítani,mert szegény annyira hülye hogy erre sem jön rá önerőből.
Tehát a Pipi még néprajzosnak is hülye?
Összeomlana az egész rendszer,kb 2év alatt.
Ez lenne a cél.
Lenne egy alap, ez a történelmileg, hagyományilag elfogadott életvitelhez kapcsolódó tevékenységekből eredő betegségek-balesetek esetén lenne alapja az ellátásnak, az összes többi vagy saját kontóra. Hogy az a saját kontó a fájdalomtűrésen alapulna, vagy a plusz befizetésen, azt már majd az egyén eldönti.
Asse.
Túl sokat dolgoztam valódi néprajzosokkal, természettudósokkal, régészekkel, művészettörténészekkel, hogy bármit elhiggyek. Nem zárok ki eleve bármit, de vannak dolgok, amit nagyon-nagyon nehezen hiszek el.
Nyilván van, aki csak a diploma kedvéért végezte el az iskolát, mert én magam is találkoztam ilyennel, sőt, lektorálás előtt külsősként elolvastam egy biztonsági őr történészi diplomamunkáját, hogy magánnyomozó vállalkozó lehessen, úgyhogy tulajdonképpen azok után bármit elhiszek, csak egynémely dolgot nagyon-nagyon nehezen.
Sztem meg aki amennyit befizet, annak arányában....
De ott a hiba, hogy a termelékenységet nem veszitek figyelembe.
Magyarországon azért sokkal rosszabb a jövedelem mint mondjuk Németországban, mert a termelékenységünk sehol nincs hozzájuk képest, plusz a hozzáadott érték is sovány.
A GDP ráadásul csal is, mert ha egy utat szar minőségben csinálnak meg, a felújítás során a felújítást megint beleszámolják az az évi megtermelt javakba, pedig hát... önmagunkat csapjuk be.

https://www.mnb.hu/letoltes/te...

A kis keresetű a napi 8 óra kőkemény árokásással a tizedét sem termeli, mint egy ír (legnagyobb termelékenység) mérnök egy délelőtt alatt.
Mondom felosztó-kiróvó rendszer..... semmit nem tett félre, az a pénz ma már nincs.... így az első pillanattól csak kiadás és veszteség
Asse?
Attól még lehet funkcionális analfabéta.
De amúgy sem hiszem el, hogy néprajzos.
...meg százmilliárdokkal TÖBB kiadást és bevételkiesést is, mint az 500 milliárd.
Akkor ott van a munkából fakadó károsodás,kinek mekkora.Ki tudja azt hogy az illető dohányzik vagy sem hogy aztán az alapján döntsenek,közben rá vagy éppen leszokik stb.
Értem amit mondasz,valahol egyet is értek vele,de azért ezt kivitelezni.......
Az a rendszer sem túl igazságos,hiszen ott is ki szopja meg a kis keresetű,aki rendszerint nem irodában ül nagy pénzért hanem végzi kispénzért a termelő munkát.
Sajnos nem, mert állanfoan irkál sima néprajzos
Ja. És 500 milliárd adóbevételt a tetves kormánynak.
Nekem nem hiányzik, zoli nyavajog
nem, nem vitatkoztunk, te legfeljebb csak ellenkeztél.
Én mindannyiszor adatokat is hoztam, most is ezt teszem:

https://www.origo.hu/gazdasag/...

És 2006-ban az origo-t még csak nem is nagyon nevezhetjük részrehajlással.

A többire meg nem tudok mit írni, mert látom, te funkcionális analfabéta vagy.
Legyen? {os12
Nincs más, karácsony elmult, husvét még messze
De a felsoroltakbol max pipi állja meg, még index meg telex se nem.vót
A te zsánered.
Latszik hogy elvezed
én majd fasza igazságossá tenném. Most hagyjuk ezt a cigi faszságot mi a jövedékibe vastagon kifizetjük ezt, te meg majd azt mondod,hogy nem de hát ezen már 4x 5x túlvagyunk.
Gondold el, vállalkozóként minimál bérre lófasz tb-t fizetek már 25 éve. Aztán volt már egy csomó nyavajám, 2 gerincműtétem, madulaműtétjeim, motorbalesetből fakadó komplikált kéztörésem 2x műtve, létráról leesés és a fax tudja még rengeteg minden amiért igénybe vetem az állami orvosi ellátást. Már jó néhány éve a zárójelentéshez mellékelnek egy elszámolást is Ott lehet látni amit igénybe veszel az mennyibe kerül az államnak. Én bátran mondhatom, hogy töredékét sem fizettem be mint amit igénybe vettem Aztán faszán ki is használtam a lehetőséget, hogy a 25 éves munkaviszonyomból a 2 gerincműtéttel és a motorbalesetel több mint 1 évet voltam össze-vissza táppénzen. Ami abban nyílvánult meg, hogy 2 hetente bejártam a körzetihez a rózsaszín papírkáért aztán szépen vettem fel a dellát Na mondjuk az utolsó is több mint 10 éve vót de hát vót
Ellenben te keresel az iseten tudja 3-4 kilót mondjuk te abból a jövedelmedből sokkal több tb-t befizetsz és ugyan azt a szolgáltatást kapod mint én. Aztán aki nem dolgozik mint ini az befizeti a 8 ezer forintját és szintén megkapja ugyanazt a szolgáltatást amit én vagy te. Na látod, már nem is a cigin, meg a gyorshajtáson van a hangsúly???
A fejlett nyugaton ezt úgy csinálják, hogy fizeted magad után a biztosítást. Sávosan. ha x ezer eurót vagy dollárt fizetsz akkor ez jár, ha x + ezer eurót vagy dollárt fizetesz akkor meg ez. Azt van néhány sáv. Mindenki eldönti melyiket tudja megfizetni vagy mennyit kockáztat. Ha egyáltalán nem fizet az is megoldás, de ha behozza a mentő azt meg kell műteni, még háza(ha van saját) is rámehet. Na ez az igazságos rendszer.
A nyugati fényt te hoztad be a köztudatba, bakker!
Azok csak az elozo folyam oldasara tett kiserletek, hamar motorkázás nuku.
Inkabb letepem a bal oldalat is mint megegy index link toled.
vagy nyugatifeny.