ha főzne vakami finomat előtte és a kék tablettát is ő hozná én simán megmocskolnám
egy feledhetetlen 20 másodperces folyamatos nyerítésben lenne része
Hiányolom Emlőző fórumtárs mindíg lényegretörő magasröptű megnyilvánulásait.
Ha elfogyott az 1 gb netje,amit az édesanyja fizet neki elő havonta,küldjön egy sms-t,töltök a kártyájára grátisz 1gb-t én is.
Semmit nem tudni Minden esetre én a nyitott koporsós temetésen nem voltam
Nekem is úgy mondták, hogy meghalt. Aztán azt mondanak amit akarnak. Minden esetre a helyettese hívot fel a szomorú hirrel, hogy átvenné az ügyet.
Kisvártatva okafogyottá vált miután elkészült a szakértői jelentés
havernak volt még egy olyan ócska szar valamit Amikor ellopták a szimóm azt egy darabig nem volt motorom a haver babszijával jártun a városba erre-arra
Kettőnk alatt nem indult el Kocogni kellett utánna egy darabig azt amikor lendületbe jött akkor kellett rá felugrani
senki ezért nem is tud motorozni egyikőtök sem. Én legalább tudtam és mertem húzni a gázt, ti még a motorra felülni sem mertek
Várjátok már a tavaszt mi Hogy kitolhassátok a ház elé a lomot lemosni, majd visszatolni
Motoros találkozókra jártok? Ja persze elviszitek utánfutón a motort, nehogy rá kelljen ülni még össze töritek magatokat
Most már tudom zotya is mér faragja a rozsdabogját Arra a néhány lovas sz.rra sem mer felülni Pedig annak a teljesítménye kb. mint a lindababettáé
Szerintem nem tud vele egyensúlyozni + nem ér le a lába
egy feledhetetlen 20 másodperces folyamatos nyerítésben lenne része
Ha elfogyott az 1 gb netje,amit az édesanyja fizet neki elő havonta,küldjön egy sms-t,töltök a kártyájára grátisz 1gb-t én is.
Nekem is úgy mondták, hogy meghalt.
Kisvártatva okafogyottá vált miután elkészült a szakértői jelentés
Kettőnk alatt nem indult el
Várjátok már a tavaszt mi
Motoros találkozókra jártok?
Most már tudom zotya is mér faragja a rozsdabogját
Szerintem nem tud vele egyensúlyozni + nem ér le a lába