ennyit az érintkezések csökkentéséről.
Azt, hogy bezárták a vendéglátózást egyértelművé vált, hohy kevés köze volt hozzá
hiszen novemver óta zárva vannak a baj meg február végétől kezdődött
azt, hogy bezáratták a kisforgalmú boltokat szintén nem csináltak semmit a járvány terjedésének megakadályozására, pláne úgy, hogy nem társították kijárási tilalommal
A bútor szegmens az viszont nincs ilyen szar helyzetben A multik ott kaszálnak az tuti.
Lesz ám ott nagy baj
Ez a fejlett nyugat annyira liberális már, hogy az utcára nem mernek kimenni sötédedés után
Előbb-utóbb az eu poltika kénytelen lesz szembenézni a valósággal. 80 éves nagynéném férje (keresztapám) tavaly meghalt. Ő meg végleg hazaköltözött azt mondja 80 évesen már nem szeretne rettegni, pedig most az van kint
Mi is halálunkon vagyunk
ugyan nem vigasz de úgy látom mindenki más is
pl amikor még csak hallottuk hogy kínában pakisztánban meg a fasz tudja mekkora a baj, mit tettünk? azon kívül hogy vártunk semmit
ide hozzánk is valami külföldi tanuló hozta be elsőnek a szart, semmi karantén semmi megfigyelés semmi sem történt
utána kezdett terjedni full para lett minden, pedig alig volt valaki aki hallott volna betegről
aztán eljött a nyár a korlátozások java fel lett oldva hogy azért pénz is jöjjön, aztán véget ért a nyár jött az új para
most már baszhatod az egészet..... múlt évben elkúrták, senki sem hisz semmiben, már akkor sem ha a környezetében hullik a nép