tegnap volt a mutatvány, ma lusta voltam menni
minimálisat ittunk aztán alvás, kapás nélkül
azt figyeltem meg hogy többnyire 2x kell hugyálnom éjjel, ami vicces mert napközben ritkábban kell
de
ha iszok valami szeszt mi nem sör meg bor, akkor nem kell hugyálni, ma reggel 6 kor ébredtem elsőnek mert a buzi örvös galambok tomboltak mellettünk
Egyik vejem kőműves, majd holnap elmondom neki, hogy végre nem kell cipekednie mert eddig mindig arról beszélt, hogy vitték fel az éppen aktuális anyagot ahová kell és az milyen fárasztó.
Saját keverés is volt vagy négy köb de az darabokban. Tizenöt furik után kezdett a lelekesedés alább hagyni.
De a a 3-szor 4 hozott beton szét logisztikázása után az éjszaka minden izületem.számbavettem
Persze,van ott még meló,de az már nem cigány meló.A mondandóm lényege az volt hogy már nem olyan egy építkezés mint 20-30-40 éve,az igazán cipekedős meló már gépesített.A pumpás betont meg eligazítani még egy expincér is meg tud oldani.
Politikai Identitásukat nem tom
Bogyonak.meg ugyis mindegy, az agyérelzárodás nem okoz semmilyen eltérést, a tüdöembolia meg egyenértékü a tüdörákkal csak még nem tudni.melyik lesz hamarabb
Te 20-65 ev kozti nő vagy?
Az Ázsiába Szakadtam ipse szerrint lehet koze a vérrög képződésnek a fogamzasgatlo szedeshez es a terhesseghez is.
Valyon bogyonal mindez fennallhat?
minimálisat ittunk aztán alvás, kapás nélkül
azt figyeltem meg hogy többnyire 2x kell hugyálnom éjjel, ami vicces mert napközben ritkábban kell
de
ha iszok valami szeszt mi nem sör meg bor, akkor nem kell hugyálni, ma reggel 6 kor ébredtem elsőnek mert a buzi örvös galambok tomboltak mellettünk
1,2 milláért holnap megyek betonozni
De a a 3-szor 4 hozott beton szét logisztikázása után az éjszaka minden izületem.számbavettem
Bogyonak.meg ugyis mindegy, az agyérelzárodás nem okoz semmilyen eltérést, a tüdöembolia meg egyenértékü a tüdörákkal csak még nem tudni.melyik lesz hamarabb
Fosassuk ma bogyot.