Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Csőrös Tátra
Katonák vagy egyéb szervek létszámát lehet emelni ha nagyobb lenne a nyomás gondolom ugyan úgy technikai eszközök ugyan úgy, gondolom meg van a logisztikája hogy mindig megfelelő legyen a védelem . 175 km nem Euroapának épült nem állít meg semmit csak annyi hogy nem rajtuk keresztül vonulnak . Más ország határa meg nincs ráhatásunk. Én logikám szerint ha álla házam a földön csak úgy és körbevesz a gazdaságom halom hogy 5000 fő vonul felém akkor , meg próbálom a birokom kerítésél elhatárolni hogy ne tapossák le veteményest ........... stb de tisztába vagyok vele hogy megállítani senkit nem fogok .
Van benne igazság.
Az erőszakot én is elítélem és semmit nem old meg, főleg az utcára vonulás.
Viszont vannak kétségeim azzal kapcsolatban amit a rendőreinkről, katonáinkról írsz.
"" Ezekbe ti nem gondoltatok bele, mert védve van a hátsótok a határkerítés, a kormány és a rendőrök, katonák által! ""
Első probléma, hogy nincs megfelelő honvédségünk.
A második, hogy ha ezek a negrók elindulnak akkor könnygázzal, vízágyúval, ennyi honvéddel, rendőrrel meg nem állítja Magyarország.
A harmadik, hogy milliárdokból felépült 175km-es kerítésünket kikerülik, mert aki ezer kilométereket vándorol, azt már nem állítja meg, hogy kicsit többet utazzon és máshol próbálkozzon a bejutással.
A negyedi lenne a határőrség, de az ugye..............
Úgy érzem, a mai tüntetések kapcsán, mondanom kell egy-két szót!
Kedves tüntetők!
Az, aki a békét háborúra váltaná, az az ember nem normális! Úgy akartok ma háborút, hogy közben azt sem tudjátok mi lesz holnap??? Ukrajnai Majdant akartok, a gyűlöletre építve? Javaslom nézzetek szét Ukrajnában egy hétvégi kirucanással! Fogalmatok nincs, mivel járt az ottani, Soros által gerjesztett polgárháború! Azon felül, hogy sokan meghaltak, megsérültek, az infláció az egekbe szökött, a gazdaság összeomlott, így a fogyasztói árak végtelenig emelkedtek. Nektek tényleg ez kell? Ez, azért, mert gyűlölettel vagytok felspannolva azok által, akik demokratikus úton nem képesek hatalomra jutni? Vegyétek már észre, hogy csak eszközként használnak titeket, egyszer használatos eszközként, hogy majd aztán hatalomra jutva ők, eldobjanak! Nekik már mindegy, így nem érdekli őket, ha országunkban káosz lesz, mert aki bukott, annak minden mindegy. Azt hiszitek, ha majd itt "Majdant" csináltok, akkor utána is szabadon internetezhettek, a boltok polcai tele lesznek élelmiszerrel? Erre is felkészültetek? Kérdezem én, bevásároltatok??? Elég csak azt nézni, amikor ünnepek miatt bezárnak a boltok, azelőtt mekkora roham van a vásárlók részéről és mindenki úgy csinál, mintha háború törne ki! Most akkor kérdezem újra tőletek tüntetők, bevásároltatok??? Fogadni mernék, ebbe nem gondoltatok bele, mert a gyűlölet elvakult emberekké tett titeket, akik csak Orbán ge.iznek, de a következményekkel nem számolnak! Ma még jó buli a fiatalok körében is az Orbán ge.izés, de ha petárda helyett, egy gránát robban közvetlenül mellettük, sírva fognak menekülni, ha nem koporsókban viszik őket haza szüleiknek! Emberek gondolkodjatok! Hazánkban nyugalom van, a rendszerváltoztatás óta béke honol, amit olyanok akarnak vérbe füröszteni újra, akik a kommunista ideológia jeles követői! Ők mindig a munkás osztályt használták fel a hatalomra jutásukhoz, majd aztán a munkásokon élősködtek! Emlékezzetek csak a megtermelt javak beszolgáltatására! Most újra elérkezettnek érzik az időt, hogy a nyakatokba kapaszkodva, a ti öklötökkel harcolva hatalomra jussanak! Nem véletlenül az ökölbe szorított kéz a jelképük minden országban! Pár sort még Sorosról is, aki már a háttérben biztosan vakarja a tenyerét! Tényleg nem gondoljátok, hogy a migráció az érdeke és ezért, minden olyan kormányt, ami nem úgy táncol, ahogy ő fütyül, azt elmozdítsa helyéről? Láthattuk a környező országokban, vagy akár Spanyolországban mit tett! Azóta ott is szabadon áramolhatnak a bevándorlók az országba, Európába! Azt gondoljátok itt nem nyílna meg a határ, ha az ország irányíthatatlanná válik, mert nem lesz stabil kormánya? Pont ez a célja a spekulánsnak, hiszen ő már előre számol! Ti csak azt mondjátok a migráció nem a mi problémánk, sőt az kitaláció és csak Orbán rémisztget vele, miközben nyugaton sok-sok európai nőt erőszakoltak meg idáig, a terrorista merényletekről ne is beszéljünk, na meg az általuk behurcolt fertőző gyilkos kórokról! Ezekbe ti nem gondoltatok bele, mert védve van a hátsótok a határkerítés, a kormány és a rendőrök, katonák által! Szerintetek Gyurcsány és társai se engednék be őket? Dehogynem! Ők többször kijelentették, a mi..ánsokat beakarják engedni! Orbán Viktor lejáratása a baloldali erők részéről nem egyedüli taktika, mert a világon számos helyen tapasztalhattuk, ahová ők "demokráciát" akarnak vinni, ha éppen nem az ő ideológiájuk a meghatározó, akkor először elhitetik az emberekkel, hogy az a kormány korrupt, rezsimként működik és szükséges beavatkozni! Látjuk mi történt Szíriában, Líbiában és a közelben Macedóniában vagy Ukrajnában stb.! Köszönöm, de ebből a demokráciából nem kérek! Gondolkozzatok el végre! Úgy háborúzni ma, hogy azt sem tudjátok mi lesz holnap, nagy felelőtlenség és gyermekeink, unokáink jövője a tét!
Zárásul még annyi, ha ezért letiltja a facebook ezen profilom is, akkor üzenem az adminjainak, akik tudjuk melyik oldalt képviselik, eljön az idő, amikor majd nem fognak tudni cenzúrázni, mert sehol nem lesznek!
1:40-nél ott ül egy Compaq Evo mögött
Olyan laptop nekem is volt
Arra nem sok home pornó fér rá, igyekezned kell hogy a vége is rajta legyen
Ne mondj ilyet! Éppen most kaptam egy kettő Gigabájtosat .
Előtte dupla légzsák volt és minden leesett
Minden percét utáltam
Politizáljunk egy kicsit?

Egy levél a Fidesztől a nyugdíjasoknak 2010-ből. Mekkora mák a kormánynak, hogy a szavazóiknak gyakorlatilag nincs memóriája.
Fontos paraméter.....
Nekem kitétel volt hogy az Astra ne legyen dupla légzsákos, hiszen akkor a sok kis biszbaszt nincs hova tenni
Én nem is egy 40 tonnás kamion, hanem csak egy kb. 7,5 tonnás "kisteherautó". Na bazzeg!
Ez egy mai biztonságos utastér(kamionnal ütközve):
https://player.hu/auto-motor-2...

Ezek meg a régebbiek:
http://youtu.be/IsCX3H4U-Ok
A busz is veszélyes.
Az vállalja a kisebb esélyeket.
Tudod, autózni nem kötelező!
Egy bizonyos tempó felett mindegy hogy épp marad-e a keret vagy nem, a Smart esetében főképp.
Akkor igen, de még jobban jön, ha tudsz vezetni.
De aki nem teheti meg és örül, ha gurul?
Olyan autót én nem veszek magamnak és a feleségemnek sem, amiben min. 6 légzsák nincs és ebből 2 a két függöny A oszloptól C oszlopig.
Nem feltétlenül. A jobban roncsolódik az a gyűrődő zónák és az utastér ezért nem deformálódik annyira.
Lásd alu keret, smart. Ferdén neki a betonnak 160-al és az utaskeret simán megmarad. Lepattan...
De mi van, ha nem te hibázol?
Akkor jól jönnek ezek a berendezések.
És általában a vétlen szenved nagyobb sérüléseket. Ez tény!!!
Majd pedig átsodródva kinyírja a 20 éves Suzukiban ülő családot, hogy teljes legyen a történet.