Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

csináltam most egy kis vidit még statikusan megnézve a Kove új sornégyes 400-asáról. Nagyon finom cucc lesz.
145-tnél utazva 15 volt ha jól emlékszem. Sokat ,mentem vele nagyon, az egyetlen motorom, amihez soha nem kellett nyúlni tmk-n kívül. Télen-nyáron, hóban-fagyban, pályán, városbna, kint parkolva. Volt a gyalogoselütésem után, hogy majd egy évig állt és első tolásra indult.
Akkor ott már csak az Engine Restore segíthet vagy a piócás ember :D
Ez egy fórumtársi FZR250 volt vagy 15 éve.
Megtettem amit tudtam, csak hát valaki olcsón oldotta meg a légszűrőcserét. (szárazon volt berakva, az a por volt a szűrő belső oldalán)
Kompresszió olyan 8,5-9 bár körül volt. (és még úgy-ahogy ment is)
Pedig rohadt jó volt, majdnem meg is vettem. (meg kellett volna, csak akkoriban eléggé le voltam égve)
Keményen kezelve elhitette ez a kis méregzsák, hogy most aztán mennyire qrvára megyünk.😺 (amíg nem néztem a km órára)
Az enyém 6.-ban forgott 100-nál 8000 körül.
Ezért jöttek be konténerekben anno a 250-400 sornégyek.
Valami olyasmi a sztori, hogy erősen megnőttek az utcai versenyzések (és ezzel a balesetek) száma, amit a hatóság nem nézett jó szemmel. Variáltak a jogsi és/vagy biztosítás kategóriákkal, a sebességhatár is 80 km/h lett. A nagy köbcentisek birtoklása sokat nehezült, ezért kezdtek el kis sportmotorokat csinálni. Aztán erőset szigorítottak a műszaki vizsgákon, nagyon drága lett fenntartani az ilyet és gombokért fel tudták vásárolni a néhány éves kis sportgépeket a szürkeimportőrök.

Valami ilyesmi rémlik legalábbis, de ez is olyasmi, ami valami réges régi cikkben volt.
na jó, akkor is egy elbaxott motor... nem is értem, a kis sárgák mire gondoltak, 60 cm3-es hengerek...
Akkor kéne, ha egy új itt teremne a garázsban, de ilyet fenntartani, javítani - anyagi csőd. Jobban meggondolva, inkáb egy S2 800-as kínai 😀 azt ki lehet fizetni 😁
Nem, előtte leszabályzott.😺
Emléxel, Poti S4 250-e is forgott 20-at... csak az volt vele a baj, hogy 90-nél 5-ben is 14-et... 😁
https://drive.google.com/drive...

Az egyik a FAR (Factory Authorized Repair) utasítás melléklete, 85-ös doksi. Ha a kuncsaft bejön szervizre és rotty a tengely, a listán levő cikkszámú cseretengelyt kell rendelni hozzájuk. Ott vannak az érintett típusok és évjáratok.
Nekem is csak a pár dolog maradt meg, idejekorán letettem róla.
Előástam egy régi pendrive-om, megnézem, hátha van valami idevágó.
Nekem sok megvolt ezekből (szerelési dolgok vannak most is még) de egy hdd elhalálozás során odalettek sajnos.
Az ezres fogaskerekes vezerlesu es kicsit mas a kenese is.
A tobbit onokre bizom, uraim. Sajnos azok a cikkek, amik a 80-as evek szaklapjaibol szarmaztak es valaha jpg formaban keringtek a tematikus forumokon mara mar nem elerhetoek. (Pl. a Motorcylist 1988 juliusi szamabol)
Több forrásból is hallottam hogy VF1000-el meg az 1100-el sem volt komolyabb gond, csak a 750 volt borzasztó rossz a túl gyenge vezérműtengelyei miatt.
Régebben VF fórumokon olvastam, hogy sűrűbb olajcserével a "javítottakat" már életben lehetett tartani. Bár ott sem tagadták, hogy a VFR blokkot nem véletlenül kellett kifejleszteni. (utána meg abból dolgozni)
82-ben variáltak vele, 83-tól szorosabb az illesztés de nem lett jelentősen jobb. 86-ig próbálkoztak foltozni célszerszámokkal meg egyéb vajákolással, de akadt bőven 83 utáni is, ami kráteres lett. A kenés ugyanúgy szűretlen olajjal dolgozott végig és a foltozást csak az Interceptor kapta meg.
Tierney-Hollen olajozó szettel meg full szint. olajjal lehet csökkenteni a kopást, az a szűrőtől hozza nagyobb keresztmeteszeten és nyomással az olajat, de manapság 2 deci unikornis könnyet is könnyebb vásárolni. A javított utángyártott himbák és tengelyek sem gyakoriak már.
Ellentmondásos a dolog, mert a kellő olajnyomáshoz pörgetni kell, de a pörgetéssel a hőmérséklet is kúszik felfelé. A külső olajcsőszettel több olajat kap és jobban hűl a felület.
A koncepció nekem is hellyel-közzel szimpatikus lenne, de a Yamahának ez sokkal jobban sikerült.
Állítólag csak az első évben gyártottakkal volt baj, aztán korrigált az anyagminőségen, meg a kenési rendszeren Honda. (bár akkori VF-et én sem nagyon akartam venni, pedig a VF750S kimondottan tetszett, de érthető okokból olcsóbbak voltak mint a CB-k)
A motorból csináltakkal nincs bajom, csak a megkérdőjelezhető gyártási minőségű márkákkal vagyok továbbra is bizalmatlan.
...de van VF1100 is ráfaragott dodzsemmel kettőnyócér. Csak legyen otthon a fiókban pár tarcsi vezérműtengely. ;)
Ha látok valami gyanúsat, rákeresek. Előbb-utóbb kibújik a szög a zsákból.
A nyugati sajtó itt-ott kicsit alaposabb, mint a hazai és gyakran említésre kerülnek mélyebb vagy hitelesebb információk.
Láttad az Árpi többi fogatát? Haggyukmár... 1100xx oldalkocsival 4 milka. Karácsonykor akcióba' volt 3.6.
Valaki veszi, mert nem tegnap óta boltol velük.
Ez lemaradt:
https://www.hasznaltauto.hu/motor/jialing/jh_600/jialing_jh_600_ural_helyett_oldalkocsis_motor_hatramenettel-22415352
De ki az a perverz állat, aki ilyenért fizetni akar?