Két hét és több ezer kilométer után másodpercnyi különbségek? Izgalomból, drámából nem volt hiány az idei Dakaron, ahol ezúttal is a KTM bizonyult a legjobbnak.
Bár az Egyesült Államokban szinte minden fontosabb versenyt megnyert, európai karrierjének elején nem sokan hittek benne. Így visszatekintve, óriási tévedés volt.
Ha az üzlet egyszer beindul, ugye. A mondás mára úgy módosult, ha egyszer beindult, arra rámozdulnak a távol-keleti gyártók is, mindenkit meglepve az eredménnyel.
Törött kormánnyal, egy kézzel versenyezni száz kilométeren át? A Dakar legutóbbi szakaszán ismét bebizonyosodott, hogy a terepralisok igazi kőkemény legények.
Azt a keddi napot nehéz elfelejteni, pedig már tíz éve volt. A rádióban hallottam meg a hírt, s percekig visszhangzott a konyhában: a 27. Dakar-ralin életét vesztette Fabrizio Meoni.
Eltérő hengerűrtartalmú és kategóriájú motorok, mégis közös versenyen indulnak, hogy kiderüljön, a motorosok szerint melyik volt a 2014-es szezon legnagyobb durranása!
A gyárak idén is tucatszámra ontották az újdonságokat. Íme, egy csokorban a legjobbak, hogy az Olvasók eldöntsék, melyik típus nyerje az Év Motorja címet.
Év elején úgy tűnt, hogy a két gyári Honda és a speciális szabályok szerint pályára lépő Ducati fog tarolni, azonban Rossiék ezúttal sem hazudtolták meg magukat.
Egyesíti az autó hátrányait a motor hibáival. Ennek ellenére a trike rajongói nem adják fel, életben tartják idősödő szerelmüket. Nézzük, hogy alakult ki ez a motorépítési stílus!
Ne búsulj, ha csak A2-es jogsid van, inkább nézd meg, hogyan hozhatod ki belőle a legtöbbet! Legális tippek és a népszerű kiskapuk buktatói.
Csak semmi cicó, szétvágták a nullkilométeres Yamahát. A végeredmény egy hétköznapokban is használható roppant hangos műtárgy lett, amelyet egyszerre imádtunk és gyűlöltünk is.
Keskeny, mint egy motor, stabil, mint egy trike? Az ellentét látszólag feloldhatatlan, de azért akad kivétel, mint például a fürge Yamaha Tricity is.
Sanyi megmutatta, hogy gyengécske technika és a fárasztó utazás ellenére is a legjobbak között a helye. Bitti a 18. helyen zárt a Macau GP-n.
Az első működő négyütemű, belsőégésű motort Nikolaus August Otto készítette 1876-ban. Szívó- és kipufogószelepek, két fordulatonként ismételt ütemek - máig közönségkedvenc.
Ő találta fel a térdelős, erőcsúsztatásos kanyarodást, amihez kellett némi salakos múlt és egy tehetséges finn is. Kiről mesélünk?
Kusza forgatagba csöppentek az idei, százéves EICMA látogatói. Volt itt űrtechnika és pompa, de a szigetelőszalaggal összetákolt vasak sem hiányoztak.
A Hungaroring Motoros Akadémia jóvoltából lehetőségünk volt kipróbálni, miként zajlik az oktatás az ország legnevesebb versenypályáján.
Tegnap este hivatalosan is bemutatták a Yamaha új, háromhengeres túramotorját és a teljesen átfésült R1-et. Akadt meglepetés bőven.