Sajátos formájú üzemanyagtartály és klasszikus fejidom – ez a Honda új receptje.
A most benyújtott szabadalom alapján úgy tűnik, a Honda nem a hengerűrtartalom növelésével, hanem feltöltővel izmosítaná a jövő Africa Twinjeit és cruisereit. Több szempontból is jó ötletnek tűnik.
Formás crossoverről és CBR-blokkos túrasportgépről pletykálnak a japán lapokban. Ha csak egy része igaz a híresztelésnek, rögtön két-három újdonsággal is előrukkolhat a Honda 2021-ben.
Fölényesen nyerte az F.C.C. TSR a Le Mans-i összecsapást, a Superbike-ban pedig négy év után állt hondás versenyző a dobogón. Bautista hatalmasat motorozott a tegnapi zárófutamon.
Reneszánszukat élik a félliteresnél kisebb sportmotorok, gondoljunk csak a Kawasaki ZX-25RR-re vagy a KTM RC 390-re. Ezt a hullámot meglovagolva adta ki a Honda is új 400-as modelljeit.
Most olyan motort vehetsz, amit esélytelen otthon, a garázsban összeállítani, mert csak úgy hemzseg a spéci versenyalkatrészektől. Ha jobban utánaszámolsz, nem is olyan drága ennyiért.
Meglepő eredmények születtek a hétvégén induló Superbike-vb ausztrál tesztjén, ahol négy márka osztozott az első öt helyen. Vajon az új Honda vagy a Yamaha vicceli meg az eddig domináló kawásokat?
Gyorsváltós, 41 lovas és állítólag 150 kiló alatti száraztömeggel mérlegel az új Honda CBR250RR. Az idén nyáron Japánban megjelenő modell nemcsak gyors, hanem megfizethető is lesz - igazi telitalálat.
Tegnap beszámoltunk róla, hogy melyik géposztály volt a legnépszerűbb 2019-ben, most pedig a márkák rangsorát, valamint a robogók élmezőnyét mutatjuk be.
Évtizedes rekordot döntve, 7,3 százalékkal nőtt az új motorok érzékesítése az öreg kontinensen. Különösen jól megy a BMW-nek, a Hondának, valamint a Yamahának.
Egyre jobbak és sokoldalúbbak az A2-es gyorsasági motorok, de kérdés, hogy mit tudnak éles helyzetben, versenypályán? Chrobák Jani alaposan kifaggatta a régi-új félliterest.
Az A2-es jogosítványkategória első helyét hozta el a 2019-es CB500X a brit autós magazin motoros kiadásának idei évi megmérettetésén, ahol összesen 11 díjat osztottak ki a különböző motortípusok között.
Egy év alatt 13 százalékkal nőtt a hazai motorkerékpár-adásvételek száma, de ez nem változtatott az erőviszonyokon - a márkák versenyében a Suzuki és a Honda tarol, de felbukkan a híres-hírhedt MZ is.
Szinte minden esélyes bukott vagy kiállt műszaki hiba miatt, de a Honda csapata kitartott a nyolcórás futam végéig, és erős tempóban, a második helyezettnek is kört adva nyerte a német összecsapást.
Ha nincs olyan sok biztonsági autós fázis, akkor talán minden másként alakul az idei 24 óráson. Egynapos száguldás Le Mans-ban a Honda szemszögéből.
Közvetlenül a start után már biztonsági autó mögött körözött a mezőny, ugyanis több bukás tarkította a verseny első perceit. Meglepetésre a hondás címvédő is a sóderágyban kötött ki.
Rendhagyó statisztikát készítettek a biztosítók, amiből feketén-fehéren kiderült, hogy a hölgyek többsége Hondára voksol, és legalább négy-ötezer kilométert motorozik egy évben.
Rég nem látott eredménnyel zárult a Le Mans-i 24 órás: a Honda kettős győzelmet szerzett, s a BMW csapata is igencsak odatette magát.