Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

azt nem tudom, hogy mennyi az élettartama egy zxr 400-nak, de te meg azt nem tudhatod, hogy hogy volt használva. egy zxr 400 minimum 13 éves (mert tudtommal '99-ig gyártották). 13 év alatt sok víz lefolyik a dunán. persze ha ismerős újonnan vette és végig nála volt, akkor nem kell paráznod, bár erre nem sok esély van. viszont az, hogy 60000km-t mutat az óra, még nem jelenti azt, hogy annyit mentek vele. a km-órának (magyaroroszágon legalábbis) nem szabad hinni. ehhez kapcsolódóan ajánlok egy cikket. érdekes CIKK
sok sikert a vásárláshoz!
amúgy pl. egy 12 éves motornál a 60000km nem sok, hanem teljesen normális, ha eltekintünk attól, hogy az országban a legtöbb motor 25000 és 35000 közötti km-t ment (a hirdetések alapján), mert ha kiszámolod, akkor az évente 5000km. az egy normál használatnál összegyűlik szerintem. és a zxr 400-ak, ahogy fent említettem, minimum 13 évesek, tehát ha az órája nincs tekergetve (amit mondjuk kétlek), akkor sem ment még évi 5000km-t sem. szóval szerinted sok a 60000km, mert a többi gép csak 30, max 40 ezret ment az eladók állításai alapján, de ha józan ésszel végiggondolod, akkor az a 60000km egyáltalán nem sok.
Sziasztok!
Nyilván már sokszor elhangozhatott az alábbi kérdés, de sajnos nekem nem sikerült megtalálni rá a választ.
Egy ZXR 400-as ha jól karban volt tartva, nem volt agyonpörgetve, normálisan volt használva, akkor kb hány km élettartamra lehet számítani? Ha ismerős által vásárolom és tudom hogy hogy használta, valamint 60e km van benne, akkor érdemes-e még megvenni, illetve mit érne szerintetek ha a futott kilométereket leszámítva jó állapotban van?
Előre is köszi.
Üdv, Forest
Köszi skacok a hozzáoszlásokat. Már darabolják a blokkot ! elvileg estére kiderül mi a hiba.REMÉLEM.
Nem muszáj kicserélni azt is régen úgy tanították hogy egy szűrő 2 olajcseréig jó teát minden 2ik cserénél kéne szűrőt is de én mindegyiknél kicserélem az a plusz 2rongy nem vág földhöz, rád bízom de ha nem cseréled ki se lesz semmi baja.
Köszi srácok!
Annyit még viszont kérdeznék hogy nem sokat futtot az olaj amit le akarok cserélni,csak a blokk zaj miatt,pár ezer lehet benne,a szűrőt is cseréljem vagy az még maradhat?Egyszerre cseréltem az olajjal.
Köszi a segítséget,remélem beválik.
Az X-tra a félszint de asszem a dobozra is rá van írva.
Akkor ebből a Castrolból melyik a félszint a 10w40-es act-evo vagy az act-evo xtra?
a mutató kiugrik, szóval akkor az elvileg jó. akkor végiglesem a vezetékeket, hátha megtalálom a problémát. köszi a segítséget!
Ez csak a személyes véleményem, én nem szeretem mert sokkal több koszt átenged mint a gyári, teljesítménynöveléshez elengedhetetlen persze de ahhoz hogy több levegőt tudj beengedni ahhoz ugye a szűrő felől kisebb ellenállásba kell ütközzön amit szerintem kevésbé hatékony szűréssel lehet megoldani ezzel nem azt mondom hogy szar meg belerakod aztán 20e km után dobhatod ki a blokkot csak én nem preferálom meg nem is szoktam ajánlani.olajból meg castrol 10w-40et szoktam használni az az actevo a félszint bár a mostani 9-esem váltója nem komálja annyira igy áttérek valami másra, ezt szerintem mindenkinek ki kell tapasztalnia melyik jön be mert itt aztán ahány ember annyi félére esküsznek a típusa meg a viszkozitása legyen az adott típushoz való.
Szia zxtom!
Kifejtenéd bővebben hogy mi baj a kn szürővel?csak kiváncsi vagyok mi a hátránya a simával szemben,mert nekem is olyan van.olajból tudnál valami jó félszintet mondani?le kéne cserélnem a fullszintet.
Meg tudod még nézni hogy jól működik-e akkor amikor pont ráadod a gyújtást vészleállító on állásba és pont amikor elfordítod a kulcsot egy picit kiugrik a mutató, ez a tesztje csak sokan nem veszik észre :) ha nem ugrik ki akkor cserés az óra, ha jó akkor még mindig a vezetékelésben keresném a hibát csatikat is kuksizd meg, kapcsolási rajz meg tudod hol van www.zxrwolrd.co.uk
Ezek teljesen jók, olaj inkább félszint a full-tól ténylegesen zajosabb a blokk meg nem hiszem hogy használod versenykörülmények közt, akkor ajánlatos a full szint, levegőszűrőből ha a hiflo-nál nem találsz én inkább a gyárit javaslom sem mint a nokedliszaggató sport szűrőt.
Zael86!
Hiflo szűrő tökéletes,ngk gyertya tökéletes,az én mocim L4-es ugyan de szerintem olajat vagy 10w40 félszint vagy ásványit tegyél bele mert az enyém zajosabb lett a fullszint olajtól.Levegő szűrő K&N sport (mosható) szűrő szerintem,kicsit drága ugyan,5-6 ezrenként kimosod és kb örök élet,csak nemtudom hogy H modellhez van-e.
nekem a fordulatot jól követi, csak egyszerűen többet mutat. ha elkezdem pörgetni, akkor valós 10 ezer körül már kiakad a mutató mert akkor már a 16 ezret is eléri, de utána ugyanúgy gyorsul tovább a kiakadt mutató ellenére. szóval fura. amúgy most már alapjáraton nem 3000-et mutat, hanem 4000-et. szóval megint több lett az eltérés. tanácstalan vagyok. kicsit aggódom, pedig más tünet nincs. minden rendesen működik rajta.
Sziaszok!
Újdonsült ZXR400-as tulajdonos lettem. Egy '89-es kiadású, elméletileg H1 blokkos.
Még friss a motor nekem, alig mentem vele 100kilómétert, de arra jutottam megérdemelne egy karbantartást (olajcsere, szűrők, ha kívánja gyertyákat)
És itt jönnek a bajaim.
Motorolajat milyet ajánlotok? Motul, castrol, fél vagy full szintetikusat.
Na meg hogy levegőszűrőt lehet kapni hozzá? (keresgettem neten, lehet nem jó helyen,de hozzá nem találtam )
Hiflofiltro HF303 jó lesz, vagy komolyabb motorolaj szűrőt igényel!?
Na meg gyertyában NGK CR9EK, elméletileg a gyárija, ez megfelel vagy van jobb is hozzá ( nem iridiumosra gondolok ) ?
Erre a pár pici kérdésben kérném segítségetek! Nagyon köszönöm előre is válaszokat!
Szevasz!
Tudok segíteni,keres meg mailben és elküldöm a számom.
Minden esetben hidegen kell állitani a hézagot, pont a hőtágulás miatt kell ahogy lentebb valaki irta, hogyha bemelegszik akkor pont fain legyen, lehet a főtengely is, innen irogatva csak tippmix az egész, traktor hangot elég sok minden tud generálni.
nem akarom az ördögöt a falra festeni, főleg, mert nem nagyon értek a motorszereléshez, de nekem pl. főtengely probléma miatt volt ugyanilyen tünetem. és qva nagy szerencsém volt, hogy nem okozott komolyabb kárt. ki kellett cserélni a főtengelyt. azóta semmi baja. de nekem is így volt. olyan hangja volt a végén már, mint egy traktornak. remélem, te megúszod olcsóbban. nekem a főtengely 80 ezer volt bontóból.
szelephézag állításhoz meg kell nézni a gyári előírást,vagy pedig hidegen.akkor ha elcseszi max csörög egy kicsit de legalább nem ég be a szeleptányér meg a fészek(lásd:hőtágulás)
Múlthéten délután egy asszem kék kis 400-as zixerrel mentem át az Árpád hídon
helló zxtom. végre sikerült eljutni egy olyan pontra hogy már alapjáraton is ugy szol mint egy ipari varrógép. egyik szerelő hurrogja a másikat.Ilyenkor döntse el az ember most ki a jó szerelő?! az egyik azt állítja melegen kell szelepet állítani a másik hogy hidegen. komolyan siralmas a helyzet. már azon vagyok vennem kéne egy használt blokkot.sikerült ezer km t mennem ezzel a rizs rakétával és még meg se hajtottam szegényt. ha meghajtottam volna most legalább haragudhatnék magamra érte hogy ide jutott szegényke.már lebontottam az oldal ablakot a láncnál.olyan feszes amilyennek lennie kell. Nincs egy kawa szakértő egész Budapesten? Esetleg ha valaki tudna egy eladó blokkot érdekelne engem mert szeretnék még gurulni egy jó párat a nyáron.
Lehet hogy az átlagos kawa csörgés bántja a füled, esetleg a kuplung zakatolása bár az alapjárat után kisimul, ha motorféknél zajos akkor viszont vezláncra tipelek így látatlanba, talán még a feszítő bár ha az a tré akkor meg egy bizonyos fordulatszám tartományban kéne hallanod a zajt.Az a baj hogy minden csak állítólag meg elvileg, elvileg szelepek be lettek lőve, meg vezlánc nem sokat használt itt kinek mi a nem sok.Sajnos egyre többet olvasok meg hallok olyan dolgokról hogy persze persze meg lett csinálva aztán utólag derül ki hogy rá se volt nézve, ezzel nem a szerelőt akarom lehúzni mert jómagam is az volnék csak van jópár ilyen ember a szakmában.
Szerintem ott valami elektromos hiba lesz, kontakthiba vagy esetleg beázás, nekem akkor csinált hasonlót mikor zárlatos lett az akkum mondjuk szarul is járt, nem pörgött ki meg a fordmérő mutatója ugrált össze-vissza holott alapjáraton ment.