Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Nem Ebay-ről, Aliról beszéltem. Ebay-ről még soha nem vettem semmit sem.
😅
Azzal sem tudnának rávenni egy ilyen kinyitogatós tokra ha azt mondanák oltás nélkül is kapok vilàgjegyet.
Nekem tegnap hozta a leveles postásunk a vackomat, és a 200 forint borravalón kívül semmit nem fizettem. Alá sem kellett írni sehol.
Áfát már a legtöbb ebay kinai számol alapból.Amit futár hoz eddig ok volt, de amit a posta az mind egy ezres körúl még a postának fizetve lett.
Gyari folia van rajta,igy jott a dobozban.
Kar hogy nem uveg.
Én meg maradi vagyok, nem használok semmilyen fóliát. Nekem nagyon bevált a mágneses rögzítésű flipes tok. A teló 3 évesen is karcmentes benne.
Én az elmúlt fél év alatt 5-6 alkalommal rendeltem Aliról, de vámot még sose kellett fizetni. Az árba bele számolja a 27% ÁFÁ-t (ennyit drágult), és érdemes a legolcsóbb fizetős szállítást (pár száz forintosat) választani, mert csomagkövetés csak ahhoz jár, az ingyeneshez nem.
Én azt most felrakattam a boltban. Kemény 4000ft, kérdeztem a gyereket hogy ez mennyire lesz hólyagos, azt mondta semennyire mert úgy nem adja vissza a telefon. Ooooo tehát fel is rakod 4000-ért hát legyen. Persze hogy körbe full hólyagos lett, beleizzadt nem lett jó. Kérdeztem tőle van más fajta, nagy nehezen talált, felrakta és fasza. Jobb mint amik kínábol szoktak jönni, felfekszik mindenhol és teljesen a keretig kiér, tehát ha leejtem, nincs olyan pont ahol a kijelző ér le. A tok is magas.
Meg már minden szarra tesz vagy ezer forint vámköltésget, bár van amikor anélkül jön. De a telefonfólia se éri már meg mindig. Pláne ha eleve törötten jön meg:))
Nekem van egy, volt egy haverom aki ilyen, mindent az aliról, wishről rendel és mindent megreklamál.
Motoros ruhát is csak úgy vesz hogy neten rendeli, mert 14napig visszaküldheti… borzasztó a gyerek. Egyszer engem is lejáratott ez miatt, azóta nem beszélünk.
magyarok vagyunk, geci mindenki 😂

nekem nagy szerencsém van mert még az áfázás előtt kb 20 évre előre bevásároltam mindenféle kis biszbasz filléres horgász cikkeket
a többi alis szarokról meg egész jól lejöttem már
plusz zseton se sok van így nem is nagyon kell semmi 😂
Ha megveszek egy terméket, megérkezik és jól működik, akkor a legnagyobb szemétség ilyet csinálni. Mármint úgy erkölcsileg...
a wish vagy mi a szar sokkal jobb lett az alitól
ott simán be tudsz próbálkozni hogy amit küldtek nem működik
ismerősnek egy aktivitásmérőt meg még valami kütyü árát úgy visszaadták hogy csak kamura bejelentette hogy nem működik, meg egy fotó kikapcsolt állapotban
Várjál! 😂
Jan 8-ra volt ígérve, mikor ez nem teljesült, átírtál a dátumot február 7-re!
A postás tegnap ugye kihozta végül, de nem jelentették le, a kínai nem is tudja, hogy közben kézbesítve lett. 😆
Random maceras lett ez a kinai,hat inkabb eu raktarast Kell rendelni. 🤔
Nekem tegnap megjött a másik BASEUS töltőm (a szivargyújtós, feszültségmérős) is végre. Egyszerre adta fel ugyanaz a kínai kereskedő az elsővel együtt. Amaz megjött dec. 30-án a DPD futár által. Emez meg tegnap, a leveles postásunk kezével. Ez utóbbi is 3 hétig rohadt valahol itthon az országban. 😆
Ugy nez ki feladtak gls-en a gazbojleres zuhanyt csehektol. 😁

A tablet tok viszont dec 22.-tol pesten dekkol,anbyi tudtam kideriteni az expressone-nal hogy a vamosoktol nem kaptak meg meg.
Azokat lehet valahogy elerni?
A diszpecser szerint nemigen. 🤔
Hidd el,nem ugyanaz a volumen mint a gyűjtőfuvar a webaruhazbol.
Két és fél éve ugyanígy vettem a szekrénysort - ingyen fuvarral. Pedig nem a gyártótól, hanem csak egy olcsó webáruházból. Az is kb. három hétre jött meg, körszállítással.
annyira nem nézegettem miféle kocsi volt, megrendelés után hívott az ügyintéző ha összejön egy fuvar a környékben hozzák, max 3 hét
aztán amikor megvolt az időpont hívott hogy másnap hozzák, de fogalma nincs hány órakkor
ennyi stressz belefér az ingyen postába
Duplasor egymás felett rugós rúddal elválasztva,talán 12 tonnás,sokszor póttal,egy ember.
És fizetős,százalékban.
a mai 3 másodprces utalásos korszakban csak akkor kell fizetni ha raktárban van az áru és hibátlan
itt felénk csomó cég 1-3 hónap múlva utal csak, pl flakon gyárban is akkor megy a pénz ha a boros már betöltötte, a multi meg szinte mindig csak 3 hónap múlva utal
amúgy a bútorgyár felvenne 2x2 embert meg 2 db 7.5 tonnást póttal annyiért adná a bútort ingyen szállítással mint a maszek aztán dőlne a zseton
nekünk így hozták a székeket, ha 2 napon belül kell akkor x összeg ha 3 héten belül akkor meg ingyenes
Attol meg nem szeretem. 😆
Az a jó hírem van, hogy ez téged nem véd 😂
Te nem vagy fogyasztó, az pedig a fogyasztót védi. Vagyis ha mar átadtad és kiszamlaztad, o élhet feléd a jótállás szerint, neked van ki javítási vagy visszafizetési kötelezettséged fele, a gyártónak nincs ilyen feléd 😂
Ez amúgy sem garanciális probléma, hanem szállítási serules, vagyis hibas teljesítés…