Igen, a hülye volkswagen nem akarta kifizetni a liszencet, gondolta hogy majd ő jobbat csinál 😁 aztán mégse sikerült 🤣 volkswagenél láttunk már ilyet máskor is..
lehet szarul írtam
euro4 kb 20 éves azóta 3x annyi a repülő szóval amit nyertük meg sem látszik hanem inkább több lett
amúgy a co2 igazándiból elférne csak több fát kellene ültetni mint amit kivágunk
de amíg az ember mindennél jobban szereti a pénzt addig nem lesz változás
a mindig emlegetett háttér hatalom elkezdhetne már ténykedni, mert már rám férne egy kis boldogság a csóróság mellé
Mondjuk pont nem. A légiforgalom, beleértve az űrrakétákat is, 1%-ot tesznek ki a globális CO2 kibocsájtásban, ahogy a hajók is. A közúti autók minden kibocsájtás közül a legnagyobb részaránnyal rendelkeznek, kb. 11%-al.
De az igaz, hogy elhanyagolhatóan javultak ezen a téren az autók az euro4 után. Ebből is volt a dízel botrány, mert már csak behazudni lehetett a javulást.
Inkább azt kellett volna leszabályozni, hogy ne 2tonnásak legyenek az autók, meg ne a böszme SUV-ok legyenek a népszerűek.
Aztán ha ez megvan akkor békén is lehetne hagyni a belsőégésű autókat amíg szép csendben maguktól kipusztulnak.
Az hogy teliszorták a piacot gyorsan döglő drága vackokkal pont nem szolgálja a környezetvédelmet, de legalább az emberekkel kicsesztek, és még autózni is rossz velük.
Pontosan.
Egye fene, a hengerenként 4 szelep, meg változó szelepvezérlés még mehet, mert attól jobban megy 😁
EURO 3-4-nél kellett volna megállni. Az után már csak hanyatlás jött, és drágulás, a bébifókák meg ugyan úgy döglenek.
tocsog minden az olajban szóval lehet kijön majd
ha nem az se gond mert néha hengerfej tömítést kell cserélni mert mocorognak a blokkban a perselyek
a szelepfedél tömítés úgy is kuka
szóval ennyiből megéri ha beszakad
ha meg lent van a hengerfej gyors kijön
pedig kb 5 perc plusz hevítés kellett volna a szivattyú fogaskerekeknek ahhoz hogy ne csak 0,1mm legyen feledzve és bír egy milla futást
a gázolajtól függött mennyit bírt írt egy ember hogy neki prémiummal ment mindig és 450 ezer felé halt meg
csak ugye a prémium árkülönbségben benne volt egy komplett üzemanyagellátó rendszer felújítás apránként fizetve
Aztán úgy gondolod, hogy egy 3 hengeres, 1 literes, 160LE-re turbóval felpumpált fos, amit a biztonság kedvéért a szívó ágba vezetett kipufogógázzal tönkre basznak, valami ködös emisszió csökkentési baromság miatt jobb lesz? Azok sem bírnak ki többet.
Prius is azért volt tartós, mert ott az injektor a szívó szelepre köpte a benyát, nem direkt befecskendezés volt. Az EGR pedig az első 100ezernél eldugult a túl vékony EGR járatok miatt, és többet nem okozott kárt 🤣 (mégis simán teljesítette a zöldkártyát)
Ráadásul nagy lökettérfogat, szívó motor. Lehet hogy buzis, de kb. ez az utolsó normális belsőégésű motor, amit újonnan meg lehet venni.
Inkább 150ezer az. Összes dízeles ismerős itt adta el amikor elkezdett szarakodni, megmagyarázhatatlan hibákkal.
Egyikük szétszedte, hogy megjavítja így láttuk mi történik. A szivattyú rotor felületéről levált a keményített réteg, és ahogy mondod, ez szétcseszte a porlasztó fúvókát is.
A Bosch szivattyú tovább bírta.
Vicc hogy ezek a szivattyúk nem egy űrtechnikás dolgok. Legalább 200 éve probléma nélkül használják ezeket, szóval itt is a mesterséges avultatás, silányítás miatt van ez, nem azért mert ne lehetne rendesen megcsinálni ezeket az alkatrészeket.
azért vettem bosch adagolót mert ha megnyekken a crdi akkor tuti nem javíttatom meg 1 milláért
befektetésnek se rossz mert ami múlt évben 300 volt az most 350 ezer, pár év múlva milliomos leszek annyit ér majd 😂
ha nem szaggatjuk bele az injektorokat akkor kb 3-4 óra a csere
vulkánok és az euro6(5-4-3....), vagy csak a vulkánok.......
van amin nem tudunk változtatni
párszáz évig működött is a dolog
euro4 kb 20 éves azóta 3x annyi a repülő szóval amit nyertük meg sem látszik hanem inkább több lett
amúgy a co2 igazándiból elférne csak több fát kellene ültetni mint amit kivágunk
de amíg az ember mindennél jobban szereti a pénzt addig nem lesz változás
a mindig emlegetett háttér hatalom elkezdhetne már ténykedni, mert már rám férne egy kis boldogság a csóróság mellé
A jégkorszakok pont azért voltak, mert túl kevés CO2 volt a levegőben 😄
De az igaz, hogy elhanyagolhatóan javultak ezen a téren az autók az euro4 után. Ebből is volt a dízel botrány, mert már csak behazudni lehetett a javulást.
Inkább azt kellett volna leszabályozni, hogy ne 2tonnásak legyenek az autók, meg ne a böszme SUV-ok legyenek a népszerűek.
Aztán ha ez megvan akkor békén is lehetne hagyni a belsőégésű autókat amíg szép csendben maguktól kipusztulnak.
Az hogy teliszorták a piacot gyorsan döglő drága vackokkal pont nem szolgálja a környezetvédelmet, de legalább az emberekkel kicsesztek, és még autózni is rossz velük.
ahhoz képest hogy a légiforgalom azóta legalább 3x annyi lett sokkal többet szennyez mint a kocsik