még az is lehet, hogy utálnak de akkor elég sokakat utálnak mert nem vagyok egyedi eset ebben a tekintetben. Maradjunk annyiban, hogy az európai autóiparnak befellegzett. Mikor a szerelők már kiákat ajánlgatnak akik maguk gyártják hozzá a motort is és azt mondják a portájukon meg nem fordulnak olajcserén kivűl akkor elgondolkozik az ember. Pár éve valaki ilyet mondott volna kiröhögték volna. Ha egyszer lesz pénzed új dízel autóra és veszel fogod tudni miről beszélek. Ezt a legigénytelenebb dolgot meg én egészen nem értem.(gondolkodós) Mitől vagyok én igénytelenebb nálad hátha egyszer majd felsorolod. Azt azért ne várd el, hogy én is 20 éves passzátal járjak. Annyira igényes azért nem tudok lenni(gondolkodós)
na akkor az enyém a javított kiadás lehet mert 2016-ban jött a széria én 2021-ben vettem. El sem merem képzelni milyen lehetett az előd 🤣
Bár azt tudom akkor azért nem vettem meg mert 1,5-1,6-os motorral árulták ahhoz meg nem volt bizodalmam. 😅 az enyémet tudomásom szerint 2 évig szerelték ezzel a pözsó motorral mind 2000 ezres volt 3 különböző lóerővel. Nekem az sem tetszett. 120-150-180 lovas verziók vannak ugyanabból a köbcentiből. a 150 lovasat csak buszba rakták. a 180-as ment furgonba is és fillérekkel volt drágább a 120 lovasnál de azt nem mertem választani pedig csak ahhoz volt az automata váltó amit nagyon szerettem volna.(kezeit széttáró9 Most így utólag akár azt is vehettem volna sokkal az sem lett volna szarabb ettől bár a fasz tudja 🤣
kellene a bánatnak a portára még egy fószvágen 😅 Baxa mán meg a jó qrva isten, hogy azért tartsak 2 autót mert az egyik fiatal de keveset lehet vele menni mert beszarik szóval csak diszkóba járjak vele. egy másikat ami egy öreg hulladék lom meg csak azért tartsak, hogy tudjak közlekedni. Aztán az asszonynak is vegyek még egy benzineset, mert a villany csak nem jó egy seggel 1000 km-re de a melós öreg lomommal még sem mehetünk nyaralni mert, hogy nézne már ki? a fiatallal meg nem merünk mert lerobban 😅 Na elmentek a picsába 😅
Baszki pipi,te vagy a világ egyik legigénytelenebb embere,mégsem jó se az új se a régi.De valójában lehet nem is neked van bajod velük,hanem az autók utálnak téged.
De egy kényelmetlen szar volt a mostanihoz képest. Meg hangos is. Baromira hiányzott belőle a 6 gang és az első kerék hajtás sem lett volna hátrány. Az, hogy a motorja örök darab meg fillér lófasz a fenntartása csak egy dolog, persze most pont ezt hiányolom a mostaniból(kezeit széttáró) Szóval kezdek olyan lenni mint te, hogy semmi sem jó. 😅 Bár hozzá teszem szerintem ez nem az én hibám. 😆 Annyira lefelé megy az autóipar, hogy szánalmas. Most már csak a fos és a szar közül válogathatsz. Csillognak villognak tele vannak parasztvakítással mennek mint az ezüstnyíl kevés üzemanyaggal, kényelmesek, csendesek csak 100 ezrenként vegyél egy másik új autót, mert ez nem fog működni vagy csak nagyon drágán. Aztán veszel egy másik új autót és egyre rosszabb lesz a helyzet. Mindenki meg még sem járhat 30 éves autóval se.(kezeit széttáró) Látod te is lecserélted a 30 éves asztmádat. Egy 25 évesre(kuncogós) Pedig elmondásaid alapján a világ legjobb autója volt (gondolkodós) Még zotya sem vette meg akkor tuti jó kocsi volt ő csak kimondottan szopórollerekre vadászik 😅 Aztán még az is ott van, hogy a szomszédok is rég eladták már a 10 évesnél időseb autójaikat(kezeit széttáró) Szóval nem volt választásom. 😆
Az ujabbaknal mindig az elso generacio nagyon fos,utana amit tesztelik a fogyasztok utana javitott kiadasok jonnek.
De mind kenyesebb mint a regebbiek,foleg a szervizre.Nem szeretik a legendas ridegtartast.
Ezt próbáld a pipinek elmagyarázni!Nem hiszi el hogy az egy rohadt jó autó,csak mert őt átbaszták egy malac orrúval azt hiszi szar autók,nekem 11évig volt meg a b4 passat 1.9tdi,azon az autón 11évig semmit nem kellett cserélni a fékbetéten meg a vezérlésen olajon kívül.Illetve volt egy hátsó kerékcsapágy csere.de pont a múltkor néztem a én 10éve adtam el de még mindig használják,32éves az autó.
látod ez nem igaz
tudom mert nekünk is volt wartburg, el is adtuk amikor drága lett a benzin mert átlagban 12litert evett
plusz örökké baszogtatni kellett a gyújtást, és miután nem lehetett szerezni már gyári megszakítókat(komplett alaplapot) csak a szopás volt vele
de
te írtad a hiace milyen hibátlan volt amikor eladtad, és azt is hogy milyen keveset kellett költeni rá
ez az. nekem is van egy 31 éves b4 1.9 tdi passat-kombim, lószart nem fogyaszt, soha semmi baja, van a hátsóajtón egy 3részes bicikliszállító, igénytelen semmitérő szekér, fillérekbe van fenntartani, hogy szégyen vele utazni, leszarom nem bálba járok vele, arra van másik
Bennem már az is felmerül, hogy a 85 ös 2 T Wartburgomat miért adtam el mert az is jó autó volt. Már 10 éve ot rendszámmal huznám vele az utánfutót és az is gombokért menne(kezeit széttáró)
hát én egy éve fizettem a dízelre fél misit most megint dobott egy hibát. Üzemanyag ellát rendszer. Ez lehet bármi. a tankpumbától a magasnyomásún át a porlasztókig. szóval 100 ezertől másfél gurigáig. 😅 Énnekem kezd elegem lenni a dízelből. sógor mondta próbáljak keresni benzinesbe az mind stabil. Vagy vegyek 2016 előtti dízelt. Ezek az opciók mára. Elmondta, hogy miket javítanak. mind egy kalap szar ami európai piacos. A zsír új ivekók megtérdelnek. 3 évesen 150 ezerrel adogatják el őket nem kockáztat már vele egy vállalkozás se. Én most el tudnám adni 6 misiélrt az enyémet, hogy 12-14-ért vegyek egy újat ami megint jó 4 évig 😂 Várom, hogy kicsit jobb legyen az akkus változat asszem utána el is engedem a dízelt(szemeit körbeforgató)
Lehet,van egy 16e ert vett univerzalis hoki cuccom a masikban,az neha dobja a kapcsolatot,a telefon kihangositas szart se er annyra szar a mikrofonja,egy jack csatival megy ra az alsopolcos talan jvc radioba,es az se tunik szarabbnak a gyarinal ha rakapcsolom a youtube music-ot.De mint irtam atlag hallgato vagyok a radioadasok eleg szarok az utobbi evekben,gyorsan sercegnek,mag a dumamusorok nem erdekelnek,annal dokkal jobb.Navi tobbfele elerheto,online zene,a kihangositas is jo telefonra.Ennyi eleg,van rajta RCA csati tobb,ra lehet kotni erositot,sub-ot,programban meg van ecolizer vagy mi alitgatni a hangot.
Bár azt tudom akkor azért nem vettem meg mert 1,5-1,6-os motorral árulták ahhoz meg nem volt bizodalmam. 😅 az enyémet tudomásom szerint 2 évig szerelték ezzel a pözsó motorral mind 2000 ezres volt 3 különböző lóerővel. Nekem az sem tetszett. 120-150-180 lovas verziók vannak ugyanabból a köbcentiből. a 150 lovasat csak buszba rakták. a 180-as ment furgonba is és fillérekkel volt drágább a 120 lovasnál de azt nem mertem választani pedig csak ahhoz volt az automata váltó amit nagyon szerettem volna.(kezeit széttáró9 Most így utólag akár azt is vehettem volna sokkal az sem lett volna szarabb ettől bár a fasz tudja 🤣
De mind kenyesebb mint a regebbiek,foleg a szervizre.Nem szeretik a legendas ridegtartast.
tudom mert nekünk is volt wartburg, el is adtuk amikor drága lett a benzin mert átlagban 12litert evett
plusz örökké baszogtatni kellett a gyújtást, és miután nem lehetett szerezni már gyári megszakítókat(komplett alaplapot) csak a szopás volt vele
de
te írtad a hiace milyen hibátlan volt amikor eladtad, és azt is hogy milyen keveset kellett költeni rá
de a kettő együtt is szarul néz ki, kb mint amikor a mercit a csacsifogat húzza
Ahoz nem volt kedvem.