Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Most utána kellett néznem, mi is történt akkor pontosan 😃 na most olyan biztos nem lesz, mert a germánok nem fognak győzni...
Ha ugyanolyan minőség, miért baj, hogy olcsóbb? Több árányát tucc mellette venni 😁
Akkor mindenképp gond lesz, mert a kínainak nem kell 2000 jurónál többet fizetni... sztem még a magyarnak se a szalag mellett.
A te szemedbe esetleg lejjebb csúszott,de az meg pont semmit nem számít.
És pont ezért lesz nagy probléma a jövőben
Hát szerintem sem
Nagyon figyeld a következő 5 évet, de tartsd észben mondjuk az elmúlt 10-12-t is, olyan eseménynek lehetsz tanúja, ami utoljára kb. 476-ban lehetett látni.
Te az vagy, aki csak a másik SZAVAIBA, azt kiforgatva tudsz csak írogatni, de ezt már egyszer írtam, ha meghaladja a képességeidet vagy csak a szavakat/gondolatokat értelmezni kell, akkor megáll a tudományod.
Így hát érd be: a ktm még a kínaiaknál is lejjebb csúszott - legalábbis ami a globális kereskedelmet érinti, helyi, értsd: indiai cigány viszonylatban még az első is lehet.
Ez igaz és talán látják is arrafelé, vagy nem.
ha 4000alatt keres akkor meg nem tud venni 3-5 évente új kocsit szóval ugyanúgy bukta a gyárnak
Annyira nem olcsó szerintem mint amennyinek kéne lenni.
Tehát azért vegyek kínait nert olcsó?Azt meghagyom neked.
Ne dőlj már be a színháznak... majd kitoloncolnak 60-at egy repülővel, közben meg bejött már 1 millió... a családegyesítés meg megy folyamatosan közben, az új fekáknak már gumicsónak se kell, jöhetnek hivatalosan.
Dehogynem... majd akkor, ha az elkényeztetett sváb hajlandó lesz 4000 euró alatt is megfogni a kombinált fogót 😄 mert arra várhatnak a hülye buzik, hogy az új állampolgárok eltartsák őket 🤣
ha így haladunk nem lesz európai......
hacsak nem kötik már fel végre az idióta eu ellenes vezetőséget a lámpavasakra
bár most ez a kitoloncolás gyorsítási határozat meglepett hogy ilyen többséggel elfogadták, lehet kezdenek ébredezni
Azért kell most megvenni a kínait, agyas, mert most olcsó... ha majd annyi lesz, mint az európai, majd megint mérlegelhetünk, melyik éri meg jobban.
Nem nem tetszik,egyszerűen nem kapcsolódik a témához,és ezzel a két országgal kapcsolatban annyit jegyeztem meg hogy kábé pont ott helyezkedik el a szemembe mint kína,csak ez a két ország a sok migráns gyökér miatt,főleg a franciák.
Na, ennyit rólad, ha két indok szubjektíve nem tetszik, akkor nem is igazak?
Pont azzal a két országgal példálozol amit ha lehetne,szintén lecsatolnék európáról.
De ennek mi köze kína és európa viszonyához?Ne kanyarodj el!
Akkor már csak arra lennék kíváncsi hogy honnan tudod hogy milyen a ktm.
...és hozzátenném, hogy a franszia köcsögök úgy támogatják a saját elbaszott niggermunkással teli gyárat, hogy közben lenyúlják a franszia nuzeráns ratyik megtakarítását, ha érdekel, keress csak rá a" livret a" kifejezésre.
Hát ennyit rólad.
_Jaja, javaslom elolvasni a faszkalap francia állam és mondjuk a renault esetét, ESETLEG AMIKOR UGYANEZEK a köcsögök (caps lock) egy afrikai frank nevű játékpénzzel fizetnek a volt gyarmataikban, és ezt a játékpénzt CSAK franciaországban, francia termékekre tudják elkölteni, esetleg a brittek a jaguár/land rovert tavaly, és sorolhatnám.
Úgyhogy ha valamit véleményezel, először olvass utána légy szíves.
Ja, nem is, mert minek neked az.
Ha számomra autentikus, hitellel bíró forrás lennél, akkor igen, de hát erről ugye még említés szerint sem beszélhetünk veled kapcsolatban semmilyen módon és semmilyen témában.
Miért,szerinted végig úgy akarnak nyereségesek lenni hogy az állam tolja bele a lóvét?Ugyan már.Nézz meg bármit,ott vannak a telefonok,jönnek olcsóbbak mint a konkurens,aztán piacot nyernek,most meg már ott tartunk hogy semmivel nem olcsóbb