Maradjunk annyiban, hogy ha félretesszük a meggyőződésünket, akkor a fajon belül rasszok vannak, már amikor az emberi fajról beszélünk.
Amúgy én értem mit mondasz, és még egyet is értek veled nagyjából.
A határok csak nagyjából - gondolok itt Magyarországra - de az érdekszférák meg semennyire sem egyeztek meg.
Én a csekélyke tudásommal úgy gondolom, hogy itt egybites eshetőség lett volna, csak két véglet közül történhetett volna a történelem.
Nem vagyok benne biztos, hogy most jártunk jobban.
Az oroszok a klasszikus gyarmatokon soha nem jeleskedtek, ők az egykori Szovjetunió területére pályáztak, amit tulajdonképpen meg is szereztek, illetve emlékeim szerint a Közel-keleten szerettek volna érvényesülni. Szerintem a lengyel-ukrán háború mutatta azt is, hogy voltak azért más elképzelések is Európa jövőjét tekintve.
amíg ez a nagy állibsi téma megy mindenhol addig ez a veszély nem fenyeget
leginkább azért mert addig sorvasszák az agyakat amíg mindenki elhiszi hogy ennek így kell lennie
amúgy leginkább a 40-50 év körüliek hisztiznek a legtöbbet a jelenlegi rendszer ellen , azért mert balfaszok voltak a rendszerváltás utáni zavarosban kifogni pár nagyobb halat.....
az, hogy egy gyerekkori csinyemre jó emlékkel gondolok vissza az fura vagy baj???
Na akkor keményebbet mondok Azt rakjon mindenki tíltólistára akinek nem tetszik a bűnöző fiatalságom. annyira merev,szemellenzős b.zik vagytok, hogy pont nem érdekel ( biztos mondjátok, hogy hú milyen csúnya dolgokat megcsinált ez a pipi Szerintem még keresztet is vettek a monitor előtt olvasáskor
Kb. ilyesmi korban 14-15 évesen vonattal átmentünk egy megyeszékhelyre emléxem március 15-én. (pont ezért szoptunk be ) Egy haver tanult ott ismerte a járást. Akkor nekünk a házibuli a házi diszkózás volt a legkedveltebb hétvégi elfoglaltswágunk. Na azt, hogy jó legyen a buli, kitaláltuk, hogy kukásautóról fogunk villogót ellopni az lesz a diszkólámpa Hát nagy falatnak tünt nekünk ez a buli a haverom hívott még 2 erősítést is akik jobban benne voltak a vagányságab. Minden ment forgatókönyv szerint. Átugrottunk a közutkezelő telephely kerítésén: fasz tuggya hogy hívták akkor őket lehet vgv vagy ilyesmi. Leszereltünk vagy három villogót. Még azt a régi hagyományosat amin belül körbeforgott egy ilyen fém izé és az takarta ki a fényt. Aztán szépen visszaballagtunk a vasút állomásra. Csak elbaxtuk mert ünnepi menetrend szerint indultak a vonatok így volt vagy 2 óránk. Köozben meg a rendészek kiszúrtak bennünket hívták a rendőröket is, aztán bilincsbe kerültünk az őrszobára Mire egyenként kihallgattak bennünket éppen virradt is. De rendesek voltak mert rendőrautóval vittek haza. közben már otthon megtörtént a házkutatás persze ez csak formális volt ismerték a családot hozzánk be sem mentek. Egy fegyelmivel megúsztam a suliba, de azért nehéz időszak volt a következmény egy pedagógus családban
Persze ez a buli közvetlen az után volt miutűán hónapokig az autók márkajelzéseit feszigettük le mert nálunk volt egy ilyen divat is Egy szatyor mercédesz meg audi jelem volt már. A merciét rendesen le kellett törni
na most tilthattok
Hú, a kedvenc viccem!
Megy a skínhed a prkban, meglát a padon egy cígányt.
- Hé te Cigó, mit csinálsz itt?
- Ülök, olvasgatom a talmudot...
- Húúú, baz+, ne tetézd!
lopás? Tudod ez legfeljebb csinytevés. De látom, hogy nagyon szar eseménytelen gyerekkorod volt ezzel nem tudom felvenni a versenyt mi ilyet is megcsináltunk ha volt rá alkalmunk
Fene tudja, ezen értelmetlen agyalni... de ha belegondolsz, a II. után a határok nagyjából visszaálltak az 1938-as állapotra, 45 után meg egyből kialakult a kelet-nyugat ellenpont. Ez Hitler tevékenysége nélkül is ugyanígy lett volna. Az oroszoknak nem voltak Európában területi követeléseik, a lengyel részen kívül - ill. ha voltak is, nem estek volna neki a (Hitler nélkül egységes) nyugatnak.
Na jó, elég a töriből, mert Pipi tökön szúrja magát
abban sem vagyok biztos,hogy ausztriában egyáltalán volt e valaki Néhány hete néztem meg az életrajzi filmjét ő gyakorlatilag gyerek korában eltakarodott osztrákiából. Szerintem ott sosem volt senki legalább is az életmű film szerint nem
fogalmam sincs mit lehet ezen ennyit siránkozni. Osztálykirándultunk, belevittük egymást a rosszba még csak az se volt, hogy ez vagy az kimarad mert az kinéztük magunk közül. Mindenki lopott Nagyon fasza volt Egységben az erő. Ha meg qrvára sajnáljátok a labancokat akkor ha jártok arra dobjatok a templom persejébe mindíg egy 5 euróst na az lesz az én vezeklésem,(Schillinget már nem fogadnak el) hogy néhány apróságtól megszabadítottuk azokat a népeket akiket 40 évig nem sújtott a kommunizmus
Persze olyan katolikus templomba amit a törökök már átalakítottak mecsetté oda ne dobjatok be pénzt
Nem rémlik, hogy én írtam legelőször, hogy "ha majd megint festő kormányoz" - és ezt elengedett kézzel, gugli nélkül - mert tudtam, hogy annak ellenére, hogy németben volt góré, már a háború kitörése előtt ő irányított Ausztriában...
Ne legyél már nyomi (jó, tudom, semmit sem tehetsz ellene, egyszerű adottság )
Az oroszok a lengyel területeket mindenképpen megakarták szerezni.
És a világ újrafelosztása akkor is elkerülhetetlen lett volna. Háború mindenképpen lett volna.
európa nem sír csak a nép
amúgy a dolfi azért nem egész úgy tervezte ahogy te gondolod...... mert ugye nem az volt a programja hogy mindenki maradjon meg magának saját nemzetében, hanem lett volna egy uralkodó "faj" a többi meg a legjobb esetben is csicska rabszolga
elmaradt óvasgasd
"Az Anschluss volt az első lépés Hitler egyik legfontosabb külpolitikai törekvésében, a Harmadik Birodalom határainak kiterjesztésében. Ausztria Német Birodalomhoz történő csatolása megelőzte a Szudétavidék és Csehszlovákia megszállását, illetve Lengyelország 1939-es megtámadását, amely a második világháború kirobbanásához vezetett."
Amúgy én értem mit mondasz, és még egyet is értek veled nagyjából.
Én a csekélyke tudásommal úgy gondolom, hogy itt egybites eshetőség lett volna, csak két véglet közül történhetett volna a történelem.
Nem vagyok benne biztos, hogy most jártunk jobban.
Az oroszok a klasszikus gyarmatokon soha nem jeleskedtek, ők az egykori Szovjetunió területére pályáztak, amit tulajdonképpen meg is szereztek, illetve emlékeim szerint a Közel-keleten szerettek volna érvényesülni. Szerintem a lengyel-ukrán háború mutatta azt is, hogy voltak azért más elképzelések is Európa jövőjét tekintve.
leginkább azért mert addig sorvasszák az agyakat amíg mindenki elhiszi hogy ennek így kell lennie
amúgy leginkább a 40-50 év körüliek hisztiznek a legtöbbet a jelenlegi rendszer ellen , azért mert balfaszok voltak a rendszerváltás utáni zavarosban kifogni pár nagyobb halat.....
Na akkor keményebbet mondok
Kb. ilyesmi korban 14-15 évesen vonattal átmentünk egy megyeszékhelyre emléxem március 15-én. (pont ezért szoptunk be
Persze ez a buli közvetlen az után volt miutűán hónapokig az autók márkajelzéseit feszigettük le mert nálunk volt egy ilyen divat is
na most tilthattok
Megy a skínhed a prkban, meglát a padon egy cígányt.
- Hé te Cigó, mit csinálsz itt?
- Ülök, olvasgatom a talmudot...
- Húúú, baz+, ne tetézd!
pl ha fikázod a nemzeti gázszerelőnket nem visz el a katonai rendőrség még abban az órában
Hogy gyerekként megtetted, az egy dolog. De hogy eldicsekszel vele, az már fura a többieknek ahogyan látom.
http://youtu.be/hmz_xzqyTGw
Na jó, elég a töriből, mert Pipi tökön szúrja magát
Esetleg vallás.
Persze olyan katolikus templomba
Ne legyél már nyomi