fasz tuggya. ismerek egy milliárdos faszit a közelből. kazánból futott meg neki a 80-as évektől
Havernek egyszer azt mondta. Tudod mi kell ahhoz, hogy ilyen gazdag legyél? Nagyon kell ám hozzá szeretni a pénzt
Ennyi volt a jótanács. Mondjuk az ilyentől nem sajnálom kenyérből nem evett eleget fiatalkorában és maga csinálta meg a szerencséjét.
A lényeg szerintem meg az, ha pénz van minden van. Az általad idézett filozofálgatás meg csak egy kullmártás. Ami elhiteti a kisemberekkel, hogy ők is lehetnek boldogok, pedig csak rabszolgák lehetnek(lehetünk)
Így van ahogy mondod. Ez elméleti síkon igaz. Aztán a gyakorlatban olyanok is beleszólnak, hogy hol van felfogatva a motor, a váltó súlya, meg ilyesmik is befolyásolják, hogy mi az egész rendszer optimuma (ami ugye nem tökéletesség, csak optimum)
Persze ki lehetne minden mozgást egyenlíteni, de egyrészt bonyolítja a motort, másrészt elvenné a karakterét.
nekem vannak és voltak olyan dízelautóim amiben mikor megvettem már akkor több volt a km-er mint amit egyáltalán le tudtok írni vagy ki tudtok mondani
Aztán se a főtengő se a váltócsapágy nem lett bajos. Köszönte szépen teljesen jó állapotnak örvendett millió km-er felett
Azt adom, mi legnagyobb: a szívemet,
mely útra kelt és felkutatta tiedet.
Rejtsd el, őrizz, éltess engem, kedvesem,
én veled leszek, te leszel a mindenem. Goethe
Azt akarom, hogy ragadjon el a hév, hogy lebegj a mámortól, fakadj dalra, lejts dervistáncot,
légy eszelősen boldog, vagy legalább légy rá nyitott!
A szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni.
Azt mondom, légy fülig szerelmes; olyat találj, akit őrülten szeretsz, és aki ezt viszonozza!
Hogy találhatsz rá? Hagyjd az eszed! Hallgass a szívedre!... Az az igazság, hogy e nélkül nincs értelme élni
Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor egyáltalán nem is éltél. De meg kell próbálnod!
Ha nem próbálod meg, nem is éltél... Légy nyitott, ki tudja... becsaphat a villám.” (Meet Joe Black)
Az igazi szeretet tettekben, és nem a szavakban nyilvánul meg. (Filippinó közmondás)
Csak akiben megvan az alázat, hogy elfogadjon, képes tiszta szívből adni. (Amerikai indián közmondás)
Vehetsz házat, de otthont nem; Vehetsz ágyat, de álmot nem; Vehetsz órát, de időt nem;
Vehetsz könyvet, de tudást nem; Vehetsz pozíciót, de tiszteletet nem;
Vehetsz orvosságot, de egészséget nem; Megveheted a szexet, de a szerelmet nem. (kínai tanítás)
Áldott csodáknak
Tükre a szemed,
Mert engem nézett.
Te vagy a bölcse,
Mesterasszonya
Az ölelésnek.
Áldott ezerszer
Az asszonyságod,
Mert engem nézett,
Mert engem látott.
S mert nagyon szeretsz:
Nagyon szeretlek
S mert engem szeretsz:
Te vagy az Asszony,
Te vagy a legszebb.
Ady Endre:Mert engem szeretsz
A szeretet jutalma maga a szeretett személy. (Szent Ágoston)
Ha Isten a nőt a férfi urává akarta volna tenni,
Ádám fejéből vette volna.
Ha rabszolgájává, a lábából.
Ámde oldalából vette, mert élettársává,
egyenlő párjává akarta." (Szent Ágoston)
Úgy kell a férfiaknak szeretniük az ő feleségüket, mint tulajdon testüket.
Aki szereti az ő feleségét, önmagát szereti. (Pál apostol)
Minél inkább bírálunk annál kevésbé szeretünk. (Balzac)
„Veled boldog vagyok,
Veled szelíd vagyok,
Veled erős vagyok,
Veled nyugodt vagyok,
Veled mindig mosolygok,
Veled én, énmagam vagyok,
Nincs többé olyan, hogy nélküled,
Tervem és jövőm van veled.” (Balzac)
Életünk summája azok az órák, melyekben szerettünk. (Wilhelm Busch)
Nagy szerelem az, ha két ember egy életen át megérti egymást, megfér egymással, odaadó és hűséges. (Capek)
... a szeretet csak szeretésnek lehet jutalma. (Deák Ferenc)
„..aki szeret, azt viszont is szeretik.” (Fontane)
A szeretet az egyetlen ésszerű és kielégítő válasz az emberi létezés problémájára. (Erich Fromm)
A szeretet cselekvő törődés annak az életével és fejlődésével, akit vagy amit szeretünk. (Erich Fromm)
Nem az a gazdag, aki sokat birtokol, hanem az, aki sokat ad. (Erich Fromm)
Minél több szeretet és jóság sugárzik belőled, annál több áramlik rád vissza. (Sigmund Freud)
A sors talán azt akarja, hogy sok nem megfelelő emberrel találkozz mielőtt megismered az igazit,
hogy mikor ez megtörténik igazán hálás legyél érte.(Gabriel García Márquez )
Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti,
hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével. (Gabriel Garcia Márquez)
Ne vesztegesd idődet arra, aki nem tart téged érdemesnek arra hogy veled töltse. (Gabriel García Márquez)
Senki sem érdemli meg könnyeidet, aki pedig megérdemli az nem fog sírásra késztetni. (Gabriel Garcia Márquez)
Sose felejts el mosolyogni. Még akkor sem, amikor szomorú vagy.
Lehet, hogy valaki beleszeret a mosolyodba. (Gabriel Garcia Márquez)
A férfi azt hiszi, hogy ő választja a nőt, pedig majdnem mindig a nő választja a férfit. (Paul Géraldy)
Szerelem: meghódítani, bírni és megtartani egy lelket, amely annyira erős,
hogy fölemel bennünket és annyira gyönge, hogy éppoly szüksége van reánk, mint nekünk őreá. (Paul Géraldy)
Kahlil Gibran arab költő és filozófus számos jó tanáccsal látta el a fiatal házasokat.
Örök érvényű intelmei közül a leginkább megszívlelendők így hangzanak:
Szeressétek egymást, de ne csináljatok bilincset a szeretetből. Hagyjatok teret egymásnak az együttlétben.
Álljatok egymás mellett, de ne túl közel egymáshoz, mert a fák sem nőnek egymás árnyékában.
Adjatok egymásnak a kenyeretekből, de ne ugyanazt a szeletet egyétek.
Töltsétek meg egymás poharát, de ne egy pohárból igyatok.
Legyetek olyanok, mint két oszlop, melyek ugyanazt a tetőt támasztják, de ne akarjátok birtokolni egymást.
Hagyjátok meg a másik függetlenségét. Örüljetek és táncoljatok együtt, de időnként engedjétek egymást egyedül lenni.
Gondoljatok arra, hogy a lant húrjai is külön állnak, mégis ugyanaz a zene szól rajtuk."
Csak a konkrét tettek mutatják meg a szeretet erejét. (Geothe)
Szeretni és szeretve lenni a legnagyobb boldogság a világon. (Geothe)
A boldogságot nem lehet ajándékba kapni,
Egyetlen titka: adni, mindig csak adni.
Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet
És sok-sok önzetlen tiszta szeretetet. (Goethe)
Azt adom mi legnagyobb a szívemet,
Mely útra kelt s felkutatta a tiédet,
rejtsd el őrizd éltesd értem kedvesem,
én tiéd leszek és te leszel a mindenem. (Goethe)
Minden nap szép,
de a legszebb,
amit a mai ad nekünk.
Reméljük, hogy hosszú marad,
s örökké együtt leszünk. (Goethe)
Tanúm legyen a Föld, az ég s a tenger,
a sok madár, a Hold s minden ember,
Neked adom a szívemet, senki másnak,
mellé pedig az életem ráadásnak! (Geothe)
Te vagy az egyetlen a földön,
Akiért mindent megteszek,
Veled életemet töltöm,
Nem csak a múló perceket.
Nem ígérek kincset, csillagot,
Csak hű szívet adhatok,
Érzem másé nem lehetsz,
Én is csak a Tied, ha igazán szeretsz. (Geothe)
Olyan, vagy mint a rózsa,
óly tiszta, szép, szelíd.
Elnézlek, és szívemre
bánat ereszkedik.
Kezem fejedre téve
kérném az ég kegyét:
maradnál mindörökké
ily tiszta, szende szép.
(Heine: Olyan vagy)
Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert,
akinek szívébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízhatunk,
akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég,
hogy vidámak, és nagyon boldogok legyünk! (E. Hemingway)
A szerető átváltozik annak lényegévé, akit szeret. (Ibn Arabi)
Ha meg tudod magyarázni, miért szeretsz egy nőt, nem szereted igazán. (Garabet Ibraileanu)
A férfi sorsa a nő. (Jókai Mór)
A kihullott könny megbosszulja magát azon, aki okozta. (Jókai Mór)
A nő szerelmét nem szokás koldulni, hanem meghódítani. (Jókai Mór)
A szerelemnek még a bolondsága is nagyobb bölcsesség, mint a filozófusok minden tudománya. (Jókai Mór)
Amit szívedbe rejtesz,
Szemednek tárd ki azt;
Amit szemednek sejtesz,
Szíveddel várd ki azt.
A szerelembe - mondják -
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.
(József Attila: Amit szívedbe rejtesz, (részlet)
Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.
József Attila Óda (részlet)
Lehet, hogy gyenge még a hangunk
lehet, hogy léptünk még bizonytalan,
de indulunk a szépet, jót akarjuk,
érezzük, hogy hitünknek szárnya van.
Juhász Gyula:Prológus (részlet)
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhõjén, mely ragyog,
És rajta túl derengõ csillagok.
Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetõn,
Holott borongón már az este jön.
Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat!
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!
Juhász Gyula: Szerelem?
A szerelem csak annak fedi fel legrejtettebb titkait és csodáját, akik képes a feltétlen odaadásra és érzelmi hűségre. (Jung)
Úgy szeretni, hogy nem várok cserébe semmit,beérni a jelenlétével.
Szeretni őt a saját világában, a megváltoztatás szándéka nélkül. (Kundera:A lét elviselhetetlen könnyűsége)
Azokkal lenni, akiket szeret az ember, éppen elég. Álmodozni, beszélgetni velük, vagy beszélni, gondolni rájuk,
vagy a legjelentéktelenebb dolgokra, de az ő társaságukban - mindegy. (La Bruyére)
Ameddig szeretünk, mindig megbocsátunk. (La Rochefoucauld)
Egy nőt feledni éppen azért nehéz, mert jólesik a ráemlékezés! (Lope de Vega)
Akit párodul melléd rendelt az ég,
Becsüld meg, szorítsd meg kezét,
És ha minden álmod valósággá válik,
Akkor se feledd el, Légy hű mindhalálig. (Madách)
Valakit szeretni azt jelenti: egy mások számára láthatatlan csodát látni. (Francois Mauriac)
Aki a szívet megnyerte, mindent megnyert. (Mazarin)
Amióta szívem szeret Téged
Bizton tudom, sokkal többet érek. (Michelangelo)
Amit egy nő el akar érni, azt eléri, vagy kéréssel, vagy sírással, vagy édes csókkal. (Mikszáth Kálmán)
Csak szeretve tanulunk meg szeretni. (Doris Murdock)
Az igazi szeretet próbája egyedül az, hogy nem fél a másik ember szeretetétől,
hogy elegendő benne a szelídség, a türelem és az alázat ahhoz, hogy elfogadja azt. (Pilinszky János)
A nőket a szerelem nemcsak érdekessé teszi, hanem meg is szépíti.
A nő akkor szép igazán, ha boldog és akkor boldog, ha érzi, hogy szeretik. (Rippl-Rónai József)
Az igazi szeretet ott kezdődik, amikor semmit nem várunk cserébe. (Antoine De Saint-Exupery)
Egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti.
Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem.
Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.
(A. de Saint-Exupéry: A kis herceg)
Élj, szeress, légy boldog,
És hidd el nekem:
Szeretni annyit jelent,
Mint élni valakiért,
s ez teszi szebbé az életet. (Saint de Exupery)
Ha valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen példányban létezik csillag milliókon:
ez épp elég neki, hogy boldog legyen... (Antoine De Saint-Exupery:Kis herceg)
Jól csak a szívével lát az ember.
Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
Az emberek elfelejtették ezt az igazságot.
Neked azonban nem szabad elfelejtened.
Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. (Antoine De Saint-Exupery: Kis herceg)
Ha nem mutatják ki a szeretetet, gyakran nem is érzik. (Shakespeare)
A szeretetre csak a szeretet tesz képessé. (Spurgeon)
Mi nem hirdetjük fennen hangos szóval,
Csak Te, csak én örökké holtomiglan.
Mi megpróbálunk csendesen boldogok lenni,
Szívünk mélyén őszintén, igazán szeretni. (Stendhal)
Szabó Lõrinc: Szeretlek
Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet.
Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messzirõl kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek.
A szerelem a lélek selyme, a szív bársonyvirága,
melynek magvát minden szívben elültette a teremtés,
de amely csak minden ezredik szívében
érik meg igazán pompázó virággá. (Rabinranath Tagore)
Tanúm legyen a föld, az ég, a tenger,
a sok madár, a hal és minden ember:
Neked adom szívemet, senki másnak,
életemet még mellé ráadásnak! (Tagore)
Ki elindult, s még nem érkezett meg, biztatóbb a helyzete a soha el nem indulónál.
Soha nem késő elindulni, soha nem késő szeretni. (Tatiosz)
Nem érthetjük meg a másik ember problémáját, ha nincs bennünk szeretet.
Együttérzés nem létezik szeretet nélkül. Aki elfelejtkezik mások szívéről, a saját szívét veszíti el... (Tatiosz)
Senkinek sincs joga belenyugodni egy másik ember szenvedésébe.
Ez olyan, mintha ő okozná a szenvedést. (Tatiosz)
A szeretet olyan gyümölcs, amely minden évszakban egyformán érik és érlelhető.
Ez a gyümölcs mindenkinek érik, bármiféle megkülönböztetés nélkül.
A szeretet rendszeres meditáció, intenzív belső élet,
valamint kellő alázat és áldozatvállalás útján mindenki számára elérhető, megvalósítható. (Teréz Anya)
Az igaz hitves segítője, nem pedig akadályozója férjének. (Tolsztoj)
Ha szeretünk, az egész embert szeretjük, amilyen, nem amilyennek akarom, hogy legyen. (Tolsztoj)
Nem az a kedves, aki szép, hanem az a szép, aki kedves. (Tolsztoj)
Az életben az a legnagyobb boldogság, ha meggyőződhetünk róla, hogy önmagunkért
szeretnek, pontosabban szeretnek bennünket annak ellenére, hogy önmagunk vagyunk. (Victor Hugo)
A szerelem az élet örök tüze. (Vörösváry László)
Akik igazán szeretik egymást, azok egész életükön át folyamatosan felfedezik egymást. (H.G.Wells)
a 2 tömegűt az ilyen idiótáknak találták ki mint te is Simán hasba akasztanak vele, hogy az kell neked. Pedig se az egyénnek sem a gazdájának nincs rá szüksége. Egyébként meg 90%-ban a rossz porlasztó miatti alapjárati egyenletlenségtől megy tönkre. Tehát baromi szükségszerű Vannak szervízek akik kifejezetten foglalkoznak ennek az alkatrészenek a kiiktatásával és sorban állás van Egy normális embernek sincs egy kuplungozáshoz + 3 kilát kidobni az ablakon. Egyébként már újítják ezeket a szar 2 tömegűeket is. Régebben az volt a duma, hogy nem lehet felújítani. Bár fél európának itt gyártják azt a szart MO-n.
Az emberiség ősidők óta keresi a választ arra a kérdésre, hogyan tehetné az életét jobbá, boldogabbá.
Hogyan éljek? Mitől lesz jobb az életem? Milyen szerepe van a sorsnak? Mekkora jelentősége van a pénznek? A jó és boldog élet beállítottság, személyes hozzáállás dolga, vagy sokkal inkább a kézzelfogható sikerek és életcélok eléréséé? Mi a jobb? Az, ha a boldogságot űzzük-hajtjuk, vagy ha a boldogtalanságot próbáljuk elkerülni?
Minden generáció felteszi ezeket a kérdéseket, a válaszok azonban sorra csalódást keltenek, mert mindig egy elvet, egy alaptételt vagy egy szabályt keresünk. Ilyen pedig nem létezik, a világ ehhez túlságosan bonyolult. A boldogsághoz számos, sokszor meglepő út vezet. A milliós olvasótáborral rendelkező szerző most sok humorral felvértezett könyvében a legjobb 52 gondolkodásjavító eszközt varázsolja elénk, amelyek segítenek, hogy könnyebben szálljunk szembe a 21. század kihívásaival. Bár nem garantálják a boldog életet, de sokkal valószínűbbé teszik azt!
„Ezt a gondolkodásmódot és viselkedést „az élet operációs rendszerének” is nevezhetjük. Nekem mégis sokkal jobban tetszik a régies, szerszámosládát megidéző hasonlat. A leglényegesebb az egészben viszont az, hogy a mentális szerszámosláda és annak eszközei fontosabbak, mint a tárgyi tudás. Fontosabb, mint a pénz, és fontosabb, mint a kapcsolatok és az intelligencia.” (Rolf Dobelli)
Világ
3
A modern tudomány erre a latin kijelentésre épül: ignoramus - "nem tudunk". Azt feltételezi, hogy nem tudunk mindent. Sőt, még kritikusabban, elfogadja, hogy az, amiről most azt hisszük, tudjuk, tévesnek bizonyulhat, ahogy a tudásunk gyarapszik. Egyetlen koncepció, eszme vagy elmélet sem szent és sérthetetlen.
Yuval Noah Harari
Tudományfilozófia
Tudás
0
A tudatlanság gyűlöletet szül. A félelem az apja, és az elszigetelődés az anyja. Mikor nem értünk valamit, félni kezdünk tőle, és távol tartjuk magunkat tőle. A félelem pedig csak nő bennünk, és néha gyűlöletbe csap át.
Christian Picciolini
Ellenszenv
Félelem
11
A tudomány teljes bizonyossággal jobb, mint a tudatlanság.
Teller Ede
Tudás
Tudomány
1
Egy kevés tudás veszélyes, de feleannyira se rossz, mint a nagy adag tudatlanság.
Terry Pratchett
Tudás
3
A tudományos forradalom nem a tudás forradalma volt. Hanem legfőképpen a tudatlanságé. A nagy felfedezés, amely a tudományos forradalmat útjára indította, annak felfedezése volt, hogy az ember nem ismeri a választ a legfontosabb kérdéseire.
Yuval Noah Harari
Tudomány
Tudás
2
Ha nem tudsz valamit, az nem tudatlanság. De az, ha csak színleled a tudást.
Laurell Kaye Hamilton
Tudás
1
A tudatlanság nem bűn. Csak annyit jelent, hogy a tapasztalataid még nem hoztak össze bizonyos dolgokkal.
Wonder Wheel - Az óriáskerék c. film
Tudás
Film
3
A természet semmiféle jóindulatú törvénye nem ment meg bennünket tudatlanságunk gyümölcseitől.
Robin G. Collingwood
Tudás
1
A tudatlanság gyávákká, félénkekké teszi az embereket, sötét éjszakát térit el körültök.
Mentovich Ferenc
Tudás
3
Rettegni a tudatlannak kell. Az okosnak elég, ha tájékozott.
Csernok Miklós
Félelem
Tudás
9
A tudatlanság és a közömbösség senkit sem menthet meg. A tudás sokkal inkább.
Orson Scott Card
Tudás
4
A tudatlanság alacsony energiájú állapot. Állandó éberség és munka szükséges ahhoz, hogy kimásszunk belőle.
Steven Novella
Tudás
Szkeptikus
3
Bármit tartogat a természet az emberiség számára, bármilyen kellemetlen is esetleg az, el kell fogadnunk, mert a tudatlanság sohasem ér többet, mint a tudás.
Enrico Fermi
Tudás
4
A félelem rendszerint a tudatlanságból fakad.
Havernek egyszer azt mondta. Tudod mi kell ahhoz, hogy ilyen gazdag legyél?
Ennyi volt a jótanács.
A lényeg szerintem meg az, ha pénz van minden van.
Persze ki lehetne minden mozgást egyenlíteni, de egyrészt bonyolítja a motort, másrészt elvenné a karakterét.
Zoli32 csaja!
Ez már nem is fej, hanem fejezet.

Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
Hiányosságom váljék jósággá benned. (Weöres Sándor)
Minél több szépséget fedezünk fel, látunk meg másokban, annál szebbnek, tökéletesebbnek fogjuk látni magunkat is.
Amíg bírálsz, nem tudsz szeretni.
Amíg szeretsz, nem tudsz bíráskodni.
Nem bírálhatsz és lehet a lelked nyugodt egyidejűleg.
Az elismerés a legnagyobb ajándék, amit szeretteinknek adhatunk.
A figyelem egyike a legszebb bókoknak, amelyekkel megörvendeztethetünk valakit. (Dale Carnegie)
Az adás legmagasabbrendű módja a kapás - az elfogadás
Az elfogadás különösen kifinomult művészet, amelyet minden kapcsolatunkban gyakorolnunk kell.
Az igazából tartós otthonok szeretetből, harmóniából, megértésből, őszinteségből, megbecsülésből,
gyengédségből és békességből épülnek fel. Ezek az építőanyagok a legegyszerűbb kunyhót is
gazdagon berendezett templommá varázsolják, ahol mindenki áldásban részesülhet, ha átlépi a küszöbét.
A szeretet szellemében való gyermeknevelés az egyik leghatékonyabb módja a spirituális fejlődésének
és az emberiség aktív szolgálatának.
Ha megtanulod igazán szeretni önmagadat, a gyermekednek is megadod ennek a lehetőségét,
ami az egyik elképzelhető legcsodálatosabb ajándék egy szülőtől.
Egy ember körül, aki szeret, más légkör van.
Minden szép, amire szeretettel nézünk. (Morgenstein)
Az a szeretet, amely véget ér, csupán árnyéka a szeretetnek. Az igazi szeretet kezdet és vég nélkül való.
(Hazrat Inayat Khan)
A szeretet az élet. Ha nem szeretsz, nem élsz. (Leo Buscaglia)
A szerelem az élet nagy ajándéka, és aki nem nyújtja ki utána a kezét, az sohasem élte az életet a maga teljes módján.
(Erskine)
Azok a legboldogabbak akik a legtöbbet másokért tesznek. (Booker T. Washington)
Ha veszel, megtelik a kezed, Ha adsz, megtelik a szíved. (Margarete Seemann)
Ahol szeretetet vetünk, ott öröm sarjad. (Hans Walldorf)
Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni úgy, hogy közben mégse fogy el. (Anne Morrow Lindenbergh)
Csak szeretve tanulunk meg szeretni. (Doris Murdock)
Értékesebb örökséget nem hagyhat gyermekeire a szülő, mint ha mindennap áldoz rájuk pár percet. (O. A. Battista)
Az emberi kapcsolatokban rendkívüli a jelentősége annak, amit mondunk; és ha a másik szeretetére vágyunk,
döntően esik a latba, hogyan mondjuk. (P.Hauck)
Az élet teljességét nem években mérik, hanem örömben.
Kinek-kinek annyit ér az élete, amennyi örömet szerez másoknak. (Zay László)
Amit szeretsz, szabadon kell engedni. Ha visszajön hozzád, a Tiéd, ha nem jön vissza, akkor sohasem volt a Tiéd.
Amikor úgy néz rád valaki, mintha te lennél az utolsó csoda a Földön, az a szerelem.
Ha az ember magányra vágyik, akkor nem az egyedüllét, hanem csak a megfelelő ember közelsége kell neki!
Már az is sokat segítene rajtunk, ha eltűnnél innen végleg a k. anyádba.
Hogyan éljek? Mitől lesz jobb az életem? Milyen szerepe van a sorsnak? Mekkora jelentősége van a pénznek? A jó és boldog élet beállítottság, személyes hozzáállás dolga, vagy sokkal inkább a kézzelfogható sikerek és életcélok eléréséé? Mi a jobb? Az, ha a boldogságot űzzük-hajtjuk, vagy ha a boldogtalanságot próbáljuk elkerülni?
Minden generáció felteszi ezeket a kérdéseket, a válaszok azonban sorra csalódást keltenek, mert mindig egy elvet, egy alaptételt vagy egy szabályt keresünk. Ilyen pedig nem létezik, a világ ehhez túlságosan bonyolult. A boldogsághoz számos, sokszor meglepő út vezet. A milliós olvasótáborral rendelkező szerző most sok humorral felvértezett könyvében a legjobb 52 gondolkodásjavító eszközt varázsolja elénk, amelyek segítenek, hogy könnyebben szálljunk szembe a 21. század kihívásaival. Bár nem garantálják a boldog életet, de sokkal valószínűbbé teszik azt!
„Ezt a gondolkodásmódot és viselkedést „az élet operációs rendszerének” is nevezhetjük. Nekem mégis sokkal jobban tetszik a régies, szerszámosládát megidéző hasonlat. A leglényegesebb az egészben viszont az, hogy a mentális szerszámosláda és annak eszközei fontosabbak, mint a tárgyi tudás. Fontosabb, mint a pénz, és fontosabb, mint a kapcsolatok és az intelligencia.” (Rolf Dobelli)
Carlo Rovelli
Világ
3
A modern tudomány erre a latin kijelentésre épül: ignoramus - "nem tudunk". Azt feltételezi, hogy nem tudunk mindent. Sőt, még kritikusabban, elfogadja, hogy az, amiről most azt hisszük, tudjuk, tévesnek bizonyulhat, ahogy a tudásunk gyarapszik. Egyetlen koncepció, eszme vagy elmélet sem szent és sérthetetlen.
Yuval Noah Harari
Tudományfilozófia
Tudás
0
A tudatlanság gyűlöletet szül. A félelem az apja, és az elszigetelődés az anyja. Mikor nem értünk valamit, félni kezdünk tőle, és távol tartjuk magunkat tőle. A félelem pedig csak nő bennünk, és néha gyűlöletbe csap át.
Christian Picciolini
Ellenszenv
Félelem
11
A tudomány teljes bizonyossággal jobb, mint a tudatlanság.
Teller Ede
Tudás
Tudomány
1
Egy kevés tudás veszélyes, de feleannyira se rossz, mint a nagy adag tudatlanság.
Terry Pratchett
Tudás
3
A tudományos forradalom nem a tudás forradalma volt. Hanem legfőképpen a tudatlanságé. A nagy felfedezés, amely a tudományos forradalmat útjára indította, annak felfedezése volt, hogy az ember nem ismeri a választ a legfontosabb kérdéseire.
Yuval Noah Harari
Tudomány
Tudás
2
Ha nem tudsz valamit, az nem tudatlanság. De az, ha csak színleled a tudást.
Laurell Kaye Hamilton
Tudás
1
A tudatlanság nem bűn. Csak annyit jelent, hogy a tapasztalataid még nem hoztak össze bizonyos dolgokkal.
Wonder Wheel - Az óriáskerék c. film
Tudás
Film
3
A természet semmiféle jóindulatú törvénye nem ment meg bennünket tudatlanságunk gyümölcseitől.
Robin G. Collingwood
Tudás
1
A tudatlanság gyávákká, félénkekké teszi az embereket, sötét éjszakát térit el körültök.
Mentovich Ferenc
Tudás
3
Rettegni a tudatlannak kell. Az okosnak elég, ha tájékozott.
Csernok Miklós
Félelem
Tudás
9
A tudatlanság és a közömbösség senkit sem menthet meg. A tudás sokkal inkább.
Orson Scott Card
Tudás
4
A tudatlanság alacsony energiájú állapot. Állandó éberség és munka szükséges ahhoz, hogy kimásszunk belőle.
Steven Novella
Tudás
Szkeptikus
3
Bármit tartogat a természet az emberiség számára, bármilyen kellemetlen is esetleg az, el kell fogadnunk, mert a tudatlanság sohasem ér többet, mint a tudás.
Enrico Fermi
Tudás
4
A félelem rendszerint a tudatlanságból fakad.
Patrick James Rothfuss