Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Mind az egy bitet?
Pont a bevonulásom előtt 1 max 2 évvel szüntették meg. Amúgy akkoriban arra a 6-9 hónapra igazából bevonultam volna szívesen, az már nem vészes. Aztán önszántamból is kipróbáltam ezt a rendszert egy kicsit, de bohóckodásnak láttam felnőtt fejjel már, haszontalan kivagyi bohóckodásnak, így gyorsan leléptem.

Az alkalmasság meg vicc, mi 400 kérdéses tesztet töltöttünk ki, stresszhelyzeti szimulációk, 8 órán keresztül nyúztak minket mentálisan, előtte meg volt a fizikai felmérő, 30 másodperc alatt 35 fekvőtámasz, 1 perc alatt 60-70 felülés, 2000 méter 8-10 percen belül, stb. Semmi vészes nem volt benne.

Így hogy én is letudtam ezt, nem értem az alkalmasságra való felvágást az öregekben, aki nem féllábú és az anyja meg az apja nem testvérek, az simán megcsinálja.
Nana a forgalom irányítással már sztem kicsit túlterhelték
Mert te még kisgyerek vagy, kb. akkor vonultam be, mikor születtél. Akkoriban ez volt a természetes. Senki sem ment szívesen (csak pár idióta) de elkerülni sem akartuk mindenáron.
Én végigbuliztam azt a 1,5 évet, több kalandom volt, mint civilben meg a Zasszonyt is közben ismertem meg - szóval ha nem vonulok be, az egész életem másképp alakult volna...
Külön van a két cső
Bár szelidült,van hogy jópár óráig látom.
Aztán jön egy helyi menő és felpörög.
jaja.
Szotyi után loholva nem sasszem kell hanem egy gps koordináta hogy hol vár be
Az NXR valamennyire jó volt szemüveggel,de ahogy némileg mozog a sisak idegesít a szemüveg.
És szotyi után loholva azé kell a sasszem.
Én is a motorozás miatt használom aztán szépen lassan átvettem a mindennapokra is. Főleg most ebben a maszkos világban, első lélegzetvétel és a szemüvegben nem látok semmit.
Motoron mindig le-fel, kis szilikon vég beakad-elhagyom... lerakom az asztalra elindulok, eszembejut hogy bazdmeg a szemüveg.
Viszont annyiból jobb hogy siman nyitott plexivel mentem mindenhol mert a szememet védte a huzattól, most lencsével mindig belefúj valami szemetet a szél.
Tapogatózás nincs.
Érdekes hogy napfénynél elvagyok,de azért nem sasszem,éjszaka kell a szemüveg.az asszem 2-3-as,de úgy saccra kb 4-5 nél tartok.
Igaz kéne már egy vizsgálat.
kontaktlencsét aszem csak motorra fogok használni.
Ilyen egynapos eldobható bizgerét.
Utáltam a mosogatás-gondozást.
Iii baszki... egy barátnőmnek volt -7, ő kivette a lencsét és jött a tapogatózás.
Nekem -0,75, én fosok lencsét használni de mindig megnyugtatnak hogy ne féljek, ezek már elég oxigént engednek át. Azért félévente bemegyek vizsgálatra.
Mennyivel jobb a modern technika, 100éve születsz, vakon éled életed.
Sátor állító, vízhordó és forgalomirányító. Eszedhez mérten kaptad a feladatot.
Nemigen,anno egy spéci vékonyított szemüveglencse volt,meg utána inkább kontaktlencse,de azok a régi asszem HEMA lágy lencsek nem engedtek elég oxigént a szemhez,igy egy idő után hetente volt kötőhártya gyuladásom.Amire meg kemény lencsét írtak fel.
Na az borzalom.
Aztán akkoriban nyílt a focusmedical.,ez jó 25 éve volt.Először valami agyhártya lemezeket ültettek be hogy megállítsa a deformációját a szememnek,utána egy akkor még késsel metszett lasik eljárással simán lecsökkentették olyan 1-3 dioptriára.
Azóta romlott elég sokat,de amikor kérdeztem már a telefonban azt mondták hogy feleslege a vizsgálat mert ugyse műtik ujra.
Ez volt tavaly tavasszal.
Lassan bele kell nyugodnom hogy ujra szemüveg és kontaktlencse,ha utóbbit elbirja a szemem.
Mondjuk lehet nem tett jót az a 25 év pakker meló.
A szellemileg és mentálisan nem pont ugyan az?
Nem kötekedésből, de miért volt jó fiatalom 1-2 évet elcseszni a legszebb éveidből bohócok bohóckodásait teljesítve egy idétlen rangrendszerben, ahol általában az igazi patkányok és bolondok kerültek egyre feljebb és feljebb?
1-2 normális emléken kívül mi értelme volt az ott elcseszett időnek?
Szakmát nem tanultál, fizetést nem kaptál, nem hajthattad a csajokat csak a többi szerencsétlennel nézhettétek egymást...
Mekkora mázli hogy vagy nekünk,alis link?
-12?! Azt a kurva... neked 2lencse volt egymás elé rakva ?
Milyet vettél ? Óvatos legyél mert ha véletlenül engedsz melegvizet, utána meg tisztított hideget akarsz inni, simán megy a forróvíz mert a cső átmelegedik
Pont tegnap panaszkodott egy család akinek ilyet szereltünk fel nem tudom mennyire rendszeres de amúgy valós a probléma
Anno 94-ben -12 dioptriánál tartottam.
Utána jöt be a lézeres műtét.
Ja,ilyeneket neveltek ki mint te.
Tokakirály.
Óriási.... az új konyhába 3 utas víztisztító rendszerhez való csaptelep kerül....
Itthon 95.250 Ft, Aliról ugyanaz 62,3 USD, Free shipping, DHL, 1 hét alatt megjött
Csak azt vitték el katonának, akit otthon a szülei nem tudtak megnevelni Pipin az sem segitett
legalább 3-szr soroztak az első 17 évesen volt. Nem akarták megérteni, hogy még iskolába járok rendesen igazolást kellett küldeni az iskolától postán a sorozás után azonnal vittek volna
Nekem sokkal izgalmasabb volt a katonaság Komendánsként katonai sátrakat állítgattunk, hadgyakorlaton meg ezekbe a sátorba vittük lavórban a melegvizet a tiszteknek
Én ott baksztam el a pályafutásom, hogy én hülye bevallottam, hogy van nagymotorra jogosítványom Vadásztak az ilyenekre azt hittem ez majd mindenféle kiváltsággal jár
kaptunk is szép ződ etz 250-eseket, na gondoltam jó helyen vagyok végig motorozom az egész katonai szolgálatot Hát ebből annyi lett, hogy az egész sorállományból lett vagy tíz"motoros kollégám" Komendáns foszabosok(forgalom szabályzó) lettünk kb. 5 ször ültem motoron ebből 3 szor télen -5 fok alatt Amikor a menetoszlop ment bennünket előre küldtek a kritikus kereszteződésekbe. Volt, hogy 1 órát is vártunk a menetoszlopra mire megérkezett Nem volt melegünk
Aztán persze mi voltunk a motoros kiértesítők is. Volt 3 körzet cegléden ez azt jelentette, hogy 3 motoros minden nap 24 órás ügyeletben arra várt mikor lesz harckészültség és értesítse a településen lévő tiszteket, hogy azonnal be kell menni a laktanyába. Tehát semmit nem kellett csinálni csak nem lehetett elhagyni a laktanyát, mert hát HKSZ nem volt. Amikor nem rajtam volt a kiértesítő ügyelet ugyanúgy adtam a konyhai szolgálatot, meg az őrséget mint azok a surranótársaim akik a szolgálat leadása után 16 óra után kimarcsizhattak. Én meg ragaszthattam bent a laktanyában Ja és persze foszabosként, volt,hogy uaz 469-et is kellett vezetni persze ez is + szolgálat. Ha mégegyszer újra vonulhatnék a rózsaszín jogosítványomat egyben nyelném le