Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

A tiszteletet nem lehet kikövetelni azt csak kiérdemelni lehet, a jellem gyengék ragaszkodnak ahhoz, hogy a fiatalok tiszteljék, én leszarom ha semmibe vesznek azt is, nyilván tőle azt érdemlem mert semmi tiszteletre méltót nem mutattam felé. Ha meg a korra vagy pénzre akar valaki tiszteletet .........
azért fura hogy azért tart egy nagyobb értékű hajót hogy néha bebasszon a vízparton, aztán pár tízezret meg sajnál egy sütőre
Tehát az első sorozás után mégis felhívtad így a szomszéd városba kerültél lébecolni.
Követ a Vezúvnál találsz pizzasütőt meg elektronikai boltban, párosítod oszt jónapot......kielégültél a választól?
Az utolsó 24 hónaposok 76-ban vonultak, az egyik bátyám még abban volt, de mivel lucs-os volt Taszáron így az újoncok oktatása miatt 28 hónapot volt.
Néhányat bekötözhettem ha a mechanikus lebeszélte a hajózóval aki éppen felcsóra jött gépre aminek a sorszerelője voltam. Nagyon tetszett a meló!
románba voltam díszkatona bukarest mellett riogattam az irodalmi nyelvtudásommal az embereket mert az egy dolog hogy mindent helytelenül mondtam (meg mondok) de még erdélyi tájszólással is imádták mikor én adtam a parancsot a szakasznak hétvégente , 4 hónap után 3 liter pálesz és Nagyváradra kerültem itt meg megszokott volt mondjuk a fahéjas forraltboromat megkritizálták persze aki ivott velem annak szava se volt
Nézz rá a lakhelyére :D
szerintem nem nálunk volt katona
biztos vagy a 2002-ben? esetleg tovább szolgáltál?
Sorállomány '99 augusztusától már csak fél év volt.
Én '99 februárjában vonultam 9 hónapra, az utánunk, májusban vonulók meg már egyszerre szereltek (1-2 hét eltéréssel) az augusztusi vonulással.
A kutyás rendőrünk is olyan okos volt ,hogy azt hitte ha nevet vált lekurvaanyázhat mindenkit ,mert nem tudják ki az !
Részben igaza is volt ,mert pár buta ember rám gondolt ,pedig csak elég lett volna megnézni a régi hozzászólásait....mert ott is megváltozott a neve a baromjának !
Természetesen Firef@sz erre nem jött rá ,meg még pár agyhalott itt !
De helyre raktam hogy feljelentem ezért a viselkedésért ,mert egy rendőr nem viselkedhet így !
Na azóta el is takarodott !
Pedig fel akartam jelenteni ha tovább arcoskodik itt !
Szerencséje van hogy jószívű vagyok...
2002 körül voltam 1 évet , nem volt hiába megcsináltam a B+CE kategóriát (A már megvolt) aztán szinte végig őrség sokszor mínusz 20 ban ... tartottak pár disznót oda voltak beosztva ketten hárman mert priuszuk volt nem foghattak géppisztolyt harminc bogyóval a tárba ... ellófrálták az egész napot benn voltak a melegben aztán az egyik már nem bírta beinjekciózott magába egy kis gázolajat mondjuk túlélte ... egyszer valami fejes jött kontrollba éjfélbe a térdig érő hóba hogy milyen a hangulatunk mert egy másik laktanyába szerelmibánatosfejbelövős buli volt ... van ilyen volt is lesz is
nekem valami 70+nap szabadságom volt, alig lehetett ennyit kivenni, lehet maradt is bent nem emlékszem már
főleg úgy hogy 2 hetente péntek 16:00-hétfő 6:00 kötelező eltáv volt
Nem a katonaság - a közösség. Ott vannak évig összezárva éjjel-nappal, ott nincs színészkedés mindenkiről kiderült, milyen is igazából. És sokan változtak...
Neked találták ki ,mert nyomorult vagy !
Rendvédelmi szerv !
A Tűzoltóknál sem szeretik !
Van IGAZI Tűzoltó ismerősöm ,de az nem ilyen kis nyámnyila pöcs mint te !
Én a hajózókat csak láttam , akivel együtt "dolgoztunk" és Neki a nevére is emlékszem, egy vadászirányító tiszt volt, a Rózsa szds. nagyon normális ember, Katona volt. A másik a javítótechnikus tiszt Csordás szds. Gondolom a "Nyugat" megfélemlítése" volt a cél, közben a nyugatiak magasról leszrtak minket. Az időjárás felderítő MIG 15 volt , a MIG 21 már egy szuper gép volt, és a magyar pilóták nagyon jók voltak, mert ahhoz, hogy a vadászgép érjen valamit , ahhoz olyan pilóta is kellett, ahogy Gárdonyi mondaná :" a vár ereje nem a falakban , hanem a védők lelkében van!" Szerettem volna ha egyszer felvisznek a MIG 21-el, de miután láttam, a hajózóírnokot, mert őt megreptették, okádni a beton szélén, már nem is akartam annyira.
Ebben tévedsz. Velem vonult egy ilyen "anyukapicifia" elkísérte az egész család a bevonulásra, szemmel láthatóan nem voltak anyagi gondjaik... a gyerek is ilyen puhány, széltől óvott, jófiú volt... na, az első 3 napot végig sírta, rá is állt persze a szivattyú de aztán beletörődött, és rájött, hogy jót tett neki, hogy elengedték a kezét... 1 hónap múlva már semmi baja nem volt, lettek barátai, még jól is érezte magát...
nekem erről más a véleményem
na ez az Tényleg csak sorompónyitogató lehettél
Nem is tudta a katonaság megtanítani senkinek, aki alapból egy tiszteletlen ember, az ott elhiteti mindenkivel, hogy beállt a sorba, aztán szabadul és marad ugyan az a hülye, mint előtte.
Katonaság, mint nevelőtábor, az...
Sajnos a szülő ma már kevés ehhez a rendszer lett nagyon csökevényes. A szülő az csak egy elindulási alap a társadalom egésze alakít ki jellemet az ilyen hombár libsi társadalomba meg látjuk mihez vezetett. Nagyon az számít,hogy milyen társadalmi, társasági körbe kerül be a fiatal
Jajjj pipi...megint ott tartunk, hogy de nagy dolog volt a katonaság. Hiányozna nekem, mint szar a zsebbe... A nagy tisztelet, az, pont a középkorúakból (is) hiányzik és a katonaságtól senki nem lett jó ember.
ezt írtam azt a katonaságot már össze sem lehetett hasonlítani a régivel az már csak szanatórium volt
akkor még talán nem volt az