Az a baj, hogy olyanok mantrázzák ezeket aki életében nem vállalkozott . Egy vállalkozás nagy költséggel jár. Egyre nagyobbal a haszon meg egyre kisebb.
Mi pl. 2018-as árakon árulunk és még is puffognak,hogy milyen drága. Amikor volt pénz nem puffogtak hanem vásároltak. Pedig nem a termék lett drágább(nálunk) a pénztárcák lettek soványabbak. Az felett elsiklanak, hogy az élelmiszer 2 év alatt 25%-ot drágult az mellett is, hogy a bérleti díjak emelkedtek a fizetések a járulékok és minden egyéb költség. Egyedül az energiaárak vannak mesterségesen visszafogva több éve ugyan arra a szintre. persze ez hamarosan változni fog. Nem gondolhatjuk, hogy egy vállalkozás örök életre 160 ft-ért kap majd egy köbméter gázt
én még 1 szer küldtem vissza terméket összesen de azt is csak azért mert nem azt küldték. Volt 1 hét mire lezongorázódott egy csomó ímél meg telefon. 6000 ft-os bruttó áru termékről volt szó. Nem gondolnám, hogy azon maradt valami haszna a kereskedőnek, mondjuk ő baxta el. De tudatosan nem vásárolok úgy terméket, hogy direkt berendelek egy halommal, tudván, hogy majd visszaküldöm. Menjen az anyjába az ilyen vevő
Vagy el lehet ezt játszani globálisan. Majd szépen minden duplájára emelkedik. A vevőnek akkor sem lesz feltüntetve a szállítási költség. Szépen benne lesz a termék árában az oda-vissza küldözgetés. Azt majd az is ki fogja fizetni aki életében terméket nem küldött vissza.
Egyszerűen túl nagy a "felára" annak, hogy körbe ugráljanak. Akkor sem az információéhségemet akarják kielégíteni, hanem rámmelegíteni azt az árut, ami már fél éve ott rohad nála a sarokban. Eddig úgy álltak a dolgok, hogy egy adott termék eladásakor a kereskedő sokkal többet szakított a dolgon, mint maga a gyártó. Az pedig nem volt helyénvaló dolog.
átgondoltam azért írtam. A szállítás az qrva drága, ám még ha a vevől azt ki sem fizettetik vagy csak részben. ha én elküldök neked 3 terméket (persze nagyon attól függ, hogy mit 100 ezer ft-os kutyaólakat vagy 600 ft-os polókat) azt 2-őt veszel meg belőle nem csak a haszon van oda, hanem minuszos a buli a csomagoással együt.
Nem, ne magadból indulj ki. A nagy választék nem azt jelenti hogy mindet felpróbálod...boltban sem...bár én csak a magam nevében nyilatkozhatok, a jelek szerint te máshogy csinálnád...
Miért menne tönkre? Mert ide rendelek hármat, amiből kettőt megveszek? Nehogy már a posta többe kerüljön, mint egy eladó aki körbeugrál, egy eladóhelyiség fűtve, megvilágítva takarítva, kirakattal, drága belvárosi üzlethelyiséggel, stb...gondold át ezt alaposan...
na a kis hazai webshopok meg pont ebbe a mentalitásba fognak tönkremenni. Az hogy, neked küldözget nyakra főre neki baromira nincs ingyen. Fizeti az alkalmazottakat meg a szállítást és az egyéb járulékos költségeket.
hát normális helyeken eddig is a vevőről szólt Lehet itt ellenpéldát is hozni. Felesleges Ahol nem jutsz a mai napig információhoz ha bemégy egy multiba. fél óráig keresel valakit azt az vagy tud az adott termékről valamit mondani vagy nem. A webnél nincs ilyen. Ott nem mond senki semmit. elolvasod a véleményeket vagy rákeresel a jutubon. Már ott is több információhoz jutsz Eddig sem a kiskereskedő jólétről szólt. Hanem arról, hogy működtetsz egy vállalkozást. Ha mindent ki tudtál fizetni a hónap végén, hogy még maradt is a tarisznyában akkor jó. Ha nem akkor már baj van. Most ez a bajos időszak következik. Aztán ez globálisan felborítja az egész gazdaságot ha bedől a kereskedelem. Mai napig ott dolgoznak a legtöbben és nem a multiknál.
hát hülye lett volna azt a sok kiskert eltartani a hasznából sok pénz macera veszkődés. Mi meg szépen kikopunk. 10-15 év múlva nem fogunk már hiányozni senkinek
Aztán ott vannak a szemét kisvendéglősök,otthon minden olcsóbb és finomabb elkészítve,a sör és a hozzávalók jönnek futárral.De ilyen alapon nyaralni se kéne menni mert a neten vett 8k tévén szebb látvány a hegyek.
Asszem ilyen társadalmat már leírt az Asimov is.
Kiis haltak.
Tudom nem vagyok modern.De ez van.
Én ha visszajön a vevő hogy ez vagy az nem olyan kiveszem a nálam lévő termékből a hibás cuccot és odaadom ha azzal gyorsabb.
A szombati melóm az volt hogy a gyári rendelt cuccból elbaszták a szerelvénycsomagot és a láb M8-as csavarja nem ment fel a kanapé M6-os csavarjára,jéééééé,egy órámba tellt hogy megoldjam,pedig lehetett volna visszaküld,gari stb cécó ami minimum egy hét.De inkább megoldom.
Nem én okoztam nekik, hogy csak akkor megy az ember hozzájuk, ha rá van kényszerülve...
Maradhatott volna minden a régiben, ha a hozzáállásuk nem lenne vevőriasztó...gondolom van kivétel és azok éhen sem halnak.
Jah ha kell 10 db 3,5x35-ös facsavar,akkor természetesen net,addig áll a barkácsszakkör,és a fuvar valójában 3x annyi mint a csavar ára.
De nem,önérzetesen nem mész a helyi bótoshoz mert szemét ember.
Így vásárolunk már vagy 2 éve...Én pl farmert csak így veszek, egyrészt vannak olyan méretek is amint ami nekem kell, vastag, de rövid lábra, másrészt meg felpróbálok 4-5-öt, aztán visszaküldöm ami nem passzol. Boltba eleve nem szoktak lenni ilyen méretek és a szárat még fel is kell varratni, szinte mindig. Neten vásárolva van eleve ilyen rövidebb szárú...
Mi pl. 2018-as árakon árulunk és még is puffognak,hogy milyen drága.
Vagy el lehet ezt játszani globálisan.
De mi ebben a vicces?
Asszem ilyen társadalmat már leírt az Asimov is.
Kiis haltak.
Tudom nem vagyok modern.De ez van.
Én ha visszajön a vevő hogy ez vagy az nem olyan kiveszem a nálam lévő termékből a hibás cuccot és odaadom ha azzal gyorsabb.
A szombati melóm az volt hogy a gyári rendelt cuccból elbaszták a szerelvénycsomagot és a láb M8-as csavarja nem ment fel a kanapé M6-os csavarjára,jéééééé,egy órámba tellt hogy megoldjam,pedig lehetett volna visszaküld,gari stb cécó ami minimum egy hét.De inkább megoldom.
Maradhatott volna minden a régiben, ha a hozzáállásuk nem lenne vevőriasztó...gondolom van kivétel és azok éhen sem halnak.
De nem,önérzetesen nem mész a helyi bótoshoz mert szemét ember.
És nem kell várni a futárra.