Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

hát én amikor az első villanysütőt megvettem a kecsói pecóba pedig ez nem most volt(óranézegetős) 15 ezer ft-ért akarták bekötni a gari miatt adtak egy szerelői listát😅 mondtam, hogy köszönöm de nem élek a lehetőséggel(kezeit széttáró) na azon nem is volt dugvilla csak a három szín. Én vittem ki neki egy konektort, meg raktam rá egy dugvillát arra nem számoltam, hogy nem fázis semleges a készülék durrant egy nagyot amikor bedugtam 😂 Szerencsére csak a biztit baszta le a sütőnek nem lett baja. gondoltam, hogy valami nem oké megfordítottam a dugvillát onnantól minden jó lett( fetrengős) Az a furi, hogy legalább vagy 8 db villanytűzhelyt vettem azóta azok mindegyike dugvillával szerelt volt és azt mindegy, hogy dugtam a konektorba(gondolkodós)
nem is kellene ez a föld,csak a baj van vele
csomó inverternél nincs is föld, egyik vezeték sem ráz, csak nem kell egyszerre mindkettőt megfogni
gondolom egy leválasztó trafóval is ugyanez lenne a helyzet
most ezt nem nézem meg el tudom képzelni mik vannak. Jött egy festő bérlőm, telibegletteltettem vele egy 2,5 szobás lakást mert ahhoz, hogy az gyorsan is meg szépen is menjen nekem nagyon sok gyakorlat kellene. Azt nézegettünk festés árakat amikor pihenés közben csevegtünk. egy szaros lakás festése mázolása anyag nélkül munkadíjba nem takarna 1 millió forint 😅 Csak egy tisztasági festés, minden féle glettelés nélkül esetleg néhány tiplihely kiflekkelése 350 ezer ft(fejét fogó) baszki egy napig szalagozok a másik nap meg kigurítok egy kétszobás lakást mennyezetestül. Akkor mennyit keresnék? napi 175 ezret? Elég elképesztő árak vannak bár én nem akarom elhinni,hogy ezt érvényesíteni is lehet a valóságban. Megnéztük a glettelést amit csinált 1800 ft/m2(hüledezős) Ez csiszolás nélkül van. Mondom baszki te ennyit el is szoktál kérni meg meg is kapod? Azt mondja nem Ő 1200 ért csinálja. De nekem ingyen ki is csiszolja(fetrengős) Mondom pityukám nekem ne csiszoljál a te glettelésed után nekem öröm és boldogság a csiszolás a saját glettelésem után a csiszolást viszont nem kívánnám az ellenségemnek sem 😂
Hát igen, volt olyan......ma már az hibának számit.
Régen volt olyan fogalom hogy melegpadlós helyiség......na.oda nem kellett érintésvédelmi földelés.
hát nálam még van piros vezeték 60-as 80as években épült lakásokban a főd még azzal jött. Már ahol volt egyáltalán 😅
Milyen.press gépet vettél 35 ezerért? 😂 egy normális.használtan is a tizszerese 😀
Ja, aztán még azzal is lehet bajlodni 😀
Aztán pl. vízvezetékszerelést még nem csináltam soha csak szerelvényezést azt már dögivel. De ott is mindig akadályokba ütközök és ezt a mondatot megutáltam már az életembe, hogy "majd jövünk" Jófogásról 35 ezerért vettem egy kézi pressnyomót. Jutuból megtanulgattam a pressidomok neveit vettem 5 rétegű csövet aztán elkészült. Igaz, hogy ez a kis meló nekem 4 egész napomat igénybe vett majdnem 1 nap volt mire kigondoltam, minek, hogy kellene jönni de a 4 nap az nem 4 hónap mire valaki méltóztatik kiérni(kezeit széttáró) Azt is tudom, hogy ez egy vizesnek max 5 óra meló. leszarom spóroltam 400 ezeret a 4 hónapon meg 300 ezer munkadíjat és kész. (kezeit széttáró) lehet ezt is fikázni meg szarozni én csináltam és működik. A héten feldobom a bojlert meg felszerelvényezek vizet villanyt ezeket már lepróbáltam, úgy,hogy meglepetés nem fog érni(kezeit széttáró)
pedig nincs is jobb attól amikor fúrás közben megáll a fúrógép mert meglett a vezeték a falban 😀
Nah eleget dolgoztunk. Plug in hybrid vagy full hybrid mellett tud valaki érveket felhozni a másfél-kétésfélmillás többlet árral szemben? Full villany nem opcio.
A problémás helyeket többnyire mi is igy jegyezzük meg. Vagy fénykép méröszalaggal, vagy fényképre jegyzet (nokiádon ez nem megvalosithato opcio), de ha hosszutávra vagy másnak a munkájához kell a méret akkor kockáspapir......vagy sima A4 😄
nos engem a kényszer vitt rá. Nálunk úgy van villanyszerelő, hogy 2 hónap múlva tud jönni felmérni a munkát, hogy melyik évben tudja elkezdeni 😂 Ezeket meguntam de ugyanez volt a festőnél és minden másnál is. Most mondjuk kőművest találtam így a hidegburkolás elsajátítása késik meg oda is lett minden vadi új szerszámom a tűzben amit arra vettem kb. 150 ft-ért(fejét fogó) Én vések meg behúzgálok mindent meg összekötök mindent. Van egy haver akkor szólok neki amikor már minden kint van a szerelődoboznál. Annyi időt tud rám szakítani, hogy együtt átlámpázzuk basztam e el valamit /általában nem/ majd felpattintja a 12 modulos kötődobozt berakja a kismegszakítókat összekötögeti és áram alá helyezi a lakást. ez kb. 1-1,5 óra munkája. Én meg nem saját szórakoztatásomra fotózom meg méricskélem, hanem tudnom kell burkolás és festés után is, hogy merre megy a villany és vízvezeték, mert még egy halom dolgot kell csavaroznom a falba. Holnap pl. a konyhaszekrényt ahol van tyúkbél rendesen a falban. Aztán lehet, hogy megmosolyogtató a kockásfüzet amire ezeket meg ahogy feljegyzem de én értem és ez a lényeg.(kezeit széttáró) Sose tanultam de ennyi szinthez pont elég a józan paraszt ész lehet ezen kuncogni is én már nem várok senki nagymenőre, hogy a sok pénzemért amit elkérne nekem tegyen szívességet, hogy dolgozhat azt a seggét törölgesse velem mert az első vagy a második emeletre fel kell jönnie és oda már nem szeret, mert van egy csomó földszinti kertesházas munkája(ujját lefelé mutató)
Az igény és az önképzés hiánya sajnos eléggé sarkalatos pont. Több volt tanulomnál visszaköszön ennek hiánya, amikor felhiv valamilyen problémájával megoldást keresni.
A minőség (lehetőségének megteremtése legalábbis), és a minőségből eredő biztonság egy nehezen forintosítható tétel, de semmi esetre sem ingyenség. Egyik, és talán az első feltétel a megfelelő képzés, és ezt nem szabad csak a képzésre/iskolára hagyni. Ha a mesterben nincs rá igény, akkor megette a fene.

Én pl. többek között ezért nem vállaltam soha javításokat, amikor csináltam valamit, az mindig új építés volt. A tökömnek volt kedve a más szarát elhordani, holott... pont az utolsó munkám bele is szaladtam egy ilyenbe.
Nem vitatom. Rengeteg érdekes dolgot látni. És.ez köszönhetö a szakemberhiánynak, az okj képzésnek és a mimegoldjukokosba verzioknak.
(gondolkodós) Aha én azt hittem az gátolná a vízkövesedést, de akkor már tudom mire jó(gondolkodós)
Na a nagy szakemberekről inkább nemmondanék véleményt mert nem minden lenne jó vélemény. halom csomó dolgot meg tudok megamnak csinálni egy ilyen 150-es hajdút csukott szemmel is, az ariszton máár jobban feladja a leckét de ott is a díszburkolat leszedése a legszarabb, meg az, hogy nem fér be a kezem a tartályba azt fakanállal piszkálom ki belőle a vízkövet. Maradjunk annyiban, hogy egy bojlertakarítás nem igényel nobel díjat,mint ahogy egy 50 m2 lakás villanyvezetékelése sem ha nincs benne semmi egyéb extra. Mondjuk mikor 5 szál 2,5 öst kell átrángatnom a 20-as gégecsövön egyik helységből a másikba úgy, hogy kacskaringózik akkor van, hogy inkább vések egy segéddobozt előhúzás céljából.
Ok, igy érthetö.
Szerencsére hosszu évek.alatt nem sokszor szaladtam bele. Mondjuk tavalyelött sikerült egy milla feletti, de következetesebb kellett volna hogy legyek.
Fmv már mindenhová kellene hosszu évek ota, de valahogy csak mostanság keresnek meg ezügyben, eddig elsimlizték. De tény, akad néhány drágito tényezö
Erre írtam, hogy direktbe semmit.
Árnyalja a képet, hogy ma már nincs kaláka, ki írja alá ekecs esetében a kivitelezői nyilatkozatot, a műszaki ellenőr mit ír az építési naplóba, szóval tisztult a korábbi áldatlan állapot, de ilyenkor rendszerint drágul minden.
És persze kevés a szakember. Én, ha dolgoznék, beleszámítanám a lehetségesen ki nem fizetett munkákat is, mert azért ilyen is akad a fővállalkozók részéről.
Jah, leválasztokapcsolo azért kéne....
Bocs, bojler kimaradt. Manapság már nem divat. Egyébként ez a dugvilla levágás többnyire urbanlegend, csak hát szakember általi igazolt üzembehelyezés kéne.
Hmmmm nem tudom....nem értek hozzá..........
Azért tegyük.hozzá hogy ez mind a szakember hiány hozadéka és a feltüntetett ár nem garantálja a szakértelmet.
😅 legalább te tudod értékelni(fetrengős)
bojlert valamikor egyébként is direktbe kötötték az éjszakai miatt. Most a napelem miatt nálam konektoros lett. De az aristonokat pl. dugvillával adják ki. Az meg nem tudom, hogy lenne, mert éjszakaira most sem lehetne konektor ha meg levágod a dugvillát veszik a gari. Azokban a lakásokban ahol van éjszakai én nemes egyszerűséggel rakok egy konektort külön neki nem vágom le a dugvillát. Egyébként meg az ariszton pont a lényegét veszíti amikor nem kap folyamatosan áramot (szemeit körbeforgató)