Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Feltétlenül menj el! Én most a pofás pacalt próbáltam.
a verseny ilyen......... ott csak az idő számít
de ha adott időn belül megeszed ingyen van, az adott időt meg lazán lehet teljesíteni emberi tempóval is
szerintem el se kezdeném addig amire az első végzett, csak a kenyeret tunkolnám benne
a huskyban yuasa akku volt ami made in japan feliratos volt, az simán bírta hogy egész télen állt mindenféle töltések nélkül
miután 8 évesen csak nagyon rövid ideig tudott indítani és ez kevés volt a hegyi hempergések után vettem egy másikat ami ugyancsak yuasa volt és japánnak árulták de a feliratok nem egészen ugyanazok voltak mit az eredetin
na az nem bírt ki ennyit, 3 év után már alig tekert, és tavasszal tölteni is kellett mert lassan tekerte az önindítót
havernak a drz-ben a banner 1 évet bírt, meg volt még valami ami az első év után kihalt
amiket nálunk árulnak akkukat szerintem mind szar
toyotát 6 éve vettük az az akku van benne amivel vettük, olyan rozsdásak a leszorító csavarok hogy tuti el fog törni amikor kitekerem, szóval a németeknél kell akkut venni nem nálunk........
ja és 21 éves a toyota még az se játszik hogy új kocsinál nem erőlködik úgy az akku
Hát amit itt leírtál, az inkább malac etetésre hasonlít 🤔 mi jobban megadjuk a módját, szép lassan esszük, meg utána iszunk dumálunk, a végén még palacsintával is lefojtjuk 😁
Sose eszűk krumplival, az szerintem bűn.... kenyér, kis kovászos uborka vagy paradicsom saláta, előtte unikum utána sör. Már amelyikönk nem vezet 😁
a nádasban nem rossza a pacal, ráadásul ott rendes ételes dobozban adják ha elviszed nem az egyszer használatos szarokban, aztán ha fizetsz pluszban legalább egy értelmes műanyag edényt kapsz amit otthon még évekig tudsz használni
de krumpli nélkül kérd mert krumplival érezhetően kevesebbet adnak
nem iszok kólát vagy 25-30 éve, se energiaitalt kávét meg amiben koffein van
a pacal nem lenne gond mert a versenyen 3adagot kell enni ami 45deka, meg 2 kenyér és mellé az ital
persze nem lennék benne az első 10ben mert úgy basszák eléd egy tálban hogy még forr a kaja, a rutinosak beleöntik a kólát és pacal levest esznek
de a 1.5 kiló pacal nem ellenfél, teszteltem többször is sokkal több kenyérrel és vízzel
ha sörrel lesz akkor megyek, azt se szeretem de az legalább nem csinál plusz szívverést
Az tényleg sokkal közelebb van, viszont a pacal egy bizalmi étel, csak ott eszek, amit többen ajánlanak... és te eddig csak egy vagy, ráadásul meg se eszed, plusz az ízlésünk és az érték ítéletünk is erősen eltér 🤣
Mindenre van egy kifogásod🤣
Kiváló politikus lenne belőled 😄
Hát igen, neked soha semmi ilyen problémád nincs. Te annyira ügyes vagy hogy a savas etanolos szar bedöglött benzin sem marja szét a sárgarezet a karburátorban, nem lesz rozsdás az acél tank belseje és az ólom akkunak sincs önkisülése csak azért mert közelben voltál és a sugárzó egyéniséged feltölti. Sajnos nekem nincs ilyen szerencsém. Nekem 7év alatt a gyári, 2 év alatt az utángyártott ólom akku megdöglik. A karburátorba is bele kocsonyásodik és szétmarja a fúvókat a etanol által megkötött nedvesség.
Viszont én legalább be tudok venni egy hajtű kanyart és képes voltam megtanulni fékezni is ABS nélkül is, így nekem nem okoz kihívást egy Ford Mustáng mögött megállni. Nekem ez a szuper képességem. 😉
ja inkább mennél jakabszállásra a nádasba az csak feletáv bár a te korodban a 100 km oda-vissza már az sem kevés 😅
A nádasban ugyan nincs 4 féle pacal csak kétféle. Kruplival meg krumpli nélkül 😅 De biztos, hogy jó lehet annak aki szereti mert havonta 25-30 mázsa pacalt adnak el.(kezeit széttáró) Én meg nem eszem. Viszont van náluk birkapöri is(meghajlós)
Hú, oda vagy fél éve el akarok menni, de valahogy nem jött össze, pedig az ucsó fél évben vagy 10x átmentem Dunapatajon... állítólag 4 féle pacal van, még azt se döntöttem el, melyik féle legyen 😁
Mert a sima akksival olyan sokat volt gondom,8 évig ment,utána meg nem,kivettem a hondábol,masnap vettem egy masikat,beraktam,iden meg beinditottam az ujjal,a hondat meg a sajatjaval,ez utobbi nehezen kelt fel mert egyenként jöttek a hengerek.De se leengedes,se kifogyadztás,se 100 as benzin.Es a madaras teszkoban tankolok,sose volt gond a karbival se.
Jó hát neked nem is való, mert nem lehet vele szopni.

Ugye ment a duma hogy egy szezont fog bírni, meg kinyírja a hideg. Hát nem jött be.

És igen. Pont azért kell olyan akku, ami nem döglik meg a ritka használattól és nincs önkisülése.
múltkor majdnem mentem pacalevő versenyre oda, csak meg kellett volna inni 3 kólát aztán attól 200 lesz a szívverésem
majd ha sörös támogatás lesz akkor megyek ingyen enni 😁
Vadkert felől jött sok motoros, biztos volt valami rendezvény.
Szezonkezdés megvolt ma. 170-es kör. Közben Dunapatajon egy jó pacal, kiváló kezdés. 😉
gondolom vesz valami villanyt amíg a 3 éves autókat nem kezdik új árában árulni.
én igen(kezeit széttáró)
jó nagy falat lehetsz 170 kilóval 😅 Azt, hogy miért nem jársz boltba azt tudjuk. Olyan beszédhibád van amit otthon is nehezen értenek a jelbeszédet meg lusta voltál megtanulni. A lidlbe meg legalább nem kell beszélni csak felrakni a futószalagra a motyót 😅
Az exide siman birta a 4-5 evet,a ladport is tul van a 3.-even pedig az a kotla hodda megy vsgy 2e km evente vsgy annyit se,egyszer toltöttem,de nem volt lemerulve a télen.
Annyira nem vagyom a dragabb litiumra,megvarom az ufóakksikat.🤣
A gyári nekem is. De amire cserélem azok pár év alatt mindig elfáradnak úgy is hogy ki van nyalva a seggük. Lítium meg tényleg gondozás mentes.
A kawából két éve kivettem 8 évesen mer mi lesz ha megmekken utközbe. Azóta is hibátlanul birja a polcon félévente csepptöltögetve. Lehet amit vettem bele (varta) erre kell majd vissza cserélni 😄
Ja nem,8.Basszus iden mar 9 éves lesz a motor.
A gyari akksim 6 evet töltött a motorban.Szoval az a 3 ev karcsú.😆