Néztem német vitát ahol már szorgalmazzák az atm újra használását, hogy mi lesz belőle a fene tudja, de anno bezárni az összeset és átállni gázra érdekes dolog volt merkeltől és, hogy miért ilyen kapkodva?
Baszódjon meg ez az időjárás... szerda este értem haza 20%-on azóta tegnap délutánig 60 százalékra tudtam csak feltöltődni, annak is egy része a tárolóból ment.
Mára strandolást és bográcsos udvari pörkölt főzést terveztünk, erre 15 fok van és esik az eső.
November még nem is volt olyan szar, csak a vége, de az igaz, hogy az is a gyengébb hónapok közé tartozik.
Október és Márciusban viszont simán hozza a fogyasztásomat fűtés rásegítéssel együtt.
Kb. a harmadát télen is megtermeli annak amit elhasználok. Aztán még kétszer ennyi napelemet gombokért fel tudok manapság tenni a tetőre. Amiért nem tettem mert olyan vagyok kicsit mint Ini: Lusta 😅
A probléma inkább az, hogy nem egyenletesen süt a nap. Nem éri meg fűtés esetén 1 napnál többi fogyasztóra 3-4 napnál hosszabb időre elegendő akku kapacitás.
Persze az a szerencse hogy 3-4 napnál hosszabb sötét időszak ritkán van és felhős időben is termel, csak kevesebbet. Olyan hogy semmit nem termel, kb. 3 nap volt tavaly. Viszont tavaly decemberben szó szerint egy hónapig nem sütött a nap, amit nem láttam azóta amióta regisztrálom a termelést. Január viszont már átlagos téli eloszlást mutatott. Erre érdemes tervezni.
A gáz nem volt az hiba. (3*20Amper nem bekötése igen) Akkoriban az volt az olcsó. Sőt még most is olcsó lenne, ha nem találták volna ki hogy büdös az orosz gáz.
Persze le lehet válni róla, a függetlenség jó és hasznos, de nem úgy hogy magunkat lőjük lábon, hanem elkezdjük kiépíteni az olcsóbb alternatívát aztán így piaci alapon egyre kevesebbet veszünk.
Most néztem, nekem kb. 6-700kWh/hó a fogyasztásom. Nyáron több. Egyrészt akkor mászkálok többet kocsival, másrészt a klíma is folyamatosan megy 0-24 amint a kinti átlaghőmérséklet 25fok felett van.
Az a baj, olyan vagyok mint Ini, azt még mindig nem csináltam meg rendesen a rendszeremet 😅 de az autó töltése meg a klíma nagyobb részt napelemről megy.
Nekem minden előzmény meg van az MVM fiókomba ha kell akár napi bontásban az elöző 5 év is. Csak nekem nem fétisem ezt nézegetni pont nem izgat. Teszi a dolgát hozza nekem a pézt oszt jóvan(meghajlós)
meg lehetne oldani csak túl sok pénz kell hozzá
poli panelokkal többet össze lehet szedni télen
fűteni persze nem lenne elég de egy 20kwp napelem 60-80kwh akkuval azért a legtöbb háztartást elvinné télen is
biztonsági tartaléknak meg kell egy 2kw-os aggregát
napelemes csoportban volt egy nőszemély aki osztrákoknál a hegyekben lakik és full napelemről megy a házuk
néha ilyen 50-60 centis havakat lapátolt le egy-egy havazás után a panelokról
mondjuk lehet idei télen megfagyott mert most egy posztot se csinált
ha ilyen 150-200 forint lenne 1kwh villany akkor esetleg visszahozná az árát egy ekkora rendszer, vagy ha túl messze laksz a közüzemi hálózattól és drága lenne a villany bevezetés
ismerősnek van alkalmazás ami menti az inverter adatait évekre vissza is
idén januárban 90kwh jött neki össze, múlt év januárban 190kwh
ez egy 5 kwp napelem mennyiség
Mondjuk ott azért csak zöldfogás a napelem mert a legtöbb faluban, városban ingyen vagy fillérekért adják az áramot a sok vízerőmű miatt nem véletlenül használnak delejfűtést, de ez csak egy példa volt igazából a semmire, az alap kétdés, hogy ingyé vahy nem települt a napelem?
anno mi hibáztunk hogy mindent gázzal működtettünk
de akkor az volt a sztár mindenhol mentek az új gázbekötések olcsó is volt
villany meg nem lett rendes bekötve pedig jó lett volna a 3x20 amper mert annakidején nem lett volna sok plusz költsége
most akkor lenne vezérelt áram h tarifa meg egy kicsi gázfűtés a -20fokokra
most ez az áram kiépítés millán túli összeg szóval teljesen értelmetlen
ha nem lesz elég ami van még vetek pár panelt a kertbe aztán majd lesz valami
amúgy most 4500 a villanyom meg 13 ezer a gáz, ennyit tesz a 3kwp napelem
még a mosogatógéphez kellene egy vezeték az invertertől de kurvára lusta vagyok szétszedni a konyhaszekrényt hogy mögötte elvezessem kb 200 csavar van benne
ha nincs baszakodás a gázzal akkor szerinten nekem még mindig nem lenne napelem
8 ezer volt a gázszámlám egy 3 millás 50%támogatott rendszer is 15 év alatt lett volna nullán
mivel nem fértem bele az olcsó gázba és nem akartam emiatt havi + 30 ezret fizetni így lett napelem aztán tolom a fűtést légkondival
így megéri, de csak mert a pipi féle elvont matematikát alkalmazom
😂
oké oké. Tsanyi. Nekem nem került pénzbe a napelem csak egy 4 éves lejáratú kölcsönbe amit a szolgáltatónak fizettem. Azóta kamatostól fizeti. Szóval egy kölcsönről volt szó nem pénzbe belekerülésről.(kezeit széttáró) Te meg egy zálogos marha vagy amikor szóltam, hogy most kell venni napelemet elküldtél a fenébe most meg az összes örömöd abban leled, hogy kellett e érte pénzt adni vagy sem amikor egy 5 éves használt villanyautó árát kispórolod belőle a 10 éves ciklus végére 😅 Azzal kapcsolatban is egy bődületes fasz vagy de tőled nem várunk mást tata(kezeit széttáró) 😅 Akár melyik napszakban megyek el a házad előtt a fideszes retyó mindig ott világít az udvarban mi a faxnak akkor? Az árán vettél volna egy legolcsóbb villanyt azzal meg ingázhatnál a tetőről vett ingyen áramból azt akkor most nem lenne savanyú a szőlő(kezeit széttáró) Időbe szóltam mind a kettőről(óranézegetős) de te csak lamentálgattál és ini módjára kerested azokat a kifogásokat, hogy miért ne. Nem gondolnám, hogy 2021-ben nem volt 1 millád erre és azt sem gondolnám, hogy a retyó helyett nem tudnál venni egy olcsó villanyt a szomszédod már lehet pusziból is adna(kezeit széttáró) Most meg savanyú a szőlő.(kezeit széttáró) És az összes örömöd abban leledzik, hogy ez nekünk pénzbe került 🤣 Nem bazmeg az, hog yte ezekből kihagytad magad az neked kerül pénzbe és nem is kevésbe közbe bennünket meg megtámogattál napelemmel is villanyos autóval is, mert, hogy ezeket te is fizetted nekünk 🤣
Te pont olyan fasz vagy mint ekecsnek a komája győrből volt két neve is amelyik a műfű gyárban targoncázik meg kajás piás képeket rakott fel. már el is felejtettem a nevét olyan rég nem írt ide bár ekecset is rég láttam már.
Emléxem 15 misi volt egy lakás győrben és a fia venni akart. Pénze nem volt rá de gyűjtögetett. Szóval lett volna beugrónak alap. 1% volt covid előtt a lakáscélú hitel. Mondom akkor azonnal nézettek ki egy lakást vegyetek fel rá hitelt mire elintézitek lesz ugyan 2 hónap addigra egy millával többe fog már kerülni de még mindig így a kevesebb bukta. Rendesen lebaszott a pali 😅 Én ne szóljak bele mert ŐK AZT TUDJÁK (kezeit széttáró) a gyerek olyan jó keres, hogy sok pénzt félre tud tenni havonta(kezeit széttáró) Mondom ha bankigazgató sem fog tudni félretenni annyi pénzt amit ne nyomna el a lakásár emelkedés. Mondom ha egy évben félre tesz 6 millát a kinézet lakás addigra 12 vel fog többet érni. Ha most megveszitek 3 év alatt kipengetitek 15-16 millát. NEM, ŐK TUDJÁK kiszámoltak mindent(kezeit széttáró) Abban a fél évben megduplázódtak a lakásárak. az év elején kinézett lakás 15 misiért az év végére 30 misit ért és úgy sorakoztak érte a vásárlók mint kisgyerek a mikuláscsokiért(kezeit széttáró) Én is vettem ilyen hullámban ingatlant. Az ingatlanos összehívott 1 időpontra 5 embert az első aki bement megnézni már le is foglalta. Ha másodiknak értél már nem volt meg az ingatlan. (kezeit széttáró) Na mindegy 1 évvel később győrbe 50 milliót értek a lakások kérdeztem is, hogy hogy állnak a spórolással? 😅 Azt mondta kiment a gyerek külföldre dolgozni 😂 Lehet, hogy meg kellett volna hallgatni az okos szót(kezeit széttáró) De olyan volt mint te egy fasz 😅
de volt pont egy éve haver felhív, hogy a fiának kéne albérlet. Én nem nagyon szeretek ismerősnek kiadni semmit mert szarabb érzés elküldeni ha véletlenül nem tudna fizetni vagy nem ismerné a társadalmi normát és baj lenne vele. Nos mondtam, hogy 2 hét múlva üresedik meg egy albim azt 3 nap kifestem jöhetnek megnézni, hozzák a lóvét mondtam mennyit. Úgy is volt nagyon tetszett nekik mondom írjuk a szerződést. Azt mondták egy kicsit még gondolkoznának rajta. Mondtam nekik nagyon kicsit mert ezért itt sorban állás van(kezeit széttáró) Ez volt kedden mondom péntekig mondják meg mit akarnak mert jövő hétre itt lakó lesz. Pénteken azt mondták szerintük ők még most nem élnének ezzel a lehetőséggel várnának még. Mondom baszki ti kerestetek albérletet itt a lehetőség mondom most egy évig tuti nem lesz és elég gyönge a városi felhozatal is. Majd ők tudják. Jövő héten kiadtam szerdáig. Péntek körül hívnak még is kellene. Mondom mi? Amikor ott volt nem kellett mert hezitáltatok most meg már lakják. Most futottam össze a haverral lassan egy év után most örömködött, hogy végre elköltöztek a fiáék 😅 Szóval sanyikám aki lemarad az kimarad ezt jól jegyezd meg(kezeit széttáró)