Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ó, azért az kemény, mert a fűrészáru meg a tetőhéjazat a többi vacakkal is ilyen nagyságrendű.
Én kissé sokallom az árat, és most egy négyszögletű tetőről beszélek, esetleg egy kiugróval vagy töréssel benne.
De mind bőven másfél felett van. Persze ebbe gyalulás, lambéria minden benne van.
Gondolom, felénk is hasonló az ár egy nagyobb tetőnél.
Csakis
Munkadíjban?
Felénk van egy hetven feletti ács, mondig magában dolgozott mert fiatalabb korában leesett a tetőről a segéd miatt. Most már tart segédet de még mindig ugy megy mint a macska a tetőn, bicegve ugyan. Na az egy nagyobbacska tetőt kétmilla körül rak össze vagy két hét alatt.
Ja, akkor a szomszéddal már hiába is egyezne meg, már az önkormányosnál pattog a labda.
A fene tudja,az oldalán lévő deszka baszta fel hogy nem tud kiszállni,ezért beszólt az önkorinak,azok meg kitalálták hogy valamelyik sarka belóg.Mondom,nem én intéztem,csak takarítok.
Akkor a szomszéd honnét tudta, hogy rossz helyen áll? Irigység?
A fene tudja,nem én intéztem,társasház,kinti parkoló,körben vagy 1,5-2 méter fű és járda,sehol kerítés,viakolor parkoló,az lakásokhoz jár,ennek a szélére építve,mégis belelóg.
Rosszul volt kimérve?
Igen.Kijavítottak,ez valami fejenként 250.Na mindegy egy kedves szomszéd felnyomta őket hogy 1 méterrel túlnyúlik a telekhatáron így takarítani kell.
20*20-as oszlopok meg szelemenek, hajópadló és arra zsindely. Úgy akartuk megcsinálni hogy ha kell lehessen feltenni rá napelemeket.
Fa kocsibeállót kell szétkapjon ?
Holnap kell a tesómnak szetkapni egy két kocsis beallot,valami 250 volt két éve.Az mondjuk csak 5x2 és lehet. Az egymilla durva.
Most csináltatok egy 7*6 méter alapterületű lapostetőt kocsibeállónal és 1milla, a munkadíj ebből 250. Szerintem egy akkora tetőt 4ács csinál, darabjuk 500munkadíjért.
Akkor ha nincs repedés, nagy baj neme lehet. Én tuti a repedéseket és a vizesedést nézném, csukódnak-e az ajtók-ablakok, ha alá van pincézve az lenne a tuti, a vízelvezetés jó-e. Ha ezek kielégítenek, akkor mennék fel a tetőre, ott is elsőre a szuvasodás nyomait keresném, ha síkpala van, akkor azok tátognak-e, látok-e a padláson becsöpögött csapadékvizet.
De szerintem egy jó, rutinos kőművesnél, építésznél nincs jobb.
Áááá régi minden, minden látszik ami érdekes.
Gondolom igen, ma voltam velük megnézni és hétfőn mennek ingatlanoshoz, csak gondoltam körbekérdezek itt is hátha.
A problémás repedések.kint is látszanak, hacsak nincs szigetelve. De belül se könnyű eltüntetni.
Ha frissen, eladásra van festve, az már gyanús.
Szerintem egy jó kőműves és egy ács tökéletes tanácsot tud adni, ha nincs statikus.
Ingatlanos nem tud ott helyben esetleg?
Állapot felmérésnél igen, de tervezés, bontásos kérdés esetleg felmerült probléma képekkel az még jó lehet.
Alapesetben meglévő épületnél többnyire csak a repedésekből lehet kiindulni mivel takar minden a vakolat. Tető belülröl látható, födém általában szintén, ha a falakon se kint se bent nincs gyanús repedés akkor nagy hiba nem.szabad hogy később előkerüljön.
Igen, amikor elmegyek meló után anyámékhoz, akik m9ögött egy óvoda van, és néha megállok pár percre, nézem az ostobákat, mit csinálnak. Ugye zsákutca is, szűk is, sokan is vannak, néha igen érdekes dolgokat látok. A legjobb az egészben, amikor látom, hogy látják, hogy őket nézem, hogy mit csinálnak.