Magyar szempontból nem alakult jól a Dakar tegnapi szakasza - a hatodik sivatagi raliját teljesítő Dési sérülés miatt feladta a küzdelmet, ahogy a versenyt vezető yamahás is búcsúzni kényszerült.
Ritka pillanat: a világbajnoki címet érő munka rejtelmeibe engednek bepillantást a Kalex mérnökei. A Moto2 viadalain használt váz előállítása lépésről lépésre.
Csupán öt nap telt el az idei Dakarból, de már ezalatt rengeteg meglepő fordulatot történt, s messze még a vége. Úgy tűnik, a verseny idén a megszokottnál is kegyetlenebb a versenyzőkkel.
A KTM V2-es nagyágyúja mindenhol otthonosan mozog, főként, ha egy olyan profi terelgeti, mint Kevin Carmichael. A skót stuntos nem aprózta el, a két kilométer hosszú Knockhill versenypályán is megkergette az osztrák szörnyeteget.
A Dakar első napjának laza bevezetője után a szervezők egyből mély vízbe dobták a motorosokat, ami alaposan megtizedelte a mezőnyt.
Több magyar versenyző is rajthoz áll a január 6-án startoló, negyvenedik, jubileumi Dakaron, ahol három országot érintenek a 9000 kilométeres száguldás során.
A KTM extravagáns sportgépével ezentúl még egyszerűbb és némileg olcsóbb lesz a száguldás, de ez persze csak viszonylagos. Ha alaposan odalépsz neki, egy hétvégén simán eltapsolsz vele másfél-kétmillió forintot.
A fiatal spanyol hölgy alaposan rácáfol a nőkről szóló sztereotípiákra, hiszen derekasan helytáll a jórészt férfiak uralta, kőkemény off-road versenyek világában. Most az ő élettörténetét mutatjuk be az első bringától a Dakar rajtjáig.
Kellemetlenül indul az új esztendő az olasz vállalat számára: népszerű termékük hibája a fékhatás teljes megszűnéséhez vezethet. A Ducati, az Aprilia és a KTM modelljei is érintettek.
Hősünk két éve Svájcból indult el, és harmincezer kilométert töltött motoron, míg elérte első fontosabb célját, Kambodzsát.
Még lenyűgözőbb lett az osztrák túrasportmotor, ráadásul - meglepetésre - méretes csőrt kapott. Szemből úgy fest, mintha egy enduró állna előttünk.
Még márciusban történt az a baleset, melynek során egy ittas, nyugtató hatása alatt álló sofőr személyautójával elütött egy motorost. Tegnap a bíróság meghozta döntését az ügyben.
Idén sem marad el az osztrák gyártó nagyvonalú akciója, így ismét bárki jelentős kedvezménnyel juthat hozzá vagány, minőségi KTM-es cuccokhoz.
Több mint pletyka, de még nem bejelentés. Mindenesetre biztató, hogy ismét erőre kap a korábban méltatlanul elfeledett kategória, a középméretű, többhengeres valódi endurók osztálya.
Már egy hónap sincs hátra, és immáron negyvenedik alkalommal elrajtol a népszerű verseny, melynek ezúttal Bolívia lesz a házigazdája. A motorosok mezőnyét mindeddig a KTM uralta, ám elképzelhető, hogy idén megtörik sikerszériájuk.
Újabb nagyszerű hír látott napvilágot a hétvégi, krakkói SuperEnduro-verseny kapcsán: a visszatérő világsztár, Taddy Blazusiak mellett hazai kiválóságunk, Zsigovits Norbert is ott lesz a rajtrácson.
Mostantól nem aludhatnak nyugodtan az endurós szakág pilótái, ugyanis az ötszörös Red Bull Hare Scramble győztes és hatszoros SuperEnduro világbajnok újra rajthoz áll a versenyeken.
Akit idegesít a 640-es LC4 nyers viselkedése, de szeretne egy temperamentumos egyhengerest, jó helyen keresgél. A 690 közeli rokon, mégis sok tekintetben homlokegyenest eltérő megoldásokat találunk rajta, mint elődjén.