A magyar versenyzők újabb sikeres napot tudhatnak maguk mögött, miután teljesítették a San Miguel de Tucumánban végződő speciálszakaszt.
A tanulmány szerint a következő öt évben harmadával nő az eladott motorok száma, s ezzel párhuzamosan a hozzájuk kapcsolódó biztonsági felszerelések piaca is jelentősen bővül.
Kevesen tudják, de a terepre és utcára egyaránt alkalmas BMW ötlete egy magyar motoros, Peres László fejéből pattant ki még a hetvenes években. A kék-fehérek legendás fejlesztőjével az Alföldön motoroztunk együtt.
Két évvel ezelőtt indította el a noalei gyártó az úgynevezett „Factory Works” programot, amelynek keretében megvásárolhatóvá vált az RSV4 RR, majd az RSV4 R-FW Misano típus, most pedig érkezik a legdurvább átirat, az RSV4 R FW-GP.
Az osztrák gyártó nagyra törő terveinek nyomán született versenymotor leleplezése óta rebesgetik, hogy a modellből készítenek megvásárolható változatot is. Lám, nem is kellett olyan sokat várnunk rá.
Bár a 1050 Adventure sem volt éppen unalmas vagy gyenge, az egyre erősödő konkurensek arra ösztönözték a KTM mérnökeit, hogy szteroidkúrára küldjék a népszerű endurót. Az idén ősszel megjelent 1090 rögtön kétféle változatban debütált az EICMA-n.
A kiállítást követően most pályán is megcsodálhatod a forradalmi sorkettest. Elődeihez hasonlóan izgalmasnak tűnik, igazán kár, hogy csaknem egy évet kell várnunk rá.
A márka legszebb hagyományait eleveníti fel az új ralimotor. Igazán kár, hogy leghamarabb két év múlva kerülhet a boltokba.
Az osztrákok legújabb, nagyszabású akciójában 15 ezer forintos kedvezménnyel vásárolhatsz kiegészítőket a márka kínálatából.
Ifjú bajnokunk már most a 2017-es idénynyitó futamra koncentrál, és hosszú távú terveinek középpontjában természetesen a világbajnoki szereplés áll. Most ő mesél a soron következő nagy kihívásokról.
Még egy alkalommal, hazai közönség előtt, Krakkóban ül motorra a legendás pilóta, mielőtt visszavonul az aktív versenyzéstől.
A Honda Africa Twin és a KTM 1090 Adventure kaphat kihívót az ismerős külsejű, mégis szinte minden ízében új sorkettessel. Már Olaszország útjain tesztelik a középméretű endurót.
Bár a pályaversenyzést és azon belül is a MotoGP-t szokás a kétkerekű sportok királyaként emlegetni, a lassú manővereket és magabiztos motorkezelést igénylő endurózás is hasonló kvalitásokat kíván. Most a műfaj egyik ásza, Graham Jarvis ad leckéket terepezésből.
Újabb crossoverrel bővült a piac, ezúttal távol-keletről érkezett egy ígéretes kihívó. A kéthengeres gép a nagy gyártók modelljeire hajaz, de vajon műszakilag is felveheti velük a versenyt?
A januárban elrajtoló sivatagi ralin ismét drukkolhatunk magyar versenyzőnek, a motorosok között ezúttal Horváth „Laller” Lajos vág neki az embert próbáló versenynek.
Milyen érzés bepillantani a motorozás jövőjébe? Néhány szerencsés kiválasztott - mint például Brad Binder - már tudja, s hamarosan bárki belekóstolhat az élménybe az új és sok tekintetben forradalmi gép nyergében.
Szinte lehetetlen áttekinteni az ezernél is több kiállító végtelen mennyiségű motorját, de teszünk egy próbát - az EICMA-riport második részében újabb csodálatos gépeket mutatunk be az európai és távol-keleti gyártók kínálatából.
Eddig sem visszafogottságáról volt híres, de az új fejlesztésekkel még őrültebb és kívánatosabb lett a KTM 1290 Duke R! Penge videót készítettek az osztrák bestiáról.