Drasztikus szigorítások jönnek, ha elfogadják az új javaslatokat.
Értéktelen garázsdíszekké válhatnak a milliós értékű járművek.
Bőven akadt dolga a zsaruknak az egyhetes ellenőrzés-sorozaton.
Érthetetlen, hogy miért kockáztatják ennyien az akár milliós kártérítés kifizetését.
Megerősítették, hogy az új KRESZ szerint kötelező a sisak és a vezetői engedély.
Kötelező a zárt, protektoros ruha, de előregulhatsz a haladó autók között is.
Fejenként több százezer forintba kerül, hogy a sofőrök napokat vesztegetnek el a volán mögött.
Szépen lassan elérjük, hogy a motorosokkal lesz a legkevesebb baj az utakon.
A tervezet alapján így dolgozzák át a KRESZ-t: komoly szigorításra számíthatnak a rolleresek.
Azért szólunk, mert ha a rendőr teszi, az sok pénzedbe kerül.
Rendkívül magas a vétkes és az ittasan balesetet szenvedő rolleresek aránya.
Meglepően szerény a 14 km/órás határérték, hiszen ennél gyakorlatilag minden roller gyorsabb.
Nagy tétje volt a szavazásnak, hiszen alapjaiban változtatta volna meg a KRESZ-t.
Gyakorlatilag a rollerezés végét jelentené a Közlekedésbiztonsági Tanács új szabálycsomagja.
Minden ingázónak hasznára válhat, de robogósoknak, rollereseknek egyenesen életmentő lehet.
Várhatóan itthon is legalizálják az e-rollereket, de kérdés, hogy ki és miként vezetheti őket.
Öt jótanács és egy tanulságos videó: ezért vagyunk lobbanékonyabbak a kánikulában.
Sok roller, sok gond – nagyjából így lehetne összefoglalni a nemzetközi tapasztalatokat rollerügyben. Immáron nem támogatják, hanem tiltani próbálják a használatukat.