Többen is esélyesek rá, hogy Bagnaia csapattársaként folytassák 2023-ban.
Meglepő helyről érkezik a KTM erőforrása és négy új modellje.
Az ATV-kről és túragépekről híres márka is előrukkolt két elektromos motorral.
Bőven akad jelentkező a rajtrácson felszabaduló két helyre, és a spanyolok lehetnek a befutók.
Neves márkák és egész géposztályok és vesztettek sok-sok vevőt az elmúlt évben.
Noha nemrég kezdték gyártani, már itthon is elérhető a Brixton scrambler stílusú újdonsága.
Könnyebb a 125-ös robogóknál, de közel hétszáz köbcentis – ez a spanyolok újdonsága, az ES 700.
A sport- és túramotorok, valamint az endurók kategóriájában lettek elsők a bajorok.
Ez nem modellfrissítés, hanem egy teljesen új konstrukció. Jön az új Duke.
Az KTM mérnökeit is meggyőzte a német tervezésű és gyártású sportabroncs.
Kaotikus körülmények, szakadó eső és meglepetésgyőzelmek Mandalikában.
Háromféle teljesítményszinttel és meglepően csekély fogyasztással érkezik a Herceg.
Új, KTM-blokkos ellenfelet kapnak a legnagyobb európai, amerikai és japán túragépek.
Könnyek között ünnepelt a csapat – ez volt a Gresini alakulat és Bastianini első győzelme.
Messziről hirdetik az R-es, narancssárga felnik, hogy ez a hercegi család új, sportos sarja.
Korlátozott példányszámú, 180 lovas szörny a Brabustól.
KTM-technika, megnyerő külső és vonzó ár? Sokat ígérő motorral rukkolt elő a CFMoto.
Most már biztos: fix akksis, A1-es modell lesz a KTM E-Duke.