Pont azért választották az elektromos motorokat, hogy ne hallják meg őket.
Remekül szerepelt Bálint és a Maco Racing, s ezúttal Fortuna is rájuk mosolygott.
Immáron kilencedik alkalommal rendezték meg az oldalkocsis fogatok nemzetközi találkozóját.
Kiváló teljesítmény/tömeg-arányával a literesnél nagyobb endurók kihívója lehet az új 900-as.
Az R 1300 GS bemutatása immáron nyílt titok, de ez a kéthengeres igazi meglepetés lesz.
Razgatlioglu BMW-szerződése beindította a pilótakeringőt, így Rea is csapatot váltott.
Komoly mérföldkőhöz ért a hazai motorpiac, köszönhetően a nagy túraenduróknak.
Jobb versenytempó és egy hetedik hely – ez a holland hétvége mérlege.
Az autót nem kell műszakiztatni az utángyártott dob miatt, de a motort igen?
Lényegesen erősebb és gazdagabb felszereltségű, mégis alig kerül többe az 1250-nél.
A világbajnokságot megjárt nagyágyúk ellen lépett pályára Bálint a Red Bull Ringen.
A Honda fejlesztői nem erősítették meg a pletykákat, de az új szabadalmak önmagukért beszélnek.
Az RR kíméletlenül szembesít: jobb köridőt szeretnél? Akkor fejlődj, mert a motorod már tudja!
A műhelyben alig egy óra alatt orvosolták az Aprilia egyik jellemző típushibáját.
Erős évet zárhatnak a kereskedők, de nem minden géposztály hozza az elvárt számokat.
Az új előírások segíthetik a nagy teljesítményű elektromos motorok elterjedését is.
Az autóiparban már bevált ötlettel tennék megbízhatóbbá, hatékonyabbá a szíjhajtást.
Valódi sportmotor a szó legjobb értelmében, miközben hangulatos, mint bármelyik Harley.