A legdurvább kókányolások34
Majd én megoldom!

A legdurvább kókányolások

Szétfűrészelt vázak, szigetelőszalaggal rögzített alkatrészek és életveszélyes megoldások állítanak emléket a lelkes, de minden szakértelmet nélkülöző barkácsolóknak. Egy csokorba gyűjtöttük az elvetemült kókányolók túlkapásait, illetve a legszebb hazai ellenpéldákat.

A Doctor a születésnapján is dolgozik4
Isten éltessen, bajnok!

A Doctor a születésnapján is dolgozik

A tavulliai fenegyerek a szemünk láttára lett kiskamaszból érett, felnőtt versenyző, egyben a MotoGP legkedveltebb alakja. A ma 38 éves ikon a jeles ünnepen sem lazít.

Pályára lépnek a GP és a Superbike sztárjai1
Most már tényleg kezdődik

Pályára lépnek a GP és a Superbike sztárjai

A következő napokban felpörögnek az események: mindkét gyorsasági szakág ászai bőrruhát öltenek, hogy felkészüljenek a jövő héten kezdődő idényre. Közben az is kiderült, hogy 2017-től még több motorsportot láthatunk magyar kommentárral a tévében.

Összkerékhajtású motorkerékpárok3
Miért jó, ha elöl is hajt?

Összkerékhajtású motorkerékpárok

Azt hitted, csak endurókból készült összkerékhajtású kivitel? A japán és a svéd mérnökök elszántságának hála akadtak utcai motorok, sőt egy működő, ezres superbike is! Most sorra vesszük a legérdekesebb ilyen prototípusokat és ma is kapható járműveket.

A Yamaha Urban Mobility családja2
Miénk a város!

A Yamaha Urban Mobility családja

Egy cél vezérelte a tervezőket az új robogócsalád kifejlesztésekor, mégpedig az, hogy a tulajdonosok minél hatékonyabban boldoguljanak a zsúfolt városokban. A japán cég mérnökei többféle megoldással is előrukkoltak az idei szezonra.

KTM 790 Duke és 790 Adventure3
Újabb KTM-et csíptek el

KTM 790 Duke és 790 Adventure

Az osztrákok komolyan gondolták az egész pályás letámadást, s ennek jegyében két izgalmas újdonsággal álltak elő, melyeket már élesben tesztelnek. Bővül a Duke és az Adventure família is.

Az elektromos motorok új generációja érkezhet17
Összefog a Honda és a Hitachi

Az elektromos motorok új generációja érkezhet

A két nagy japán gyártó bejelentette, hogy partneri kapcsolatuk keretében együtt gyártanak elektromos hajtású kétkerekűeket. Nem egyszerű prototípusokról van szó, máris tömegtermelésre készülnek.

Újabb világbajnokok kerülnek a GP-legendák közé1
Együtt a család

Újabb világbajnokok kerülnek a GP-legendák közé

Az idei MotoGP-szezonban ismét két fővel gyarapodik a halhatatlanok klubja, így immáron 26 egykori híresség lesz az illusztris tárasaságban.

A Yamaha bemutatta új légterelőit17
Villámgyors fejlesztések

A Yamaha bemutatta új légterelőit

Módosítottak a MotoGP-ben résztvevő motorkerékpárokra vonatkozó előírásokon, így a csapatok kénytelenek voltak átszabni masináikat. A Yamaha már elő is rukkolt új koncepciójával.

Nyomul az Ural a tengerentúlon6
Két keréknél jobb a több...

Nyomul az Ural a tengerentúlon

Az IMZ-Ural immáron 77 éve gyárt hagyományos és oldalkocsis motorkerékpárokat, melyek különösen az elmúlt időszakban lettek népszerűek a tengerentúlon. Az öreg boxer sikeréhez a retróhullám és az erős marketing is hozzájárult.

A nap videója: X Games hómobil-krossz2
A legőrültebb téli verseny

A nap videója: X Games hómobil-krossz

Hó borítja a pályát? Semmi gond! Végy egy krosszmotort, cseréld ki a kerekeket lánc- és sítalpra, és indulhat is az elképesztő futam! A porfelhőlovagok ilyenkor sem unatkoznak.

Rossi elégedett, Marquez már kevésbé4
Eltérő vélemények

Rossi elégedett, Marquez már kevésbé

A spanyol világbajnok szerint továbbra is kigyorsításokon vannak a legnagyobb hátrányban, míg Rossi azt méltatta, mennyivel jobb lett a 2017-es YZR-M1, mint elődje.

Stoner a leggyorsabb Sepangban12
Jó az öreg a háznál

Stoner a leggyorsabb Sepangban

Meglepetésre a Ducati és az egykori világbajnok, Casey Stoner ugrott az élre az első idei MotoGP-teszten, Malajziában.

A Zöld Pokol18
Pályakörkép: Nürburgring

A Zöld Pokol

Cikksorozatunkban a legjobb, leghíresebb versenypályákat mutatjuk be. Következzen az a hely, ahol Lauda elvesztette a fülét, az idén 90 éves Nürburgring!

A nap videója: téli mókázás1
Faster Sons a jégen

A nap videója: téli mókázás

Ilyenkor, a leghidegebb évszak vége felé közeledve már minden motoros „elvonási tünetekkel” küszködik, így jól esik olyan hangulatos kisfilmeket nézni, mint például a Yamaha most bemutatott téli videója.

Megszorongatták Reát Jerezben3
Az Aprilia az új kihívó?

Megszorongatták Reát Jerezben

Tegnap délután zárult az idei év első WSBK-tesztje, ahol meglepetésre Savadori bizonyult a legerősebb kihívónak a komoly eséssel záró világbajnokkal szemben.

Yamaha R6 és T-Max 201746
Kiderültek az újdonságok árai

Yamaha R6 és T-Max 2017

Az őszi motorkiállításokon már megcsodálhattuk a hangvillások újdonságait, azonban áraikat mindeddig nem hozták nyilvánosságra. Most elárulták, mennyit kell leszurkolni a legfrissebb modellekért.

Rinaldi és a Yamaha
Huszonöt éve a pályán

Rinaldi és a Yamaha

Hosszú út vezetett az 1984-es vb-diadaltól napjaink sikertörténetéig, mely során a legendás pilóta neve szinte egybeforrt a márkával.