Többek között arra is jó az alapáras nyomkövető, hogy kiderüljön: a tulajdonosok már 7 milliárd kilométert tettek meg a formás gépekkel tankolás és olajcsere nélkül.
Hat éve bontott zászlót a NIU Technologies, és ma már ők diktálnak a villanyrobogók piacán, sőt nemrég egy nagymotort is bemutattak. Így lesz évi egymillió motoros cég az új belépőből.
Néhány éve még úgy tűnt, semmi nem veszélyezteti a crossoverek első helyét az új motorok rangsorában. Mára ez alaposan megváltozott, jönnek fel a nakedek és a robeszok.
Miként nőhet fel egy e-robogót gyártó cég a Piaggo vagy a Suzuki szintjére? Példaértékű történet a NIU-é, mely a válság évében is folytatta hódító útját, és már napi 25 ezer gép gyártását tervezi.
Főként a magas literteljesítményű modelleket érintik érzékenyen a környezetvédelmi szigorítások, és a mérnököknek új eszközöket kell bevetniük. A Yamaha hószánokból vett ötlettel lép tovább.
Szezonvégi találkozó NIU-tulajdonosoknak és a hangtalan autók, motorok iránt érdeklődőknek most pénteken a Westendben. Elektromos robogó, sőt krosszmotor is lesz az eseményen.
Vajon mennyivel többen motoroznának Magyarországon, ha minden géphez ingyen adnák a jogosítványt? Most kiderülhet – érdemes kihasználni az egyedülálló lehetőséget.
Kevesebbet eszik a benzines benzines robogóknál, de a lámpánál simán legyorsulja a kocsikat. Ez a NIU újdonsága, mely a megszokottnál nagyobb átmérőjű felniken fut, és a hatótávjára sem lehet panasz.
Hatból úgy két-három hónap kiesett, ennek dacára alig csökkent az új motorok forgalma Európában. A drága étterem és az utazás már nem menő, inkább kétkerékre váltanak az emberek.
Rekordmennyiségű nagymotor fogyott itthon júniusban. A több hónapos tavaszi leállás dacára is úgy tűnik, hogy évtizedes csúcsot döntenek a hazai kereskedések.
Néhány hete derült ki, hogy az állam akár félmillió forinttal támogatja az új elektromos robogók vásárlását. Cikkünkben a hazai választékból szemezgetünk.
A koronavírus-járvány ellenére újból életre hívják a villanyverdák vásárlását támogató programot, mi több, immáron a robogókhoz is igényelhetünk állami forintokat. Így juthatsz féláron motorhoz.
Idestova 55 éve, 1965. június 4-én született a világhírű ausztrál motorversenyző Michael „Mick” Sydney Doohan, aki TZR-rel, RD-vel, FZR-rel és Hondával is csúcsra ért.
Nagy csinnadrattával jelentették be, hogy alig féláron vehetünk júniustól államilag támogatott e-robogót, ha az olcsóbb egymillió forintnál. Lássuk, mi fér bele a szűkös keretbe!
A jelek szerint legkésőbb június közepén megnyílnak az országhatárok, és korlátozás nélkül utazhatunk külföldre. Persze lesznek kivételek, mint a már most elérhető Szerbia vagy az óvatosan nyitó Szlovákia.
Nem viccelnek a Hondánál: máris utcára engednék a tavaly ősszel bemutatott prototípust. Mondjuk a középméretű crossoverek térnyerését látva nincs is min gondolkodniuk, ez most a legnépszerűbb géposztály.
Tavaly a bajorok adták el a legtöbb nagyendurót és túramotort Magyarországon, ám a nakedek trónját nem sikerült megkaparintaniuk. A teszt után erős a gyanúm, hogy idén az is meglesz.
Ezúttal nemcsak nagymotorok, hanem robogók is szerepelnek a zsaruk „bevásárlólistáján”. Érdekes kitétel, hogy az ötvenes gépeknek is gyári rendőrmotoroknak kell lenniük - vajon létezik ilyen?