Noha még messze a valódi motorosszezon, a Magyar Mentőmotor Alapítvány tagjai máris megkezdték a felkészülést, egyben bemutatták vadonatúj járgányukat.
A legváratlanabb helyeken okoz fennakadást egy-egy rosszul elsült törvényjavaslat, mint például a britek beadványa, mely nemes egyszerűséggel korlátozná az akksik szabad forgalmazását.
Itt a követendő példa, tulajdonképpen csak lemásolni kell, és bármelyik országban működhet. Állami támogatással született ausztrál reklámfilmek a motorozás népszerűsítésére.
Józan paraszti ésszel felfogható, hogy ez csak egy kampány, és nem több utópikus gondolatoknál, de ettől még a frászt hozza a közlekedőkre. Ha elfogadják az EU-s javaslatot, az jó időre visszavetheti az új járművek eladását.
A Brexit körüli huzavona máris súlyos következményekkel jár, pedig a kilépés még meg sem történt. Úgy tűnik, a Honda lesz az első járműipari nagyvállalat, mely hátat fordít Nagy-Britanniának.
Egy újabb önzetlen kezdeményezés, melyet motorosok indítottak, hogy segítsenek bajba jutott társunknak, aki önhibáján kívül szenvedett balesetet a 82-es úton.
A köszönet, a szívből jövő hála sokszor nem közvetlenül érkezik, sőt a legváratlanabb helyeken, időpontokban bukkan fel. Így járt ez a brit motoros is, aki önkéntesként segíti a szigetország vér- és szervszállítóit.
Kitettek magukért a motorosok, és több ezer szavazattal repítették a középmezőnyből a pódiumra az Európa-bajnok motorosrendőrt, Kótner Zolit.
Hamarosan újabb negyven fővel gyarapodik a hazai motorosok száma, ami nem nagy újság, ám az már igen, hogy ők is teljesen ingyen szerezhetik meg első jogosítványukat.
Tavaly ősszel felfüggesztett büntetést kapott a sofőr, ám ma, a másodfokú tárgyaláson sokkal súlyosabb ítélet született a halálos áldozatot követelő baleset ügyében.
Komoly hiány van itthon és Európa-szerte motorszerelőkből, így nem csoda, hogy egyre népszerűbb a MAMI képzése, melyet hagyományos formában vagy munka mellett, esti iskolaként is elvégezhetsz.
Azt már régóta tudjuk, hogy egy-két éven belül drasztikusan felgyorsul a mobil adatátvitel, ám az 5G-rendszer nemcsak emiatt fontos. Nem véletlen, hogy éppen a zalai tesztpálya mellett épülnek az első tornyok.
Egyre aggasztóbb probléma, hogy a legfiatalabb korosztály tagjai, vagyis az ezredforduló környékén született gyerkőcök egészen más stílusú motorra vágynak, mint amivel a legnagyobb gyárak bombázzák őket.
Tavaly a motorkiállítás meghiúsulása miatt elmaradt az épített motorok randevúja, ám idén a szervező Devils MC jó előre bebiztosította a helyet és az időpontot, hogy ismét megcsodálhassuk a szebbnél szebb gépeket.
Nyolcvanéves korában elhunyt a magyar motokrossz egyik legfontosabb alakja, a szakág meghonosításában oroszlánrészt vállaló Czuczi Győző.
Hosszú ideje téma már az M0 utolsó, nyugati szakaszának megépítése, ám most úgy tűnik, ez a rész soha nem készül el - helyette két új gyorsforgalmi út lesz Esztergom, Mány, Budapest és Kesztölc között.
Rendhagyó statisztikát készítettek a biztosítók, amiből feketén-fehéren kiderült, hogy a hölgyek többsége Hondára voksol, és legalább négy-ötezer kilométert motorozik egy évben.
Alig két hónappal a rendszer beharangozása után máris elérhető a MABISZ új, digitális kárbejelentője, azaz mostantól nem muszáj papíron rögzíteni az ütközés körülményeit.