A nemzetközi rendszer segítségével derült fény rá, hogy az utánfutón szállított három motor egyikét az osztrák hatóságok körözik.
Az elmúlt hónapokban új eszközöket vetettek be a rendszám nélkül használt robogók és nagymotorok kiszűrésére. Az intézkedés persze csak tűzoltásra jó, de ezalatt a háttérben már körvonalazódik a valódi megoldás.
A csaknem háromszáz fős állomány újabb tagokkal bővül, miután kihirdették, hogy a rendőrség közel félszáz kétkerekű beszerzését tervezi. Meglepő tétel, hogy nem csak motorkerékpárok szerepelnek a listán.
A rendőrség értékelte a szupertraffipaxok élesítése óta begyűjtött baleseti statisztikákat. Úgy tűnik, a rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, az adatok szerint ugyanis kevesebb ember vesztette életét, mint az elmúlt év azonos időszakában.
A másfél hónapon át tartó nyereményjátékban három szerencsés motoros egy-egy bukósisakkal gazdagodott - ők mesélnek most élményeikről.
Egy debreceni számlagyár vezette az utóbbi évek legnagyobb motorolaj-hamisítóinak nyomára a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozóit. Pest megyei raktárban készültek az átcsomagolt, hamis termékek.
A szakértő szerint a motorosok remek ügyfelek, ezért nem meglepő, hogy rendkívül alacsony díjak mellett szerződhetnek, és a társaságok között komoly verseny folyik értük.
Idén már 25. alkalommal tartják meg világszerte a „Ride to work” napot. A kezdeményezés célja, hogy minél többen válasszanak kétkerekűt a városi közlekedéshez. Csatlakozz Te is!
Mi a teendő, ha biztosítás nélküli sofőr okoz neked kárt? Ki fizet a cserbenhagyásos ütközésekben? Hogyan hajtod be a javítást egy bringáson vagy gyalogoson? A felelősség- és baleset-biztosítások trükkjei, illetve buktatói.
Hosszú évek óta nem tapasztalt, ugrásszerű fejlődés jellemzi a magyar autó- és motorpiacot. A számok több mint biztatóak, túlszárnyalják az egyébként derűlátó becsléseket, és a kategóriák közötti egyenlőtlenségek is megszűntek.
Győrbe látogattak a lengyel rendőrmotorosok, hogy magyar kollégáikkal közösen feldobják pár iskolás lurkó hétköznapját. A meglepett nebulók kivételesen a motorra is felpattanhattak.
Az ország keleti és nyugati végében is megyéken átívelő, vadonatúj utakat adnak át idén, és végre tömegesen kezdik telepíteni az energiaelnyelő, ún. motorosbarát korlátokat. A Mátra környékén lakók már idén nyáron kipróbálhatják a friss aszfaltot.
Több évtizedes rekordot szárnyalt túl az amerikai Carl Reese, amikor motorjával átszelte az Egyesült Államokat. Még soha, senkinek nem sikerült ilyen rövid idő alatt megtenni ezt a távolságot.
Látszólag céltalan hidak, szinte átláthatatlan alul- és felüljárók, valamint értelmezhetetlen körforgalmak borzolják a közlekedők idegeit. Persze akad ellenpélda is, mint a motorosok zavartalan szerpentinezését garantáló lámpás csomópont.
Bár alapvetően a négykerekűekhez kötődik, a motorosok életét is megkönnyítheti a változtatás, mely révén létrejött az új jogsikategória. Fillérekből, néhány óra alatt megszerezhető a sokak számára hasznos vizsga.
Melyek a világ legnagyobb olajvállalatai? Kinek a kezében vannak, milyen tulajdoni összefonódások fedezhetők fel az egyes cégek között? Hogyan alakultak ki ezek az óriáscégek, és mit hoz a jövő? Mélyre ásunk!
Jövő januártól könnyebb és olcsóbb lesz hozzájutni, sőt az első plakettet ingyen kapják a magyar sofőrök, ráadásul az egyes kategóriákhoz tartozó életkorhatárok is csökkennek.
Melyek a világ legnagyobb olajvállalatai? Kinek a kezében vannak, milyen tulajdoni összefonódások fedezhetők fel az egyes cégek között? Hogyan alakultak ki ezek az óriáscégek, és mit hoz a jövő? Mélyre ásunk!