A visegrádihoz hasonló helyzet alakult ki a Mecsekben, ezért összefogtak a motorosok.
Tucatnyi forgalmit vontak be a határ túloldalán, sőt már az ittas utas miatt is büntetnek.
A védőfelszerelések fontosságáról és persze a baleset részleteiről is mesélt.
Ezúttal is hazai zsaruk hozták el az első helyet Kulmbachból.
Hiába a tavaly februárban megjelent, 360-as kamera, a cég kénytelen leépíteni.
A helyzet hétköznapi, de a motoros válasza és a rendőrök reakciója már annál kevésbé.
Érthetetlen, hogy miért kockáztatják ennyien az akár milliós kártérítés kifizetését.
Azt szeretnék elérni, hogy a népszerűbb szakaszokon csak napi 150 jármű hajthasson át.
A természetőrök sem hagyták szó nélkül a bejegyzést: szerintük a motorosok nem mondtak igazat.
Még úgy is nehéz kiszúrni a felvételen, ha tudod, hogy milyen veszélyre kell számítanod.
Lehetetlennek tűnik, hogy 35 liter férjen egy motor üzemanyagtartályába, de mi az igazság?
Rosszul kezdődött a szezon, ez a két motoros több mint félmillió forintot költött bírságra.
Egy egész városnyi ember vezetett kikapcsolt biztonsági övvel, holott pont ezt ellenőrizték.
Többet ér minden szigorításnál, ha így közelítik meg a motoros védőfelszerelések kérdését.
Csak egy napig élt eredeti formájában a rendelet – máris módosították a szöveget.
Rendőrségi videó: nem érdemes halogatni a csupán 7200 forintba kerülő műszaki vizsgát.
Az emelkedő árak miatt léptek közbe, ám sajnos nem mindenkire vonatkozik a könnyítés.
Úgy tűnhet, hogy minden motoros használ bukósisakot, de a rendőrség nem ezt látja az utakon.