A tervezet alapján így dolgozzák át a KRESZ-t: komoly szigorításra számíthatnak a rolleresek.
Évente csak néhány napon léphetnek pályára a kétkerekűek.
A tavaly bajnoki címet szerzett Máté is feltűnik az új sorozatban.
Közzétették az idei Old Motors kirakodóvásárok helyszínét és időpontjait.
A jövőben még egyszerűbb lehet motorral előregurulni a dugóban álló autók között.
Hiába a KöHÉM, ha senki nem gyárt szabályos LED-et. Tegyük hozzá: egyelőre.
Már évi 14 munkanapot (!) fecsérelnek el a sofőrök, pedig a megoldás igencsak kézenfekvő.
A magas ár miatt úgy tűnt, hogy bukás lesz, de az első év számai nem ezt igazolják.
Rengeteg a baleset, ezért bekeményítenek a zsaruk: megkezdték az új kamerák kihelyezését.
Szabályos a LED-fényszóró, de csak ha betartod az előírásokat. Nyugi, nincs sok belőlük!
A leomló sziklák hónapokra járhatatlanná tették az utat.
Órákon belül életbe lép a rendelet, mely engedélyezi a H1, H4, H7 és H16 izzó cseréjét LED-re.
Milyen volt az elmúlt év? Csak attól függ, hogy a jó vagy a rossz pillanatokra emlékszel vissza
A példák alapján kizárólag előnyei lennének, ha a sofőrök is vezethetnének 125-ös motorokat.
A friss módosítás nevesíti, hogy mit (nem) tehetsz a rendőr- vagy mentőautó közelében haladva.
Egyszerűen betiltották a sorok között előregurulást – a motorosok nem hagyták annyiban.
Eltűnő krómfelületek, viszlát sorok közötti motorozás és kötelező protektorok a pilótáknak.
Bonyolultabb ügyintézés, mintha itthon találnál vevőt, ezért érdemes felkészülni az adásvételre