A két nagyvállalat hosszú távú együttműködésbe kezdett, melynek célja a fiatalok tudatos közlekedésre nevelése, a közlekedési kultúra javítása és a motorbalesetek számának csökkentése.
Elsőre öncélú ámításnak tűnik, pedig hamarosan fontos szerep jut majd az efféle technikáknak a motoros baleset-megelőzésben.
Az ismert színész több mint három éve szenvedett balesetet Budatétényben, melyben olyan súlyosan sérült, hogy intenzív osztályon ápolták, s a mai napig nem jött teljesen rendbe. A bíróság ma reggel végre ítéletet hirdetett az ügyben.
Rendhagyó baleset történt a minap a fővárosban: egy korhadt fa pont akkor dőlt ki a Lehel úton, mikor egy motoros haladt mellette.
Sajnos idén nőtt a balesetek és az utakon elhunytak száma, de akad jó hír is - a motorosok őrzik sereghajtó helyüket, még a gyalogosok, bringások is beelőznek minket.
Előfordulhat, hogy ismeretlen helyen motorozva az újdonság izgalmában nem veszünk észre egy-egy jelzőtáblát, vagy átlépjük a sebességhatárt, aminek bírság, rosszabb esetben baleset lehet a vége. A Continental eszköze segít elkerülni az ilyen helyzeteket.
Csökkenti a torlódásokat vagy növeli a balesetveszélyt, ha a motorosok a leállósávot is használhatják? Mindkettő igaz, mégis egyre több országban engedélyezik, hogy a kétkerekűek jobbról előzzék a feltorlódott sorokat.
Amikor már azt hinnénk, nincs új a nap alatt, mindig jön egy-egy új kisfilm, ami tud valami pluszt nyújtani a csontig lerágott témában. Íme, ezúttal a skót rendőrök tettek ki magukért.
A Skerries 100-on szenvedett halálos balesetet az országúti versenyzés egyik ikonja. Ő a legendás família harmadik tagja, aki ilyen módon távozott közülünk.
Több motoros is elcsúszott a Slovakia Ringen rendezett pályanapon, s egyikük olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy percekkel később életét veszítette.
Ismét csiszolhatták elméleti és gyakorlati tudásukat a motorosok - az ingyenes képzésnek ezúttal Oroszlány adott otthont.
Több különadó megszűnik 2019-től, így egyebek mellett a harminc százalékos baleseti adó is. A most benyújtott módosítástól azt várják, hogy fokozódik a piaci verseny és olcsóbbá válnak a biztosítások.
Az AMA és a Honda közös projektjében két egyedi motorkerékpárt építenek a tavaly tragikus balesetben elhunyt pilóta emlékére, mégpedig jótékony célokra. Az előzetes terveket hamarosan láthatjuk is, a végső verziót pedig év végén leplezik le.
A rendőrök már több kisfilmben figyelmeztették az autósokat a legjellemzőbb motorbalesetek okaira, most pedig közúton, személyesen igyekeztek felvilágosítani a sofőröket.
Érdekes fejlesztéseket mutattak be a KTM mérnökei: az ÖAMTC-tesztpályán lezajlott bemutatón kiderült, miként előzhetők meg a leggyakoribb motorbalesetek a vadonatúj vezetéssegítő rendszerekkel.
A Continental mérnökei rendkívül elkötelezettek a balesetmentes közlekedés elősegítése mellett, ezért folyamatosan új megoldásokon dolgoznak, mint például a motorosoknak tervezett holttérfigyelő rendszer.
Idén sajnos nagyon korán érkezett az első rossz hír a szigetről: az élmezőnyt erősítő 30 éves Dan Kneen az időmérőn elszenvedett bukását követően életét vesztette.
Az egyre javuló körülmények között zajló, többnapos teszten a yamahások gyorsan megtalálták az összhangot az abroncsokkal. Nem úgy Rabat, aki csúnya balesettel búcsúzott a spanyol pályától.