Folytatódik a hagyomány, idén már 18. alkalommal telik meg motorokkal a kápolna udvara.
A tavalyi, nagy sikerű program után idén az ország szívében rendezik meg az eseményt.
Ahol többek között egy NR750 is felbukkan, azt bátran hívhatjuk különleges motorostalálkozónak.
Egy hosszúhétvégére ismét a motorozás fővárosa lesz Budapest.
Az alsóőrsi bulik méltó utódja a túrákkal és felvonulással színesített, háromnapos rendezvény.
Márkafüggetlen motorostalálkozót rendeznek a fővárosban június 27. és 29. között.
Immáron kilencedik alkalommal rendezték meg az oldalkocsis fogatok nemzetközi találkozóját.
Már csak a látványos futam miatt is megéri kilátogatni a kilencedik Sidecar Meetingre.
Komoly meglepetéssel készülnek a szervezők a jubileumi rendezvényen.
Rengeteg motorost vonzott a világ minden tájáról a márka jubileumi motorostalálkozója.
A biarritzi fesztiválon két Dax, két MSX125 Grom és három Monkey sorakozik fel.
Egy remek program – nem csak – motorosoknak.
„Nincs a világon olyan jármű, amin az ember úgy meg tudná élni a szabadságot, mint motoron.”
Programajánló a hétvégére: pályázás és motortesztelés a legújabb modellekkel.
Húsz sürgősségi betegellátónak vettek életmentő eszközöket a tavaly összegyűlt pénzből.
Idén meglepően sok veteránmotor sorakozott fel a koros autók között.
Kilenc város, négy nap és megannyi koncert, illetve program – ez az Open Road Tour.
Noha a járványhelyzet miatt kimaradt néhány szezon, idén újra motoroktól lesz hangos Alsóörs.