Immáron biztosra vehetjük, hogy idén ősszel tényleg érkezik a következő Ténéré, az MT-07 technikájára épülő, 21-es első keréken futó, 75 lovas gép. Bámulatos tömeggel és ülésmagassággal debütált az újdonság.
Mintha csak egy jól kitalált forgatókönyv lenne: a motorosok nem hagyták, hogy a négyéves kislány szomorkodjon ellopott Yamahája miatt, ám mire összegyűjtötték az új gép árát, a történet váratlan fordulatot vett.
A nemrég beharangozott Honda-Hitachi közös vállalat után ismét egyesíti erejét két japán gyártó - ezúttal a Yamaha lép frigyre a nagy H-val, hogy környezetbarát és gazdaságosan előállítható motorokkal rukkolhassanak elő.
Máténak ezúttal is csalódnia kellett a Kiefer Racing motorjában, végül Rossiék garázsában kötött ki a GP Német Nagydíján. A kudarc után végre valóban biztató ígéreteket kapott istállójától.
Éppen hazánkban érte el a kétszázezer mérföldet, azaz a 320 ezer kilométert Lucassen Yamahája, amivel korábban az északi sarkkört is megjárta.
Éppen egy éve nem nyert futamot Valentino Rossi, s úgy tűnik, most sem tartja esélyesnek magát, sőt egy interjúban arról beszélt, Spanyolországban ismét komoly gondjaik lehetnek.
A szokatlanul izgalmas hajrában most először csapott össze a Yamaha két nagyágyúja, s ezúttal a rutinosabb Rossi húzta a rövidebbet.
Az egész napos száguldás után csupán néhány másodperc döntött a győzelem sorsáról a legendás Le Mans-i 24 óráson. Dominált a Yamaha, a vetélytársak csak 10-20 körös lemaradással követték őket.
A Yamaha XSR900 elnyerte a „Legjobbak legjobbja" díjat a 2017-es Red Dot Award Product Design versenyen, ezzel immáron ötödik alkalommal került hozzájuk a trófea.
Tavaly ősszel megcsodálhattuk a formáját, néhány hete kiderült a hazai ára, most pedig elárulták, pontosan hány lóerő is rejtőzik az R6 csinos idomzata mögött.
A Piaggio MP3 és Yamaha Tricity által uralt piacból kíván nagyobb részt kiszakítani a francia gyártó megújult háromkerekűjével. Az ideális városi közlekedési eszközként aposztrofált gép az eddigieknél is vonzóbb műszaki paraméterekkel csábítja leendő vásárlóit.
A BMW, a Honda és a Yamaha után a Kawasaki is csatlakozott az együttműködéshez, mely keretében azt szeretnék elérni, hogy a következő években drasztikusan csökkenjen a motorbalesetek száma. Nem a levegőbe beszélnek, kész terveik vannak a megvalósításra.
Elsőre úgy tűnhet, csak két oldaldoboz került a népszerű, literes csupaszmotorra, pedig alaposan átalakították az MT-10-et, hogy egyszerre legyen tüzes, sportos és végtelenül kényelmes.
A tajvani csapat bebizonyította, hogy nincs szükség flexre és hegesztőgépre, hogy egy - pontosabban - két ütős gépet építsenek a népszerű kéthengeresből.
A japán gyártó tovább bővíti nyolcadliteres termékpalettáját, mégpedig az egykor hatalmas népszerűségnek örvendő YBR125 leszármazottjával. Immáron az is kiderült, hazánkba mikor érkezik az újdonság és mennyi lesz az ára
Valódi scrambler külsővel és Yamaha-erőforrással támad a csehek legújabb gyöngyszeme, a letisztult, klasszikus JAWA 660 Vintage. Mi tagadás, tényleg gyönyörű lett, és még kimondottan olcsó is.
Néhány hónapja részletesen bemutattuk, miként foglalták le a gyanútlan tulajdonostól a Yamahát, mert az szerepelt a nemzetközi körözési rendszerben. Hosszú idő után végre sikerült lezárni az ügyet.
Egy cél vezérelte a tervezőket az új robogócsalád kifejlesztésekor, mégpedig az, hogy a tulajdonosok minél hatékonyabban boldoguljanak a zsúfolt városokban. A japán cég mérnökei többféle megoldással is előrukkoltak az idei szezonra.