Japánban az a hír járja, hogy a Honda formabontó kalandmotorjának kisebb változatán dolgozik, mégpedig a Forza 300 műszaki alapjait felhasználva.
Az autókon már jó ideje alapvető felszerelésnek számít a kormányrásegítő, ám kétkerekűeken egyáltalán nem terjedt el. Úgy tűnik, a Honda változtatna ezen.
A japán vállalat kétkerekűi hihetetlen népszerűségnek örvendenek az öreg kontinensen és Indiában is, ahol nemrégiben fontos mérföldkő elérését ünnepelhették.
Rendhagyó statisztikát készítettek a biztosítók, amiből feketén-fehéren kiderült, hogy a hölgyek többsége Hondára voksol, és legalább négy-ötezer kilométert motorozik egy évben.
Mindig nagy öröm, ha maga a tulajdonos mesél a motorjáról, főként, ha olyan különleges példányról van szó, mint az egykori MAMI-s diák Hondája, amivel lassan háromszázezer kilométert motorozott már.
A képeken látható café racert jegyző Mike Meyers most épített át először motort, s bár néha úgy érezte, nem birkózik meg a feladattal, a végeredményt látva nem kérdés, érdemes volt belevágnia a projektbe.
Eddig is tudtuk, hogy a fürge ATV-k könnyen boldogulnak a gyalog is alig járható, katasztrófa sújtotta területeken, de az valódi újdonság, hogy a Honda négykerekűit egyedül is elküldhetjük a veszélyzónába.
Szinte rá sem ismerni a Honda üdvöskéjére, annyira átszabták a K-speed és a Storm Aeropart ügyes kezű szakemberei, és bátran kijelenthető, hogy remek munkát végeztek.
A kis túlzással fél életét, s teljes profi karrierjét a Honda istállójában töltő Pedrosa hivatalosan most vett részt utoljára a csapat Thanks Day rendezvényén, ahol óriási meglepetés várta.
A gyűjtők nyálelválasztása valószínűleg azonnal megindul a lenti hirdetés láttán, melyben eladásra kínálnak egy Superbike-világbajnokságon használt Fireblade-et, ráadásul igencsak meglepő áron.
A thaiföldi vállalat kapuin sok csodás átépítés kigördült már az elmúlt húsz évben, s most sem adták alább: előrukkoltak egy nagyon vagány, de szokásuktól eltérően versenymotorból épített utcai géppel.
A három éve indított kezdeményezés célja az volt, hogy kiemelje a motorosiskolák tömegéből a valóban minőségi, átfogó tudást nyújtó tréningeket. Idén a Honda is bekerült az exkluzív társaságba.
A japán gyártó már hat éve jelen van a Dakaron az új CRF450 Rallyval, ám a motor rendszámozható változata - a rajongók nagy bánatára - eddig nem született meg. Most úgy tűnik, egy-két éven belül változhat valami.
Alig ért véget a szezon, a csapatok máris megkezdték a felkészülést a MotoGP következő évadára, mégpedig a valenciai Ricardo Tormo versenypályán rendezett kétnapos teszttel, ahol a pilóták először próbálták ki 2019-es gépeiket.
Múlt héten részletesen bemutattuk, milyen szériaérett modellekkel rukkolt elő a Honda a milánói EICMA-n, azonban nemcsak sorozatgyártásra kész típusok, hanem koncepciók is felsorakoztak a standon, mint például a CB125M és a CB125X.
A literes és hatötvenes modellek mellett a Honda megújította ötszázas seregét is, a népszerű kéthengeresek vagányabb külsővel és „nagyfiúsabb" technikai felszereltséggel kezdik meg a 2019-es szezont.
Elődjénél sportosabb és fürgébb a most bemutatott CBR650R, ráadásul a nagyobb teljesítményhez illő, Showa felfüggesztést kapott - igazán nem lehet okunk panaszra.
A japán gyártó nagyot robbantott a milánói motorkiállításon, bemutatta többek között a legújabb CBR1000RR-t és CBR1000RR SP-t, ami új elektronikai csomaggal és csodaszép fényezésekkel folytatja hódító útját.