Elképesztő száguldás fél órában szupermotóval, superbike-kal és oldalkocsis vasakkal.
Jön a negyedik forduló, ahol Bálint újra átveheti a vezetést a tabellán.
Pihenő nélkül utazott tovább Bálint, hogy a 24 órást követően Spanyolországban lépjen pályára.
Noha Bálint 1500 kilométert motorozott múlt héten, nem pihenhet – máris jön az aragoni futam.
Mindkét futamot megnyerte és 14 ponttal vezeti a bajnokságot a Yamaha R1-gyel induló Kovács Bálint. Így látta az ifjú magyar motoros a Spanyol Superbike elmúlt hétvégi versenyeit.
A tavalyi, kétfutamos beugrás után 2021-ben már teljes szezont teljesít Kovács Bálint a Spanyol Superbike-ban. Most hétvégén kezdődik a bajnokság az első, jerezi fordulóval.
Egy hét múlva kezdődik a Spanyol Superbike Bajnokság, és a rajtrácson ott lesz Kovács Bálint is, aki most megosztotta velünk a jerezi teszt videóját és saját tapasztalatait az új Yamaháról.
Ez az év nagy ugrás lesz Bálintnak – szögezte le Kelemen Krisztián, a H-Moto tulajdonosa. A csapat máris megkezdte a felkészülést a Spanyol Superbike bajnokságra, sőt az Endurance-vb sem elérhetetlen.
A tegnap megjelent tervek szerint MotoGP- és Superbike-futamok is lesznek a hajdúnánási pályán. Tíz évre szóló megállapodás születhet a Dorna és Magyarország között.
Újra láthatunk magyar alakulatot a világbajnokságon: Sebestyén Péter ül majd a teljes mértékben hazai csapat motorján a 2021-es szezonban. Már áprilisban bemutatkozhat Peti és az új Yamaha.
A motorosok többsége tisztában van vele, hogy nem jó ötlet rögtön vizsga után ezres sportmotorra ülni. Vajon a kereskedők is ezt mondják, vagy a várható jutalék felülírja az egyetlen jó döntést?
Két dobogós hely és nagyon sok új tapasztalat – nagyjából így lehetne összefoglalni Kovács Bálint utolsó idei versenyhétvégéjét. Most ő mesél a Spanyol Bajnokságról és élményeiről.
Méltó lezárása lesz a 2020-as szezonnak a spanyolországi superbike-hétvége. Kovács Bálint világsztároktól hemzsegő mezőnyben bizonyíthat a következő két napban.
Szintfelmérőnek és edzésnek is kiváló lesz a Superbike-futam Bálint számára, aki ezúttal a cseh csapat Yamahájával áll rajthoz, ráadásul rögtön két jerezi versenyhétvégén.
Miként érheti el egy csapat, hogy minden tartalék alkatrész azonnal elérhető legyen? Erre nyújt megoldást, ha a pálya mellett fejlesztik és 3D-nyomtatóval állítják elő a motor egyes részeit.
Visszaülni a ropira tört motorra és azzal első sorba kvalifikálni magad? Kovács Bálint letette a névjegyét az IDM-ben, és a nehézségek dacára Folgert is maga mögé utasította az edzésen.
Újra láthatjuk Kovács Bálintot, a H-Moto Team 19 éves versenyzőjét, aki a német gyorsaságimotoros bajnokság (IDM) királykategóriájában, Superbike-ban áll rajthoz a hétvégén. Élő közvetítésben követhetjük a futamot.
Még erősebb, egyben még könnyebb lett a sornégyes superbike, és az olyan ínyencségek sem hiányoznak róla, mint a GPS-alapú adatrögzítő, köridőmérő vagy az egyedülálló titán kipufogórendszer.